Jó sok savval, a szokásosnál kevesebb harmóniával, de jelentős ígéretekkel találkozott a Művelt Alkoholista méltán népszerű száguldó riportere Tokaj-Hegyalján. Csite pontosan féltucatnyi birtokot járt be, és kóstolta végig a 2005-ös hordómintákat, csakis azért, hogy a nyájas olvasó minél kerekebb képet kapjon a közeljövőről.
Szepsy
Szepsy Istvánnal mindig jó találkozni. Olyan, mint egy ifjú titán, aki soha nem nyugszik, mindig azon töri a fejét, hogyan tudná lázadásának eredményét megosztani a világgal. Az utóbbi időben azon mesterkedik , hogy a szamorodnival lenyúljon azok felé, akik nyitottak arra, hogy magukba fogadják azt a világot, amelyet 2003-as évjáratú borával elérhetővé tett.Ez a szamorodni iskolapéldája a jól fogyaszthatóságnak, magas cukortartalma ellenére. A borral Szepsy egy tökéletesnek tűnő, gazdag ízvilágba kalauzol el, miközben megmutatja a termőhely erőteljes karakterét, történetesen az Úrágyáét. Úgy látja, édes vonalon ez lehet a kitörési pont, és valóban könnyebben érthető a szamorodni, mint az aszú, és természetesebb is a készítési módja. Igaz, itt volt eltérés a véleményünkben arról, mi lehet az, ami legmélyebben hordozhat információt a területről. Elfedhet-e a cukor annyit, amennyit a töppedt szemekben koncentrálódott szárazanyag pluszban hoz?
Megnéztük, mire voltak képesek a dűlők a 2005-ös évben. Mindenki tudja, hogy ez nem volt egy kimagasló évjárat, inkább a nehezebbek közé tartozott. Hűvös volt a bogyóérés időszakában, és a későn jött napfény nem tudta teljesen pótolni azt, ami a nyáron elmaradt. Ennek ellenére jelentősen eltérőek voltak a hordóminták, kicsit megkavarva a dűlőkről alkotott eddigi véleményeket. A borokat hordóból kóstoltuk, és akadt köztük nem egy, amely még nem stabilizálódott. Az eddig favoritomnak számító, mindig kedves, de széles, lendületes Szepsy-dűlő nem volt igazán érett (még ha cukorfokban az is volt, de mint tudjuk, nem ez a legfontosabb), savai kicsit tapadósak voltak, akárcsak az egyháztól bérelt Gyötrik-dűlőé, de ez még egyfajta hűvösséget is sugárzott. Nekem most az Úrágya sem tetszett, kicsit metsző volt a sava, hiába volt teljesen ásványos. A Király-dűlő hozta a megbízható szintet, jó egyensúly, halovány nyersességgel. A Nyúlászó nagyon behódolóan, teljesen éretten, harmonikusan mutatkozott be, ez valószínűleg palackba is kerül valamilyen formában. Nagyon tetszett a Szent Tamásról elsőként (a felsőbb részéről) szüretelt bor, gazdag mineralitás, kerek savak, komplexitás. Meglepett viszont az Urbán, amely egészen szép érettséget mutatott, és semmi karcos élt, mint az Úrágya (egymás melletti dűlők). A Szent Tamás alsó részéről a fentihez képest két héttel később szedett szőlőből készült bor érettebb ízt mutatott, de kevésbé volt minerális, mint felső bátyja. Ennek ellenére is tetszett.
Édes borként maximum szamorodni jöhet szóba az évből, ha... Magas a mérce.
Patricius
Nyáron már láttam, hogy valami készül a Várhegy-dűlő alján, de igazán nem gondoltam volna nagynak, miután a műútról olyan egyszerű, fehér falú, kúriaszerűcskének tűnik (ez volt az építész Salamin Ferenc célja). Aztán odaérve már érződik, hogy itt a természettel összhangban sikerült sok mindent a föld alá rejteni, ami pedig kilátszik, az tetszetős. Az építkezést Molnár Péter birtokigazgató karakán módon levezényelte, és határozottságát a birtok borain is nyomon lehet követni. Szerencsére megengedhetik, hogy minden dűlő termését külön kezeljék, ehhez hatalmas kapacitású pincerendszer, kétszintes tartályok állnak a rendelkezésükre. A borok még a birtoképítés nyomát viselik magukon, de némelyikük, mint a Szárhegy-dűlőről származó aszú, előre mutató dolgokat vetít elénk. Látszik: amint minden területük (50 hektár) termőre fordul, teljes koncentráltsággal a szőlőre figyelnek majd, és a birtok komoly sikereket érhet el. A kóstolt minták tiszták voltak, jó alapanyagot szüreteltek, a savak milyenségével itt is akadhatnak gondok, de általában jó borok várhatóak a birtokról az évből.
