Szinte biztos voltam abban, amiben a többiek talán reménykedni sem mertek:  vezet még út az első négy remek bor, köztük a  szenzációs Clos de Tart után is felfelé, és mi éppen azt tapossuk ezen az estén. A fárasztó hegymenet előtt pihenésképpen megkóstoltuk az egyik legelismertebb osztrák kékfrankost, a volt házastársak, Dorli Muhr és Dirk Niepoort közös borát, a már nálunk is megénekelt carnuntumi burgundit. A Muhr-van der Niepoort Spitzerbergje öreg tőkés, dűlőszelektált tétel, mely a híres portugál borász szándékai szerint Burgundiát idézi - így került a képbe. A 2007-es szépen igazolja a törekvést, parfümös-virágos illatával, intenzív piros gyümölcseivel, borsosságával, lendületével és eleganciájával messze elkerüli az osztrák presztízskékfrankosok súlyosabb, sötét-rusztikus-újfás vonalát, de bármilyen tehetséges is, ebben a mezőnyben könnyűnek találtatott: könnyedsége egyszerűségnek, frissessége szinte újborosnak, gyümölcsei primérnek tűntek ilyen felvezetés után. (Legalábbis palackkal így láttuk, és gyenge 7 pontra adtuk, Octopusnál elcsípett egy nyolcast.)
 
Gevrey-Chambertin

[nagyításhoz klikk a képre]

Sokak számára Gevrey-Chambertinnel kezdődik Burgundia, de legalábbis a Cote d’Or, észak felől érkezve itt találhatóak ugyanis az első vörös grand cruk. A „kommuna” nemcsak minőségével, de méretével is kitűnik, a Cote de Nuits 24 grand crujéből 9 tartozik hozzá, melyek összesen közel 94 hektáron terülnek el. Az itteni borokat általában véve robosztusnak, gazdagnak, férfiasnak tartják, melyek mégis kellően cizelláltak, és a legjobbakban az erő előkelő finomsággal párosul. Ha a Musigny a királynő Burgundiában, hát a Chambertin a király, vélik sokan. (Ebben a felállásban a Romanée-Conti nyilván maga a Jóisten.)

Domaine Bruno Clair Clos St-Jacques Premier Cru 2006

Gevrey-ből gyakorlatilag két grand crut kóstoltunk, a Clos St-Jacques premier cru státuszát ugyanis a legtöbben a klasszifikációs rendszer hibájának tekintik, és legalább annyira grand cruként kezelik, mint Chambolle-ban a Les Amoureuses-t.  Rousseau-éknál például az ár és a kóstoltatási sorrend alapján négy grand crut megelőzve közvetlenül a Chambertin és a Chambertin –Clos de Béze-t követi a hierarchiában, és a két top bor mellett csak az innen származó bort érlelik 100% újfában. A hat és fél hektáros területen összesen öt tulajdonos osztozik, rossz bort szerezni innen szinte képtelenség. Bruno Clair birtoka Marsannay-ben található, de mára mindenfelé vannak ültetvényei szerte Burgundiában – 23 hektárjával a legtermetesebb pincészetek közé tartozik, rozét és fehérbort is készít. A fő cél az elegancia, így még a grand cruknél is legfeljebb 50% újhordót használnak, a termést pedig egy-két fürt kivételével bogyózzák. A burgundi elittől kissé eltérően inkább klónokat használnak, és ha nem muszáj, nincs se levelezés, se zöld szüret (kivéve a fiatal tőkéket).

[dagadtos] Színben egy enyhe narancsos karima, illatban némi gombásság jelzi, hogy valamivel előrébb tart az érésben, mint társai. Orrban ennek köszönhetően az eddigi legkomplexebb, legrétegzettebb talán, málnával, gombával, földdel és valami kedves ibolyás-vaníliás édességgel. Szájban közel sem ilyen behízelgő, kemény, feszes bor, határozott tanninokkal, édesség helyett sós izgalmakkal, hosszú utóízzel. 8 pont.
[octopus] Micsoda illat! Réteg réteg mögött, ibolya, fekete cseresznye, egy kevés fahéj és medvecukor, valamiféle jó értelemben vett édességgel. A hordóhasználat ismét kifinomult, egyenesen zseniális, sokan tanulhatnának belőle. Kóstolva izmosabb, mégsem nehéz, remek savakkal, cseresznyével, ibolyával. A vége még erősen tanninos, de az élményen még ez sem ront. 8 pont
[palack] Meleg hangulatú, hízelgő, gazdag, rétegzetten mély illattal indít. Kóstolva izgalmas, vibráló bor finom aromákkal és nagyon szép arányos szerkezettel. Gerincét inkább a tannin adja, ami remek egyensúlyban van a többi összetevővel. 8 pont. (85 euró)

