Úgy két hónappal ezelőtt az életem gyökeres fordulatot vett. Egy hatalmas zenei gyűjtemény társbérlője lettem, ami a saját nyelvemre lefordítva annyit tesz: kulcsot kaptam a mennyországhoz. Bár a zenehallgatás és társtudományai életem meghatározó hobbija, körülbelül 15 évvel ezelőtt azon vettem észre magam, hogy kiárazódtam a piacról. A kiűzetés következményeit különféle félmegoldásokkal próbáltam enyhíteni – váltakozó sikerrel. Mindegy. A lényeg, hogy most úszom a boldogságban: fölfedezek, tanulok, megerősítek, föladok, átrendezek, hallgatok, olvasok és elég gyakran ámulok. Megváltozott az életem, megváltoztatták az életem, megváltoztattam az életem.
Az újonnan elnyert – visszanyert – paradicsomban az egyik legmélyebb tapasztalat, hogy az első találkozás benyomásaiból nem szabad végleges következtetéseket levonni. Azért még rendszeresen megteszem. Vannak művek, vannak előadások, amik első hallgatásra nem fognak meg, ezért rendelkezési állományba utalom őket. Aztán valahogy újra előkerülnek. Egy másik napon, amikor más a légnyomás, más a felhőkép, másik lábbal keltem, másként jár az agyam. És ilyenkor visszatérve az egyszer már leírt felvételhez, fölfedezem az első szerethető motívumokat, eredeti és elgondolkoztató gesztusokat veszek észre – kapaszkodókat kapok ahhoz, hogy minimum megértsem, megismerjem azt, amit hallgatok, maximum megszeressem. Ebből - a praktikum legelemibb szintjén - a következő intelem adódik: hallgasd újra!
Ez az a diktum, amit elég nehéz borra fordítani vagy még inkább megvalósítani: igyad újra! Ám ha egyszer belekezdtünk, annál könnyebb mellé társakat gyártani: úgy igyad, mintha olvasnád! Úgy igyad, mintha vonósnégyes volna! Ne is reméld, hogy azonnal érteni fogod! Dolgozz meg a megértésért! Szebbnél szebb intelmek. De én biztosan hülyének gondolnám azt, aki fél életén át ugyanazt a művet hallgatja újra, mert nem ismerte, nem értette, nem szerette első hallásra, második hallásra és ezredik hallásra sem.
Én – mint, gondolom, bárki más - viszonylag korán rájöttem, hogy vannak falak, amiken nem találom a kaput, és fölösleges vérző fejjel ötödször is nekifutni. De azért nagy megkönnyebbülés volt, amikor Borgesnél, egy számomra is megemészthetetlen mű kapcsán – James Joyce Ulysseséről van szó – a következőket olvastam: „Az irodalom a gyönyörködtetés egyik formája. Ha valamit nehezen olvasunk, a szerző szándéka meghiúsult. Egy könyv olvasásához nem kell erőfeszítés, a boldogsághoz nem kell erőfeszítés.” Amíg a számunkra érthetetlen művek – és ha egy mű érthetetlen, arról egyáltalán nem biztos, hogy mi tehetünk – megértésével vesződünk, elraboljuk az időt/pénzt egy nagyobb érzéki és/vagy szellemi hozammal kecsegtető beruházástól.
Csak azt akartam mondani, hogy a tokaji száraz furmintot nem biztos, hogy nekem találták ki. Pontosabban, hogy most már biztos, hogy Szepsy István furmintjait nem nekem találták ki. Erre nem kevés idő, és nagyon sok pénz árán jöttem rá. (A pénzt szerencsére nem nekem kellett kicsengetnem, ha így lett volna, még most is látens Szepsy-rajongó lennék.)
Hármasban megkóstoltunk (vakon) 6 Szepsy-furmintot, Demeter Zoltán ’09-es Veresét, a Királyudvar ’08-as Secjét, és négy dél-franciát. A négy franciából kettő legalább egy fejjel emelkedett a mezőny fölé, egy pedig messze alulmúlta valamennyi versenytársát. A vakkóstolás más- és harmadnapján én kóstolhattam vissza a borokat, és két komolyabb meglepetés ért: az első nekifutásra majdnem utolsónak végző Demeter Veres egy hajszállal jobban tetszett, mint a legjobb Szepsyk, a másik, hogy a középmezőnyben végzett Királyudvar Secet második nekifutásra szinte ihatatlannak találtam. Ami a Demeter Veres mélyrepülését illetve felszárnyalását illeti, túl azon, hogy elmélyültség tekintetében az első este nem volt mérhető a másodikhoz és harmadikhoz, a legvalószínűbb magyarázatnak a kontextus tűnik: a Veres a vakteszten beszorult a két jobbik francia közé. A Királyudvarra nincs magyarázatom, de most is begörbülnek a lábujjaim, ha rágondolok.