Tokaj Nobilis
A birtok elkészült a feldolgozóval, az épületekkel. A területek közül az ígéretes Csirke még cseperedik, de a Várhegy tetején található Barakonyi már igazán megvillantja saját karakterét. A birtokocska borai korrektek, a savak, mint mindenhol, itt is rakoncátlankodnak, az almasavbontás ellenére is. Az évjárat ellenére valószínűleg készül kései édes bor is.
Demeter Zoltán
A nehéz év még az olyan kis területen gazdálkodókat is nagyon megviselte, mint Demeter Zoltán. Hiába volt a gazda szeme szinte minden tőkén az év folyamán, csodát ő sem tehetett. Vagyis aprócskát mégiscsak hordóba juttatott. Hiszen a mádi Veres-dűlőből származó, főként furmint alapú száraz bor szinte kész, és az évjárathatás alig érződik. A bodrogkeresztúri Kakas leve sokkal nyughatatlanabb a dongák között, másabb szövésű, mint a Mádi-medencéből való, és még közel sem érte el azt a fejlettséget. Igazi meglepetést is okozhat, mert erős vázzal bír, és gazdag bor. A tokaji Szerelmi-dűlő bájai hasonlóak az előző évihez képest, talán kicsit tömörebb érzetű a bor.
Királyudvar
A változások már most nyomon követhetőek az alakulgató borokban. Két új borstílussal próbálnak a piacon helyet keresni maguknak. Az egyik egy 6-8 g maradékcukorral bíró kategória, a másik egy 10-12 g körüli. A kóstolásig nem nagyon értettem, miért kell ez a kerekítés a borokba. Persze a kemény, száraz, savas világ csak keveseknek jön be igazán, a szélesebb rétegek sokkal inkább kedvelik, ha édességérzettel búcsúzik a bor.
Aztán megkóstoltuk az összes dűlő borát, és bevallom, több esetben tetszett a kerekség. Nem volt zavaró. Sőt, egy nehéz évjáratban, mint ez, talán még simábbá teszi a bort. A Nyúlászó fantasztikus volt, a Lapis hozta a formáját, a Perzcét nem éreztem annyira szépnek, a Henye véleményes.
A szárazak után megnéztük a Lapisból származó aszút. Elképesztő erőtől duzzadt a még mozgó anyag, felfoghatatlanul kerek savak, nagy koncentráció, gazdagság. Innen is tudtunk feljebb lépni. Megkóstoltuk a 2003-as cuvée-t, amely, akárcsak az évjárat többi, bora meglehetősen előre jár. Hihetetlen tropikális, aszalt orgia, húsos szerkezet, kissé lomhának tűnő savak, de csak egy pillanatra gondolja így az ember, mert olyan sokáig tartja életben a bort a szájban, hogy csak na. Aztán megérkeztünk a felhők közé. Lapis Aszú 2002, 2003, oda-vissza-oda-vissza. Érdekes volt, a 2003 nagyon palira vesz elsőre, sok benne minden, de aztán a 2002 nagyon erős, annyira, hogy talán az jutott nálam a csúcsra. Ez a dűlő a maga "egyszerűségével" is mélyre hat, amivel sok komplexebb talaj sem tud mit kezdeni.
Disznókő
Sajnos elkéstem ide jövet, érthető okokból (az előbbi birtokon elhúzódtak a dolgok), így időhiány miatt a furmint dűlőszelekciók kóstolgatására került sor elsősorban. Örömmel láttam, hogy a "nagyok" is rámozdultak a témára. A Disznókőnél a Dorgó után még több területről készítettek egy-egy hordócska bort, többségük még alakulóban volt, leginkább a Kapiról származó hárslevelű (tudom, nem furmint) tetszett. A végén még megnéztünk az évjárat aszúiból 1-2 mintát, amelyek nagyon harmonikusak voltak, nem volt felfedezhető kedvezőtlen hatása az évjáratnak.
Összességében: annak ellenére, hogy nem volt rosszabb az év a 2004-esnél, nem jelent meg a borok íze végén egyfajta "krumplis feketeség", a savak nem mindig lettek kerekek, a mennyiség eléggé kevéske lett – nincs ok nagyon panaszkodni. Nagyon is tanulságos év volt. A sokszor hangsúlyozott megfelelő tőketerhelés, a gondos szőlőmunka ha keservesen is, de értékes dologgal lepte meg a gazdákat, akik ha arra alkalmasnak találják boraikat, majd elérhetővé teszik azokat számunkra.
Utolsó kommentek