Nem vagyok házas, mégis azt hiszem, egy feleség sem kerülhet sokkal többe, mint néhány kóstolótárs. A kóstolótársak fáradhatatlanok és könyörtelenek, izgágán keresik az előzési lehetőségeket: amint pihennénk vagy spórolnánk kicsit, kicseleznek egy gyors gázadással, és elnézően mosolyognak ránk a visszapillantóból. Egy kedves barátom november elején részt vett a Master of Wine Intézet 2005-ös bordói évjárat-bemutatóján Londonban, nekem viszont éppen elegem volt a borból, költeni sem volt kedvem, repülni is utálok, így magára hagytam. Irigységem azonban alig két hét alatt szinte elviselhetetlenné vált.

Mikor meghallottam, hogy a világ leghíresebb boraiból néhányat itthon is bemutatnak, azonnal tudtam, hogy visszavágok, és befizettem a borélmény néven meghirdetett rendezvény második napjára. A Wineself, azaz Czerneckiné Sinkó Krisztina (tudják, a matricákról már mi is írtunk) által szervezett eseményen valóban világklasszis borokat kóstoltunk olyan szakértők vezetésével, mint Elizabeth Gabay MW vagy Godfrey Spence. (A részletes program itt olvasható.)

Több kiemelkedő kóstoló is volt szombaton, de Bordeaux elsőségéhez egy percig sem férhetett kétség, így ezeket a jegyzeteimet teszem most közzé. Még olyan olasz nagyágyúk, mint a Masseto vagy az Ornellaia sem tudták megszorítani a premier grand cru classékat, inkább egyszerű hedonista csúcsboroknak tűntek utánuk. A franciák most egyedibbnek tűntek, eltérő, felismerhető karakterrel, alacsonyabb alkohollal és az olaszokénál sokkal perfektebb tanninnal.

 A kóstolót Daniel Llose tartotta, a borokat 3 órányi szellőzés után kaptuk. A szervezők szerencsére nem próbáltak spórolni a mennyiségen, a szokásos kóstolóadag közel dupláját töltötték a poharakba.

Chateau Petit Village 2005 Pomerol

50 eurós borok kaptak már kedvezőbb sorsolást is, de a Petit Village-nak volt ideje hozzászokni az illusztris társasághoz – a Cheval Blanc vagy a Figeac csak egy köpésre van a birtoktól a másik oldalon, míg a Le Pin például közvetlen szomszéd. Legutóbb nagyon szerettem, most is szépen nyitott, intenzív piros bogyósokkal, kék szirmú virágokkal és tejes jegyekkel. Kóstolva kicsit nyersebbnek tűnt, mint legutóbb, a tanninok enyhén keserűek, az alkohol is melegít, de a gyümölcsös-öreg bútoros aromák kellőképp kárpótolnak. Visszakóstoláskor értettem meg igazán, milyen magasságokban jártunk: a nagyok után túl egyszerű, túl direkt, túl vékony, szinte ivóbornak tűnik. Félelmetes változás. Így is 7 pont.

Chateau Cheval Blanc St Emilion 1er Grand Cru Classe "A" 2006

Előítéleteim hamar romba dőltek: a sor egyetlen jobb parti szupersztárjától különös eleganciát, finomságot, fineszt vártam volna (amit korábban a 2004-estől meg is kaptam), ehelyett a mezőny legzártabb, legnyersebb borát kaptam. Visszafogott illatában elsősorban virágok, másodsorban érett, délies jegyek, aszalt paradicsom, rumos dió. A korty húsos, erőteljes, de még nyers, a tanninok rombolnak, a fa és az alkohol is bántó kissé. Később azért kinyílt valamelyest, több lett az aroma és kevesebb az él, de összességében így is csalódás jelen állapotában. Persze nem most kell meginni. 8 pont. (cca. 400 euró)

Chateau Haut-Brion 1er GCC Pessac-Leognan 2005

Életem első bora, melyre a Wine Spectator tisztán 100 pontot adott. Orrban sokkal mélyebb, szélesebb, komplexebb, mint a Cheval Blanc. Hordófűszerek, marcipán, méz (oxidációról szó nincs), fekete cseresznye, aszalt szilva, föld, egészen egyedi. Szájban hatalmas, leírhatatlanul sűrű, mégsem lekváros, pedig a savakat külön alig érezni. Melegebb karakterű, mint a későbbiek, érezhetően több alkohollal, szögletesebb formákkal, mégis van benne elegancia - úgy szuperérett, hogy nem válik unalmassá. Az alapvetően édes (aszalt gyümölcsös-hordós) aromákat végig markáns sós mineralitás teszi izgalmassá. Sokkal meggyőzőbb, mint a 2004-es. Kilences. (cca. 630 euró)