A vakteszt eredménye (hárman pontoztunk tizes rendszerben):
1. Domaine de la Mordorée Lirac 2010 - 24 pont
2. Domaine des Escaravailles La Ponce 2009 - 23 pont
3. Szepsy Úrágya Furmint 2009 - 22 pont
4. Szepsy Urbán Furmint 2009 - 21 pont
5. Domaine Barroche Chateauneuf du Pape 2009 – 20,5 pont
6–7. Szepsy Nyúlászó Furmint 2007 és Királyudvar Sec 2008 – 19 pont
8. Szepsy Szent Tamás Furmint 2009 – 18 pont
9. Szepsy Szent Tamás Furmint 2007 – 17 pont
10. Szepsy Urbán Furmint 2007 – 16 pont
11. Demeter Zoltán Veres Furmint 2009 – 15,5 pont
12. Domaine Duseigneur Le Blanc 2010 – 13 pont
A továbbiakban a visszakóstolásról készült jegyzeteim olvashatóak (vágatlanul). Részben ekkor is vakon kóstoltam, de jegyzetelni inkább csak a magyar borokról jegyzeteltem, és a miheztartás végett becsempésztem egy 2008-as Bussay Esküvét is a furmintok közé.
1. nem túl kifejező, gyógyvízes, ásványos, kissé somlóis hangulatú illat, kóstolva meglepően kerek, krémes, testes, árnyalatnyi alkoholédességgel, a lecsengés hosszú. Csiszolt, viszonylag jó egyensúly. Ízben szikár, nem komplex, a vége húz. 6+ Szepsy Szt. Tamás '09
2. kénes, szinte semmi mást nem mutat, amit mégis, az pörkölés, konzervkukorica és gyógynövény. Gazdag, strukturált, masszív, csiszolt savakkal, cseres, fanyar lecsengéssel. Csipetnyi édesség. Tömör, viszonylag széles bor. Árnyalatokban nem bővelkedik, gyümölcs zéró és nem finom. De tartalmas és van tartása. A korty második felétől fémes fanyarság és matt savak uralkodnak. 6+ Szepsy Urbán '09
3. gazdag, dús, áradó, kissé sherrys illat. Aszalt sárgabarack, mazsola, kandírozott narancshéj, borsosmenta, vanília a hordóból. Az előzőnél lágyabb, lazább szerkezetű, kevesebb és puhább savakkal. Az illat jegyeit ízben is egészen jól hozza. A korty végén beköszönt a furmintos matt fanyarság. A lecsengésben enyhe alkoholos hév és hordós vanília. 6+ Szepsy Urbán '07
4. calvados, nem kevés alkohol, intenzívebb illat – késői szüretes, kandírozott narancshéjas, körtés. Savanyú. Mintha almabor lenne. Savhangsúlyos. Egyéb erényeit kitörli az almásság. Német rizlingekre emlékeztet. Zéró komplexitás, végigszáguld a szájon. Mi a hedonisztikus ellentéte? 4- Királyudvar Sec '08
5. petrol, jód, lóhere virága, viaszosság, komplex, de kissé széttart, először széles, aztán rákezdenek a savak. Hosszú, méhpempős, virágporos lecsengés. Komplex, jó bor. Még sok tartalék van benne, és fölfelé tart. 6+ Bussay Esküvé '08
6. kulturált, visszafogott illat, virág, körte, mézes, szőlőcukor, gyógynövény, citromfű, menta, vastag, a savak nem marnak, le lehet nyelni, nyugodt, kiegyensúlyozott, viszonylag rövid. Ízben is virágporos, finoman zellerszáras, nem különbözik drasztikusan egy jó olaszrizlingtől, egy jó zöldveltelinitől.
