Takács Lajost és a Hollóvár Pincét a törzsolvasóknak biztosan nem kell bemutatnom, az újabbak pedig innen kezdhetik meg a felzárkózást. Éppen három hete a Terroir Club szervezésében Takács Lajos kalauzolása mellett lehetett megkóstolni a pince 2009-es borait, furmintból és hárslevelűből pedig teljes vertikális visszatekintést is kaptunk. Nagyon érdekes és tanulságos este volt: úgy érzem, bennem kezd összeállni valamiféle kép.

A 2009-es évjárat négy borával kezdtünk. Az olaszrizling most még különcebb arcát mutatta, mint Csopakon. Pincés, gombás, nem éppen hízelgő illattal köszönt be. Szájban nem túl vastag, de tömör és van mélysége, az alkohol kicsit csíp benne. Aromáiban nem hízelgő, inkább érdekes, szokatlan. A sauvignon blanc izgalmas, körtés, sajtos, salátás picit füves illata már inkább vonzó volt. Nyúlánk, izmos testű, gyümölcsösebb az olasznál, de van benne egy határozott vegetális vonal is. A juhfark orrban ismét köves, gombás. Kóstolva feltűnőek markáns savai, akik (azért fontos megemlíteni, hogy) nem lógnak ki. Ez a fajta volt a legerőteljesebb ízű az eddigi háromból, rusztikus bor. A furmint illatában az évjáratban úgy tűnik kötelező gombás fülledtség mellett, mögött jóval több gyümölcsöt is lehet találni. Kóstolva az eddigi boroknál cseresebb, érdesebb érzetű, alkoholja is melegít rendesen. Ugyanakkor izgalmas, mély, hosszú.

A 2009-es után még négy furmintot néztünk meg évenként lépkedve visszafelé. A sok vitát kavart megosztó 2008-as nekem most jobban tetszett, mint eddig bármikor. Illata izgalmas, a korábban gyakran tapasztalt büdösség (férfivizelde) alig volt jelen. Helyette sárgabarackdzsem, citrom, kéksajt és sziklás hűvösség. Kóstolva finom, rétegzett, lebilincselő, elegáns és szinte hibátlan szerkezetű. Mégis van benne valami zabolátlan őserő, az egész bor a rendezetlen rend példája lehetne. Mondanom sem kell, hogy hihetetlenül hosszú. A 2007-es egészen más karakter, már az illata is túlérettségre utal: likőrös körte, mazsolával. Szájban is határozottan jelen vannak a töppedtségre utaló jegyek, ezáltal kevésbé egyedi és intellektuális típus, mint előtte bemutatkozott két öccse, inkább egy zúzós, nagytestű furmint, karakán savakkal. A 2006-os tetszett a legkevésbé. Illata mézes, palackérett, birsalmasajtos, intenzív, a korty krémes érzetű, ugyanakkor nagyon, száraz, szikár, gyümölcsei már távozóban vannak. Öregedő bor benyomását keltette bennem. Hanem a 2005-ös ezután: már az illata is sokkal frissebb volt és jóval többet ígért. Gyümölcsösség és ásványosság okos elegye, ízében pedig izgalmasan sós és gyümölcsös. Remek struktúrával bír, hosszú és minden szinten rétegzett.

A hárslevelűk következtek, hatan öt évjáratból. A 2009-es illatában az évjáratban szokásos gombán a szokásosnál több gyümölcs jutott át, sajttal és sziklával keverve. Alma és emmentáli. Szájban remek struktúra, az alkohol kicsit soknak tűnt, a 2009-esek közül így is ő volt a kedvencem. A 2009-es novemberi szüret türelmet és megértést igénylő, különc, egyedi figura. Illatában punnyadt és friss alma vegyül gombával és tejföllel. Szájban is nagyon szokatlan: ejedt, néha szúrós, édes almás zamatok uralják, szerkezete kissé szögletes. A 2008-as szintén egyedi figura, ám sokkal kevésbé feltűnő, inkább a maga intelligens módján válik ki a tömegből. Illata savanykásan gyümölcsös, sziklás, enyhén kéksajtos, sokrétű és titokzatosan vonzó. Kóstolva is szépen rétegzett, felér az illat magas elvárásaihoz. A 2007-est már a színe is elárulja, illatából pedig aszús, töppedt, likőrös, mazsolás jegyek áradnak. Nagytestű, forró, krémes, de zúzós bor, akárcsak az azonos évjátratú furmint. Cserébe persze itt is kevesebb réteget kapunk. Ennek a stílusnak is megvannak a rajongói, azonban Takács Lajos egyelőre nem ezt az irányt szeretné folytani, ahogy azt a nyolcas és kilences borok is mutatták. A 2006-os hárslevelű ugyanazt az öregedő benyomást keltette bennem, mint a furmint, szinte szóról szóra ugyanazt is jegyzeteltem le róla. Végül itt is a 2005-ös hozta a happy endet. Még mindig csodálatos bor, meleg sziklás, gyümölcsös, virágos okosszép illatával, hihetetlen rétegeivel, finomságával, dinamikus egyensúlyával. Nemcsak a maradékcukor érdeme, hogy ő leginkább könnyen érthető, mégis nagy bor ebben a sorban.

Nekem egyértelműen az évjáratok mentén rendeződtek a sorok. Kétezeröt és kétezernyolc a kedvenceim. Kiváló struktúra, izgalmas zamatok, egyediség és időtállóság. Kétezerhat mintha kifulladóban, öregedőben lenne, kétezerhét pedig más világot képvisel, mint a többiek. A struktúra 2009-ben is nagyon erős, ám ott nekem már túl kevés a diszítőelem, az izgalom és a finomság. Az este bora nálam a 2008-as furmint és a 2005-ös hárs volt megosztva, ők nagyjából nyolcpontos szintet hoztak, utánuk a 2005-ös furmint, majd a 2008-as hárslevelű következett valahol hét pont környékén. A 2009-es évjáratból nálam a hárslevelű tűnik befutónak, ezzel a véleményemmel közel sem maradtam egyedül. Ahogy alighanem azzal sem, hogy Somlót már el sem tudom képzelni Takács Lajos nélkül.

A képeket innen vettem.