Annyiszor írtam már le, hogy a rozé lepereg rólam, vagy én pattanok le róla, hogy a rosszul leplezett önismétlés helyett inkább linkelek. A memóriámban összesen három gyorsan előhívható rozé-adat található: (talán) az első (fában eltett) St. Andrea rozé, amiből kiderült, hogy a rozé lehet borértékű, aztán 2010-ből egy languedociakkal feldúsított nagyobb sor, ahol a 2009-es Kreinbacher Syrah-ban terroirszerű elemeket véltünk fölfedezni, és végül tavaly a kimaradt 2010-es vörösek kármentői: a 2HA és a Válibor rozéja, amik könnyedén átugrották a bokamagasságba eresztett lécet. [A képet innen metszettem.]

St. Andrea Rozé 2011

A komolykodó stílus remekműve. Hardcore rozisták lehet hogy majd árulásnak értékelik, nekem manna volt. A közmondásos hagymahéj szín, alig észrevehető hordóhatás, epres, gyógypemetefüves illat, kóstolva kadarkás jelleg, tiszta ízek, mikrobuborékok. Kerek, harmonikus, finom a szó mindkét értelmében. Csiszolt, későn érkező savak, közepes test. A hordó ezúttal csak fűszer, a bor erényeit emeli ki, nem elfed (ilyet kérünk a többi St. Andreába is!).

Aki fejből fel tud sorolni 4-5 magyar rozét, amit szeret, az maradjon hűséges a kedvenceihez. Aki hozzám hasonlóan, szinte mindig elégedetlen, annak megérheti a 6-700 forintos áldozatot. 5-6 pont (2390 Ft)

2HA Rozé 2011

Nehéz eldönteni, hogy avantgárd provokáció, vagy önleleplező dilettantizmus. Én vállalom, hogy tuskó vagyok, és azt mondom, ez a bor a műfaj félreértelmezése, világosabban: ez nem rozé, hanem sápadt vörösbor.

Az illat elég kusza, pacsulisan harsány tuttifruttival nyit, aztán eper és olajszag csapódik hozzá. Kóstolva intenzív ízek és viszonylag nagy test jellemzi, de a korty közepe meglehetősen üres. Már-már vörösborosan strukturált, ugyanakkor elég rendezetlen. A tavalyiról ezt írtam: „ami ezt a bort valóban emlékezetessé teszi az a savak minősége. Pörög, játszik, lendületet ad, de nem éles, nem nyers, nem savanyú, és nem is tompított.” Sajnos részben ezt a bort is a savak teszik emlékezetessé, de ezúttal a helyes jelző a nyers és a túlméretezett. A 14-es alkohol inkább csak a végén bújik ki, de akkor alaposan befűt.

Kalandnak tagadhatatlanul izgalmas: az elszabott savak, a gigantikus alkohol, a bizarr aromák hullámvasútra ültetik az embert. Talán eléri a 4 pontot. (Én ajándékba kaptam, de szerintem a Radovin lehetett a forrás, ahol kb. 2000 Ft)

Gellavilla Rozé 2011

A jó magyar átlag, a higgadt mértéktartás a fenti két szélsőség után. Már amennyiben rozé az, amit akkor iszunk a nagy melegben, amikor unjuk a fröccsöt. Ellenben ha nem rendeltetésszerűen használjuk, azaz borként forgatjuk a pohárban és forgatjuk a szánkban, akkor ez a legingerszegényebb a három közül.

Döntően kékfrankos (és pinot noir?), mindenben átlag felett egy kicsivel. Feltűnően tükrös, korrekt, jól elkészített bor, a St. Andrea finomsága és kifinomultsága nélkül, a savak savanyábbak, az illat közhelyesebb, a 2HA durvasága és bizarr aromatikája nélkül, a test szolidabb, a textúra barátságosabb. Egy jó rozé, ami senkinek nem okozhat csalódást. 4 pont (1590 Ft).