Chateau Margaux 1er GCC Margaux 2006

Retorikai fordulat - míg az Haut-Brion letaglóz, a Margaux elvarázsol. A meggyőzés egészen eltérő eszközeivel operálnak: előbbi mély, komplex és koncentrált, utóbbi csupa fortély, sugárzó báj és kellem. Intenzív illatában elsősorban eszpresszó (talán a leggyönyörűbb kávésság, amit valaha borban éreztem), és őszi, erdei illatok: gomba, avar és füst. Különleges és vonzó. Kóstolva kisebb, mint az előzőek, de kerekebb, elegánsabb és sokkal krémesebb. A csersavak már most tökéletesek, a korty ízgazdag, hosszú és elképesztően sós. Ha nemekben gondolkozunk, az Haut-Brion férfi, a Chateau Margaux nő. Az árára pillantva valóságos femme fatale. 9.5 pont. (cca. 350 euró)

Chateau Pichon Longueville Baron 2eme GCC Pauillac 2005

Pauillaci szupermásodik,  talán a kedvenc bordeaux-i pincém – nem mintha minden héten bontanék egyet a pörkölt mellé. Mindenesetre imádom a címkét, a kastélyt, a stílust – egy nappal a kóstoló előtt még a Mondovinón tűnt a legjobb bal partinak a 2007-esek közül. A 2005-ös szokás szerint kemény, férfias, hűvös bor – igazi arisztokrata, görcsösen ragaszkodik hagyományaihoz, és megveti a közízlést. Grafit, cédrus és mentol, gyümölcs csak nyomokban, nagyon zárt. Szájban sűrű, komoly csersavval és észrevétlen alkohollal. Időt kér, de remek anyag – még akkor is, ha legnagyobb sajnálatomra úgy éreztem, a nagyokkal most nem tudta tartani a lépést. 8 pont. (cca. 110 euró)

Chateau Lafite Rothschild 1er GCC Pauillac 2005

Zseniálisan ötvözi az előző két bor erényeit, a Chateau Margaux kedvessége, bujasága keveredik benne Pauillac tartózkodó hűvösségével. Ugyanaz a kávés illat, de itt szederrel, grafittal, földdel, animalitással – lenyűgöző komplexitás. Megáll benne a kanál, mégsem lekváros vagy unalmas – sosem ittam ilyen nagy testű bort ilyen alacsony alkohollal, sosem éreztem kortyot ennyire lendületesnek, hűvösnek ilyen alacsony savérzettel. Rengeteg érett, finom csersav, önmagában a tanninstruktúra ritkán okoz ekkora gyönyört. Végtelen.
Bár talán a Chateau Margaux volt a személyes kedvencem, némi töprengés után be kellett látnom, hogy a Lafite nagyobb, erősebb, mélyebb, és legalább annyira elegáns mégis. Egyszerűen mindent tud. 10 pont. (cca. 830 euró)

Chateau Latour 1er GCC Pauillac 2006

Egészen biztos vagyok benne, hogy másik alkalommal kóstolva ezeket a borokat nem pontosan ugyanezt a sorrendet állítanám fel, az értékeléseim nyilvánvalóan esetlegesek, mindenesetre most a Latour győzött meg legkevésbé a premier grand cru classék közül. Orrban talán az összes bor közül  a legvisszafogottabb, nehéz érzékelni, nehéz szálazni. Szép, de az eddigieknél kissé egyenesebb illat fekete bogyósokkal, vaníliával, marcipánnal. Hasonlóan koncentrált, mint a Lafite, szintén tökéletes arányokkal, de kevésbé komplex, kevésbé unikális, a tanninok pedig még elég fiatalok. Összességében remek bor, de ebben a mezőnyben ez most 8 pontra volt elég. Szívesen tennék vele még egy próbát. Persze elképzelhető, hogy nem fogok. (cca. 440 euró)