Domaine Armand Rousseau Chambertin 2006

Chambertin tagadhatatlanul Burgundia, és így a világ legjobb termőhelyei közé tartozik, a Domaine Armand Rousseau pedig szintén vitathatatlanul Burgundia, és így a világ egyik legjobb pincészete, úgyhogy első hallásra úgy tűnik, ez a világ egyik legjobb bora – remegett is a kezemben a pohár rendesen. Clive Coates rendszerint az igen széles, 19.5 és 20 pont közti sávban pontozza húszas skálán, valahogy ez a 2006-os is felmászott az évjárat legjobbjai közé. (A birtok is megkapja tőle a három csillagot, természetesen.) A majdnem 13 hektáros Chambertin (ahogyan a vele szomszédos testvérdűlő, a Clos de Béze is) meglehetősen széttagolt, körülbelül 25 birtok osztozik rajta, így a minőség ingadozik, hiába a nagyszerű adottságok. A Chambertin és a Chambertin-Clos de Béze elvileg teljesen egyenrangúak – bár utóbbit palackozhatják Chambertinként, míg fordítva erre nincsen lehetőség – a különbségek, miszerint a Chambertin férfiasabb, keményebb bort ad, míg párjában több a finesz és az elegancia itthonról nézve egyrészt minden bizonnyal láthatatlanok, másrészt állítólag évjáratfüggőek: a melegebb nyarak a Chambertinnek, a hűvösebbek a Clos de Béze-nek kedveznek inkább. Bár az árazásban ez nem jelentkezik, mintha Rousseau-ék első borának inkább a Chambertint tekintené a borvilág, címkézési szabályok ide vagy oda. A Domaine Armand Rousseau élén úgy látszik, mindig úttörők állnak, Armand Rousseau az elsők közé tartozott, aki a saját borát palackozta a 30-as években; fia, Charles vezetése alatt világhírűvé vált a borászat; az unoka, Eric pedig úgy tör utat, hogy nem tör – bár nem ismerem, kívülről nézve, könyvek és leírások alapján nemhogy a világ, még Burgundia boros trendjei is hidegen hagyják. Nem akar átállni biodinamikára, nincs válogatóasztal (vannak viszont vigyázó szemek a szüretelőkön), elégedett a jelenleg használt 7-8 klónnal, és úgy egyáltalán mindennel, hiszen a legjobb ültetvények úgyis a kezében vannak. Azzal meg nehéz mit kezdeni. Ha Gevrey-ből az öt legkiemelkedőbb területet meg kellene nevezni, valószínűleg a legtöbben csupa olyat mondanának, ahol a birtoknak szőlőtőkéi vannak. (Chambertin, Clos de Béze, Clos St-Jacques, Mazis-Chambertin, Ruchottes-Chambertin – az meg már a pofátlanság csúcsa, hogy legutóbbiban saját kis clos-ról szüretelnek (Clos des Ruchottes), melyet természetesen a grand cru legkiválóbb részének tartanak.) A legjobb helyen lévő, lehető legöregebb tőkékről kell bort készíteni – számomra ez tűnik a rousseau-i filozófia sarokkövének. Legalábbis, ha borról van szó. 

[dagadtos] A leírások alapján egy sötét színű, szinte megközelíthetetlen bort vártam fekete bogyósokkal, zártsággal, rengeteg tanninnal, ehelyett kapásból talán az egész sor leghalványabb színével fogad.  Illatban valóban ott vannak a feketék, de a pirosak legalább annyira (eper, málna); zártság helyett fűszerek, virágok és dohány – óriási, nehezen szálazható, mégsem kaotikus gazdagság. A korty is egységes, kikezdhetetlen, és miközben figyeltem, Octopus milyen elmélyülten és rendíthetetlenül jegyzetel, én mindössze annyit bírtam a füzetembe írni, hogy tökéletes. 9-10 pont.
[octopus] Mi sem áll tőle távolabb, mint a töménység. Tulajdonképpen felháborító, hogy egy ilyen komoly bor ennyire jól iható. Meleg karakterű, fejlettebb illat, előtérben lévő sötét gyümölcsökkel, különleges fűszerekkel, szárított gombákkal. A korty szinte súlytalan, a végletekig csiszolt és kifinomult, kikezdhetetlen arányokkal. Erős közepes tannin, a végén finoman savanykás cseresznye. Nem éppen tolakodó, egy kis aromaintenzitás még jól jönne, csak hogy telhetetlen legyek. 9-
[palack] Gyümölcsös, dohányos, hihetetlenül mély, ezer rétegű, szétszálazhatatlan illattal mutatkozik be. Szájban koncentrált, elegáns és harmonikus. Nem utolsó sorban pedig felejthetetlenül, intenzíven és enigmatikusan finom. 9 pont. (400 euró)