A másnapi (szintén vak) visszakóstoláskor köröket vert a párjára (Királyudvar Sec 08), és sehogy nem sikerült ráállni az előző napi jegyzetekből kirajzolódó fanyalgó pályára. Végül rájöttünk, hogy context is everything: az első nap halálcsoportba került, a két győztes francia között nem tudott kibontakozni. Pedig egyáltalán nem rossz bor, tényleg vannak erényei (nem hordós, nem almás, nem kukoricás, nem alkoholos). Viszont nem is egyszeri csoda, kétlem, hogy a második korty után bárki hátra hőkölne, és újratervezné az életét. Kábé egy Domäne Wachau Grüner Veltliner Smaragd Terrassen szintje. Mégis lehet, hogy forradalom, és ha forradalom, én is neki építek barrikádot. 6-7 pont. Demeter Veres '09
7. zöldveltelinisen fehérborsos, zellerszáras, egyszerűbb, kevésbé strukturált, viszont meg lehet inni. Krémes, lágy, ellentartást a fanyarság ad. 7- Domaine Barroche Chateauneuf du Pape ’09 (kereskedelmi forgalomba nem került, a pincénél 12 euróért vettük)
8. pörkölt mogyoró, gyógyvíz, nulla gyümölcs, érett, nagyvonalú, nem az a csupa felület, pattanásig feszített dobbőr. Barackos, krémes, magas extrakt, matt savak. Előnytelen fanyarság uralja a korty második felétől. Beltartalom rogyásig, de mint az összes többinél, hiányzik az elegancia, a frissesség. Szárazra kierjesztett édes borok? 6 pont. Szepsy Úrágya '09
9. kukorica rogyásig, aszalt sárgabarack, virágok, hordó. Hiányzik belőle az a szörnyű feszültség. Iható, élvezhető. Nem kell a száj elleni támadás elhárítására koncentrálni. Édes, bársonyos, ízekben gazdag, intenzív. 6+ Szepsy Nyúlászó '07
10. nyers fa, citrompótló, kóstolva selymes, de faízű. A vége savanykás, cseres és alkoholos. 5 pont. Szepsy Szt. Tamás '07
11. más világ, más kategória. Végre nincs hordó! Egres, jácint, zeller. Kristálytiszta, remek, vibráló savak. Sziporkázó ízbomba. A végén jóleső fanyarság. Frissít. Imádnivaló. 8 pont. Mordorée Lirac ’10
12. velejéig minerális. Kovács Anti kizárólag magyar boroknak fenntartott terminológiájával: kődzsúsz. Tiszta és absztrakt. Ha nagyon nekiveselkedek: lóherevirág, körte és narancs. Háromszor kell ránézni, hogy egyszer észrevegyük. Szerkezetileg hibátlan. Magátólértetődő. Ilyen az igazi bor. 8 pont. Escaravailles La Ponce '09
Néhány tanulság, természetesen szigorúan a saját szemszögemből. Ha tényleg a Veres Furmint a megoldás, akkor eddig a tokaji száraz expressz rossz irányba száguldott. A Veres Furmint ugyanis visszaveszi a nagy száraz furmint paradigmát: nincs magas érettség, magas alkohol, maradékcukor, almasav, hordódominancia. (Alkonyi László legutóbbi posztjában így összegzi a problémahalmazt: „... a furmintnak a túlérésben különleges értékei bomlanak ki, ekkor viszont az alkohol szökik fel túlzottan. Az alkoholtúlsúly ugyan a hosszú fahordós érleléssel eredményesen csökkenthető, ilyen hosszú időt azonban csak a valóban különlegesen tömör "anyag" visel el.”)
Nagyon tisztelem Szepsy Istvánt, ezért mintha az ujjamba harapnék, amikor leírom: elképesztően túlárazottak a Szepsy-furmintok. Zavarbaejtő, hogy az itthon is háromezer forintért beszerezhető Domaine des Escaravailles La Ponce 2009 mennyivel kifnomultabb, harmonikusabb bor (egy félperiférikus borvidék hatványozottan periférikus bora). Ízlelgettük a kifejezést: tokaji zsákutca. Nem ízlett. Inkább maradjunk annyiban, hogy megmértek a tokaji furmintok, és könnyűnek találtattam.
[Az illusztrációk Belsazár lakomájának témáját dolgozzák föl.]
Utolsó kommentek