Ahol néhány óra alatt az utolsó cseppig elfogy tucatnyi bor, és közben evés, társalgás és minden egyéb van, ott nem kedveznek a körülmények az elmélyülésnek és a részletes jegyzetek rögzítésének. Viszont megtörténhet, hogy mégiscsak belekóstol az ember valamibe, ami érdekes, és akkor azt muszáj megírni.

A címben jelzett összejövetel alkalmából közepesen népes társaságunk nagy mennyiségben fogyasztott céklás ételeket és balatoni borokat – de fájdalom, nem a tó környéki tételek maradtak emlékezetesek. Pedig a Koczor és a Hudák Pince is igyekezett.

Előbbitől leginkább a könnyed, félszáraz iskolázású 2006-os Floridus tetszett – hiába ígértem nemrég, hogy latin nevű borokkal többé nem foglalkozom, nem bírok egészen elgonoszodni –, ebbe chardonnayt és rizlingszilvánit házasítottak, virágos, játékos kis bor, pontosan buliba való. A dettó 2006-os Impromtu viszont nem jött be – olaszrizling és semillon cuvée-je –, ahogy Hudákék olaszrizlingje sem, mindkettőt egyszerre éreztem durvának és faragatlannak, de tompának és üresnek mégis.

A Koczor-féle Rozália megint csak érdekes – ez nem házasítás, hanem szőlőfajta, amelyet az olaszrizlinget és a traminit keresztezve nemesítettek –, illatos és finom, Hudákék becsületét a pince cabernet sauvignonja mentette meg. Címkéje szerint a család kezdett elsőként kabernével próbálkozni a borvidéken, jól tette. Nem blockbuster típus, de finoman fűszeres, jó ivású, abszolút élvezhető, karcsú 5 pontot biztosan érdemel.

Mire idáig eljutottunk, volt szerencsém még egyhez-máshoz. Például William Fevre vezető chablis-i termelő 2006-os mezítlábas Chablis-jához, a tízeurós kategóriából, hosszú, préselt dugóval, vajas-barackos-vaníliás illatokkal, hibátlanra faragott szerkezettel, különösebb kanyarok nélkül.

Az este fényét Andreas Ebner és a Domaine de Cagueloup két, illetve egy bora színezte ki rendesen. Előbb az előbbiről. Ebner a 2006-os évjáratban felvásárolt szőlőből készítette el első chardonnay-ját – ezt öröm inni. A legkevésbé sem súlyával hódít, hanem üde és friss gyümölcsösségével, citromfüvességével, vibráló lendületességével. Ahhoz, hogy számszerűen értékelni tudjam, kéne belőle még, mondjuk azt, hogy az 5 és a 6 pont határán táncol. Ehhez képest a 2005-ös 3-as Hordó – ahogy megszoktuk: merlot, cabernet sauvignon és cabernet franc – bár sűrű és férfias, nem olyan szórakoztató. Talán túl korán bontottam, hagyni kellett volna, hadd érjen-simuljon még.

A Domaine du Caguelup Bandolban tevékenykedik – a szakirodalom szerint ott készítik a legszínvonalasabb provence-i borokat, mindenekelőtt vörösben. A kedves kollégáink által nyári dél-francia tartózkodásuk idején beszerzett palack nem vöröset, hanem rozét tartalmazott, 2006-osat. Azt hiszem, mi még nem írtunk arról, hogy Tavelben és Provence-ban nem olyan rozékat készítenek, amilyeneket megszokott a magyar íny. Sokkal alkoholosabbakat, testesebbeket, komplexebbeket. És én sokkal jobban szeretem ezeket, mint a szénsavas nyáresti gyorsborokat.

Ez is milyen volt: színe halványabb a rózsaszínnél, de illatai mélyek. Nincs híján a gyümölcsnek, de finom vaníliásság és ásványosság gazdagítja. Szájban nagy és széles, de savai elegengőek ahhoz, hogy ne laposnak, hanem rétegzettnek és jó tartásúnak mutassa magát. Harapható és koncentrált, alkoholja fikarcnyit sem lóg ki, utóíze szélesen, melegen hömpölyög. Komoly, intelligens bor, nem kérdés, hogy visszakézből megérdemli az igen izmos 6 pontot.