Ígéretünkhöz híven palack kollégával autóba ültünk, és meg sem álltunk a somlóvásárhelyi Nagy-rétig. Fesztiválnyitástól az első nap végéig jártuk a standokat, beszélgettünk a borászokkal, s közben szisztematikusan végigkóstoltuk a kínálatot. Kicsit elfáradtunk, kicsit le is égtünk a végére.
Ritkán sikerül fesztiválon ennyire kényelmesen kóstolgatni. Tömeg nem volt, aminek fogyasztóként örültem, de örült a létszámnak a főszervező is, aki szerint a tavalyinál többen voltak a szombati napon. Nem mindegyik borász osztotta azonban ezt a derűt, többen szívesen megismertették volna boraikat szélesebb fogyasztói körrel is. Ehhez szerintem kissé nagyobb felhajtás (például szervezett buszjáratok a nagyobb városokból, agresszívebb marketingkampány), no meg elegendő szálláshely kellett volna, akár a szélesebb környéken is. Állítólag a helyi szállások idén már februárban megteltek.

A beígért vendégek közül egyedül Borbás Marcsi nem érkezett meg, így a műsort a Somlói Tavasz Egyesület elnöke, Baráth Sándor vezette fel – némi derültséget okozva, amikor a többi szponzor között, a saját maga igazgatta Kreinbacher birtoknak köszönte meg a támogatást. Ez a kis fricska is belefért azonban, a borok úgyis magukért beszéltek.

A kóstolást mi a hegy doyenjénél, Fekete Béla pincéjénél kezdtük. Láttam már jobb formában a most kínált borokat; a 2006-os juhfark még mindig a sor legjobbja volt nálam, de már nem tartogatnám palackjaimat, a 2004-es hársban a fémes lecsengés, a 2005-ös furmintban a karcos savak zavartak leginkább. Kolonics Károlynál az olaszrizling-sort ittuk végig, itt éreztem először azt, amit aztán később több termelőnél is: a 2006-ból származó borok nem elég tartalmasak, valami hiányzik belőlük. Az itt kapott 2003-as, annak ellenére, hogy már határozottan megindult lefelé, még mindig több komplexitást hordozott magán. Szép volt a 2007-es juhfark, az ugyanebből az évből származó hárslevelűből a markáns ásványosságot emeltem ki magamnak.

Ezután két határozottan eltérő filozófiájú borásszal elegyedtünk szóba. Spiegelberg István a középkori Somlóhoz nyúl vissza: akkor az érlelt bornak volt presztízse, a somlai pedig már akkor is a jól érlelhetőségéről volt híres. Ennek alátámasztására olaszrizlingből hármat is hozott István, a legfiatalabb 2005-ből származott. Nagyon szép struktúrájú, hat gramm maradékcukorral palackozott tétel volt, szerettem. A 2003-as bor itt is komplexebb, mélyebb volt. Már megjelent benne egy petrolosság is, ezt a bor most jó inni, sokáig már nem fektetném. Persze lehet, hogy ezzel csak rosszul járnék, ugyanis a 2001-es rizling kirobbanó formában volt, persze némi levegőztetés azért nem ártott neki. A masszív gázolajszag így sem szellőzött ki teljesen, de én ezt nem bánom. A citrusos, tropikális jegyek illatban és ízben is megjelentek, fáradtságnak nyomát sem láttam. Nekem az egyik kedvenc borom volt aznap.

A Somlói Apátsági Pincénél a koncentráltság a fő vezérelv a borkészítésnél, a fesztivál talán legegységesebb sorát náluk találtam. Nagyon érett, esetenként túlérett alapanyaggal dolgoznak, ezt az alapanyagot még egy napig héjon is áztatják. Boraik nagyok: magas alkohol, komoly savak, maradékcukor. Több kóstoló öncélúnak találta ezeket a borokat – tény, hogy nem a mindennapi kortyolgatáshoz veszem én sem elő őket. A 2007-es évjárat boraiból feljegyeztem a hárslevelű komolyságát, a Hilla kerekségét és a tramini játékosságát. A furmintból ebben az évben édes bor készült, komoly beltartalommal. Érdekes volt, hogy a 2006-os Hilla már mennyire elengedte magát – más olvasatban: immár a frissesség helyett az érettség uralkodik benne. Borászuk, Fazekas Tibor, megmutatta a 2008-as borokat is, a koncentráltság megmaradt, kicsit több lendület van a borokban, mint az előző éviekben. Viszont a ki tudja megmondani a fajtát versenyben csúnyán leszerepeltem – mentségemre legyen mondva, hogy a tulajdonos, Balogh Zoltán találati aránya sem volt túl fényes.