Vosne-Romanée

Vosne-Romanée a Cote de Nuits legdélebbi és egyben leghíresebb nagy kommunája, és általában itt, a pinot noir legnagyszerűbb falvaként ismertté vált terület tárgyalásakor válnak a Burgundiával foglalkozó könyvek ömlengései elviselhetetlenné. Az ok persze érthető, a megfizethetetlen, de állítólag utolérhetetlen DRC monopóliumok (La Tache, Romanée-Conti) mellett is olyan világhírű és első osztályú grand crukkel rendelkezik, mint a Richebourg, Romanée-Saint-Vivant vagy a La Romanée, de sokszor még a village-borok is kiemelkedően teljesítenek. A jó Vosne-Romanée elvileg gazdag, férfias, mégis hűvös, arisztokratikus, de legfőképp egyedi bor.

Domaine Jean Grivot „Les Beaux Monts” Premier Cru 2006

Még az Armand Rousseau-nál is patinásabb birtok – a nagypapa, Gaston Grivot itt is saját palackozású borral büszkélkedhetett már 1920-ban, fia – akinek a pincészet a nevét viseli – világhírűvé tette a domaine-t, az 1987 óta soros unoka, Etienne pedig jött és reformált, ahogy az lenni szokott. Talajgondozás, újratelepítések, stílusváltás (sötétebb, tanninosabb, eltarthatóbb borok – a 90-es évek elején-közepén kissé túlzásba is vitték, mostanra sokat finomodtak), és mára végképp teljes a siker, Coatesnál például megvan a három csillag, a Les Beaumonts pedig szerinte majd mindig az egyik legjobb bor az Institute of Master Wine éves burgundi kóstolóján, ez a 2006-os még a már emlegetett slágerlistára is felfért. Természethű, bár nem biodinamikus gazdálkodást folytatnak, van levelezés, zöld szüret, a finomodás jegyében pedig teljes a bogyózás, kevesebb az extrakt és a kén, legfeljebb 50% az újfa aránya. A dűlő mindenképp a legjobb premier cruk közé tartozik Vosne-ban, de a Malconsorts, a Suchots és a Cros Parantoux talán még nagyobb megbecsülésnek örvend.

[dagadtos] Valószínűleg bennem volt a hiba, ugyanis mindenkinek tetszett ez a bor rajtam kívül, ha jól emlékszem, sőt az interneten is csupa jót találok róla, azonban elég makacs kóstolóvá váltam már ahhoz, hogy akkor is magamra hallgassak, ha már szinte biztos, hogy nincs igazam. Áradó keleti fűszerek az illatban és a kortyban is, mellettük némi savanykás meggyes-szedres gyümölcsösség, és egy pirított tökmagos (égett gyufás-kénes?) mellékszál, ami engem végig zavart kicsit. Kóstolva kissé szögletes, a tanninok túlsúlyban vannak, a fa ráadásul többet keserít rajta, mint szeretném, a tökmag meg kiűzhetetlen. Persze nagy anyag, de a pozitívumokat a többiek úgyis leírják, nálam ez csak erős 6 pont.
[octopus] Alig közepesen sötét gránát. A burgundik pirított tökmagja árad az illatból, rengeteg fűszerrel és szedres gyümölcsösséggel. Inkább fűszeres. Természetesen teljesen száraz, izmos, testes, határozott savgerinccel. A cser nem kevésbé erőteljes. Kiváló bor, sötét, hosszú, de nagyon fiatal még. 8-
[palack] Nagyon mély, letaglózóan intenzív és gazdag illat fogad fűszerekkel, dohánnyal, mentával, csokoládéval és még ezer más asszociációval. Kóstolva ehhez képest szigorúbb, kicsit sarkos, rusztikus a korty. Remek bor, de közel sincs azon a harmónia szinten, mint az előző darab. 7-8 pont. (65 euró)

