Tiffánék egy kicsit eltűntek a biodinamikától és kéthavonta újabb sztároktól hemzsegő nyilvánosság elől. Mintha kicsit megelégedtek volna azzal, hogy bizonyos körökben hazafias kötelesség lett Tiffán-bort fogyasztani. Ők csak teszik a dolgukat, csendben, rendben. Nem túl aktívak a marketingben, boraikkal többnyire ajándékként, illetve néhány kifejezetten az ő boraikra kihegyezett kóstolón találkozom magam is (kivéve a Jammertalból lett Immortalt, de az egy kicsit más műfaj).

A Mondivinről magáról anno Albert gazda megírta a megírnivalót, a borok lényegében Tiffán-művek a Sterntal dűlőből. Én leginkább azt furcsállom ebben az egész Mondivin-sztoriban, hogy miért kizárólag a cabernet franc-nal találkozom én évek hosszú sora óta e név alatt. Pedig állítólag van rozé is. Most ismét a franc forog a pohárban, ezúttal a 2006-os évjáratból. Természetesen barrique, és természetesen ezt is ajándékba kaptam (hadd guglizzanak az árfetisiszták, egyébként az e hasábokon kétszer is lekutyázott középkategóriába árazódott, illetve egy picit afölé). Délután dugózódott ki, leöntés után még 3 órát szellőzött, utána álltam neki, először a "leöntött" résznek, majd a többinek.

Ha simán csak a paramétereket nézem, kvantitatíve ez egy ígéretes bor. Villányi is, 2006-os is, meg cabernet franc is. És ki ne találkozott volna már Villány és a cabernet franc erotikától fűtött frigyéről szóló mondatokkal? Nopláne 2006-os borok kapcsán. Volt bennem tehát némi várakozás, főleg hogy tavaly nyáron rezeda123 8 egész ponttal honorálta e bort, amit én 2-3 havonta egyszer ha kiszórok. Többet kéne kóstolnom, persze. Többet is, meg jobbat is.

Nos, nagy szerencsém, hogy csak kóstolás után néztem bele mélyebben rezeda123 tavalyi jegyzetébe. Mert míg ott az első mondatban intelligensnek nevezi a bort, nálam az első két szó, amit papírra firkantok: buta illat. Poros, fás, egyszerű. Mindent megtalálok benne, amit rezeda123 észrevett, földes aromákat, fűszereket, még egy szende bevillanás erejéig szilvát is, de az egész - mint a bújócskázó kisgyermek - elbújt a fa mögé. És ez a fa ráadásul nem is vanília, csokoládé képében jelenik meg (akkor legalább a hedonista énem elégedettebb lenne), hanem nyers, direkt, fanyar csersavasság képében. Mintha egy szárított törgyfagerendát szimatolgatnék. Nem tudom, hogy a bor változott-e ennyit tavaly óta, vagy egyszerűen csak rossz palackot fogtam ki, de ez az illat nekem nem tetszik.

Aztán a struktúrája gyorsan helyrebillenti a képet. Elképesztően nagy, gazdag és harmonikus ugyanis. Szép savak, nagy test, végtelen lecsengés, nagyon komoly beltartalom. Úgy elvész benne a 14,5%-nyi szesz, hogy csak másnap reggel nézem meg először a címkét, mennyi is az annyi. Szóval szájban nagy bor.

Csakhogy. Itt is ez a csakhogy. Mert a gyümölcsök fájón hiányoznak, ráadásul a korty vége is olyan nyers, fás cserességbe fordul, hogy ihaj. Hiába minden, egyszerűen keserű. És ezen nem változtat az sem, hogy egy éjszakát még levegőzik. A cser kicsit csendesedik, de nem moccan. Mi lehetett volna ebből az alapanyagból kevesebb fával! - sóhajt fel bennem az eltévedt hedonista. Mintha minden, amit tavaly még nyújtott ez a bor, elbújt volna a hordó mögött pihenni. Talán lesznek még szép napjai - a stukstúrája alapján simán -, de mostani állapotában nem sok tetszetősség van benne. A szerkezete erős 5 pontra emeli, és reménykedek, hogy csak múló rosszullétről kaptam látleletet, nem pedig az elmúlás kezdetét láttam.