A két nagypincészet borait vettük ezután szemügyre. A Kreinbacher és Szent Ilona pince tételei azt hozták, amire számítottam: kellemes, de kicsit egyenborok. Mindegyik házasított tételben volt egy kis lustaság, érezhető újfa. Ebből a szempontból a 2006-os Tradíció és a 2007-es Nagy Somlói cuvée nem tűnt kevesebbnek, mint a csúcs-házasítás, a 2006-os Kőkonyha. Utóbbiból is hiányoltam a vibrálást, az izgalmat. Nem először írom le, de számomra a két fajtabor ismét kimagaslott a mezőnyből: a 2005-ös Szent Margit olaszrizling érett, kicsit már petrolos illat mellett hozza a virágokat is, szájban pedig az ásványok és gyümölcsök harmonikus egészet alkotnak. A 2007-es juhfark immár nem tanulmány – és nem csak a címke bizonyítja ezt. Itt is szép ásványosságot, komoly testet, és hosszú, vibráló lecsengést jegyeztem fel.

A nap felfedezettje számomra, paradox módon, a Tornai pincészet. A Top Selection sorozat egységesen izgalmas, tartalmas, szép borokat tartalmaz. Egymás mellett kóstoltuk a 2007-es és 2006-os évjárat tételeit, előbbiek itt is leverték az utóbbiakat. Számomra a Grófi hárslevelű volt a legnagyobb élmény: fajtajelleges, gyümölcsös, sós, vibráló savú és hosszú bor – a kóstoló egyik legjobbja volt. Palack jobban rajongott a szintén Grófi dűlőből származó juhfarkért. Kicsit túlérett, mézes-virágos illatú tétel volt, amit nagyon jó volt inni. Közös nevezőre leginkább az Aranyhegyi olaszrizlingnél jutottunk: pazar volt; fajtajelleges, ásványos, hosszú. Az Apátsági furmint hozta a barackosságot, kis túlérettséggel vegyítve, ebbe se nagyon tudtunk belekötni.

Györgykovács Imre két dologgal lepett meg: egyrészt azzal, hogy pontosan tudta, melyik szerző hány pontot adott a furmint vaktesztünkön a borára, másrészt a 2007-es sorával. Egytől egyig remekek és készek ezek a borok, ráadásul sokkal tartalmasabbak, mint a 2006-osok. Most az olaszrizlinget és a hárslevelűt venném és innám, a furmintban kicsit még külön éreztem a savakat. A pult alól előkerült 2006-os juhfark egy izgalmas édes bor volt, a 62 gramm cukrot a magas savak szépen kordában tartják.

A Hollóvár pince borai felbukkanásuktól nagy kedvenceim. Itt is évjárat-tesztet folytattunk, csak itt már a 2008-at mértük 2007-hez. Amíg utóbbiak a töménység mellett az alkoholról szóltak (az olaszrizling a 17-es szesz ellenére is harmonikus), addig előbbiek a jobban iható vonalat képviselik. Nálam a 2008-as hárslevelű vitte a prímet, sós, mézes illatával, remek szerkezetével, de a kissé vegetális, kicsit cseres furmint is izgalmasnak tűnt. A sauvignon blanc érdekes házasítása a fajta csalános, füves jellemzőinek, és a termőhely ásványos jellegének; hosszú és lendületes bor született 2008-ban belőle. A 2007-es sorból is a hárslevelű állt hozzám legközelebb, de a furmint sem lett rosszabb, mint pár hónapja.