Domaine de la Romanée-Conti Romanée-Saint-Vivant 2006

Ha Rousseau-ék fölénye nyomasztó Gevrey-ben, nehéz mit mondani a DRC dominanciájára Vosne-ban, illetve egész Burgundiában. Persze a DRC nem családi pincészet, a birtok identitásbeli folytonosságát maga a Romanée-Conti dűlő biztosította, nem a tulajdonosai, mégis úgy alakult, hogy a domaine mára majdnem az összes gyémántot kicsavarta a konkurencia kezéből. Nemcsak Burgundia két legjobb grand crujének kizárólagos tulajdonosai, de az őket követő Richebourg és Romanée-Saint-Vivant körülbelül fele egyedül az övék, és persze a Grands-Echézeaux-n és az Echézeaux-n is megvannak a maguk hektárjaik. (A Cote de Beaune-n még a Le Montrachet-n is van néhány tőkéjük, természetesen, illetve 2009-től már a Cortonon is.) 1986 óta organikusan szőlészkednek, 2006-tól pedig, bár ezt nem hirdetik hangosan, teljesen átálltak a biodinamikára, mivel a réz használatát mérsékelni kívánták. Aubert de Villaine-ék nem félnek a sötét erőtől: nincs bogyózás, van viszont hosszú héjon erjesztés, 100% újfa és szigorú hozamkorlátozás, így a borok erőteljesek, színben és aromában gazdagok.
A DRC utolsó nagy akvizíciója éppen a Saint-Vivant-hoz kötődik: 1966-tól bérelték, majd 1988-ban végleg megvették a grand cru Marey-Monge családhoz tartozó több mint öt hektárját, végképp frusztrálva ezzel a versenytársakat. (Előtte még 1933-ban a Liger-Belair családtól sikerült az öröklési viták miatt elárverezett La Tache-t megszerezni ügyesen.) Persze az igazsághoz hozzátartozik, hogy a DRC sikerének Burgundiában mindenki örül. De legalábbis úgy csinál, mintha örülne.
A Romanée-Saint-Vivant egyébként Vosne legnőiesebbnek, leginkább illatosnak, finomnak, könnyednek tartott grand cruje, afféle helyi Musigny, persze leszámítva a presztízst, abban „csak” holtversenyes dobogós a Richebourg-ral – birtoktól és kóstolótól függ, ki melyiket preferálja inkább.

[dagadtos] Visszamélyülünk színben talán a Clos de Tart-ig is, és illatban is a sötétek dominálnak: fekete cseresznye és szilva gyümölcsként, ibolya virágként, csak úgy árad az egész. Később kis kapros fűszeresség és kávés-karamelles díszítés a hordótól, de csak diszkréten. Rendkívül tömör, koncentrált bor, tökéletes savai miatt mégis lendületes, a textúra pedig a tartalomhoz és korához mérten szuperfinom, ha nem is selymes, de bársonyos – előbbihez még úgy 10 év hiányzik. Ott meg voltam győződve róla, hogy jobb bor, mint a 2005-ös Echezeaux, ma már nem vennék rá mérget, a noszvaji DRC jobban beégett az agyamba, de 9 ponttal semmiképp nem pontozom felül, legfeljebb azt pontoztam annak idején alul.
[octopus] A nagy burgundiknak tulajdonított illatorgiát végül a DRC hozta el. Mindent betöltő, lehengerlő parfüm árad a pohárból: édes, szinte már túlérett sötétekkel, mint a fekete cseresznye, szilva. Egy kis medvecukor. Végtelen mélység és koncentráció. Húsos, szájbetöltő korty, azonban nem extrahált, és nem is alkoholos. Tökéletesen sima felszín, nincs mibe belekötni; talán csak annyit rónék fel neki, hogy az illat szépségétől szájban egy kicsit elmarad. 9-
[palack] Mély, elegáns, tiszta mégis megunhatatlan és megfejthetetlen, gömbölyű illat fogad fekete erdei gyümölcsökkel a középpontban. Kóstolva is ez az intelligens letisztultság, ami elsőre megfog benne. Inkább a gyümölcsökre fókuszál, kevésbé fűszeres és kanyaros, mégis megvannak a tökéletesen kidolgozott rétegei. 8-9 pont. (700 euró)

Végül még kóstoltunk vakon egy kiváló 2008-as Felton Road Calvertet, de más sorban bármennyire is tetszett, most labdába sem rúghatott. A hiedelmet azonban, miszerint a Felton Roadok éppen olyanok, mint a nagy burgundi grand cruk, részben igazolta, csak attól a két kanál tejportól és három kockacukortól kell elvonatkoztatni. Meg attól, hogy teljesen más.