A Ság-hegyi Dénes hegybirtok borai kevésbé markánsak, mint a somlaiak, optimista olvasatban: jobban ihatók. Kicsit az én ízlésemnek sok újfa van bennük, a 2006-os olaszrizling kifejezetten madártejes illattal fogadott, viszont a krémes, vastag struktúra meggyőző volt – a seprőkevergetés nem állt rosszul neki. A 2005-os olasz kifejezetten puncsos volt, metsző savakkal. Lehet, hogy pár év múlva lesz jó? Ennél a pincénél tértünk át a vörösökre; a 2006-os Kakas névre hallgató tétel egy kékfrankos gerincre épített házasítás, ami üde, gyümölcsös és a markáns savak miatt még lendületes is. Dénes Tibor vendégborászata a Pannonhalmi Apátsági Pince volt, így gyorsan megkóstoltuk a vörös Tricollist, amit pinot, franc és merlot alkot. Könnyed, fűszeres-gyümölcsös bor, a mindennapok itala lehet. Nekem kicsit csalódást okozott a 2007-es pinot; kissé szárító tannin, markáns sav jellemezte, elegánsnak nem nevezném.

A legjobb vörösborokat Lőrincz György kóstoltatta, a 2007-es Magyalos kadarka kecses, kicsit málnacukros, kicsit hecsedlis, hosszasan el lehet az illattal és az ízzel is szöszölni, de el is lehet kortyolgatni egy palackot belőle se perc alatt. Már-már nekem volt kellemetlen, hogy Györgyöt jobban zavarja a 2006-os Ferenchegyi pinot szűretlensége, mint engem. Engem a szép, elegáns, ásványos bor végén felbukkanó fanyarság jobban zavart, mint az opálos szín. De állítólag a gasztronómiában nem teljesítettek jól a szűretlen borok, így a többi bort visszahívták és megszűrték, ezt a bort pedig ilyen kóstolókon vagy a St. Andrea pincében lehet megvásárolni. Ugyanebből a dűlőből a kékfrankos továbbra is vaskos, tanninos, sűrű anyag, még időt kér. A 2006-os Áldás viszont összeért már – gyümölcsös, harmonikus, hosszú; egy szóval szép. Ha nem lett volna mellette a 2006-os Merengő, a nap vörösborának kiáltottam volna ki. Így azonban ezt a címet csak rövid ideig birtokolta, majd átadta azt a nagytestvérnek. Nem túl rég egy vakteszten már bebizonyította, hogy jelenleg nálam ez a legjobb superior bikavér; nehéz fogást találni rajta. Gyönyörű struktúra, komplexitás, harmónia – mind benne van, egyedül a fiatalsága miatt néha zabolátlannak tűnik.

Ezután nehéz volt már olyan vöröset találnunk, amit ne ehhez mértünk volna. Dúzsi Tamásnál a felhozatalból nálam a Szegzárdi Óvörös (kékfrankos, merlot, cabernet franc, pinot házasítás) szerepelt jól, illetve az új, Pentaton cuvée (pinot, cabernet franc, syrah, merlot és cabernet sauvignon) fűszeressége, meglepő könnyedsége tetszett.

A végére a villányi nehézbombázókat hagytuk. Végigkóstolva a Polgár pince kínálatát meglepődtem a borok nyersességén, robosztusságán – meg merem kockáztatni, egyes tételekbe ennyi tannin soha nem fog belesimulni. Ezt persze az 1997-es Elixir cuvéve mindjárt meg is cáfolta – a sor legszebb tétele volt a maga vad, de érett voltával. Kiemelkedett még az 1999-es cabernet sauvignon – érett, kávés-lekváros bor, komoly szerkezettel. A blogon is sokszor ajánlott 2007-es kadarka valóban remeknek bizonyult, itt a nehézkességnek nyoma sincs, csupa fűszer, csupa gyümölcs, és jó adag lendület jellemezte a bort. A végére a 2005-ös Kadarászt hagytuk, bár az édes vörös riasztóan hat művelt alkoholista körökben, ezt a bort érdemes kóstolni, a cukor helyett a savszerkezet dominál, fűszeres, jó ivású ez a bor.

A sok kóstolás után Takács Lajos standjánál zártuk az estét, itt a vendégborászat, a kürti Strekov pince borait ittuk. Ekkor már zsebbe került a notesz, a toll, arra még emlékszem, hogy a Terroir vörös remek volt, több pohárral is lecsúszott belőle. Mintha a Hollóvár édes borai is előkerültek volna, de az örömivászatot már borítsa a feledés jótékony homálya.