Van az az elméletünk/fantazmagóriánk/hülyeségünk Albert Gazdával (és nagyon úgy tűnik, hogy Alföldi Merlot sem bontja ezt a csodás egységet), hogy az olaszrizling lehetne a mi grüner veltlinerünk, potenciális popsztárunk, ami talán még a világpiacon is arathatna kisebb-nagyobb sikereket. Könnyen érthető, könnyen szerethető, megszerettethető (ez a száraz furmintról nem feltétlenül mondható el), jellegzetesnek elég jellegzetes, magyarnak elég magyar, értünk is hozzá, piszok nagy területen termesztjük, néhány helyen egészen remek minőségben, és elég jó áron kapható. Adódik ugyan egy kis névprobléma a németek rieslingje (minálunk: rajnai) miatt, de talán az sem megoldhatatlan.
Ahogy közeledik a nyár, úgy nő bennem az olaszszomj, leginkább persze a jóáras, kétezer alatti kategória iránt. Nem csak az echte olaszok jönnek itt szóba, hanem névrokon rajnaikkal képzett küvék, ilyesmik. A tavaszköszöntő rizlingkör a balatoni borászat feltámadásának nagy klasszikusát, az idén tízéves Szeremley Rizlinget (korábbi nevén: Szemelt) vonta ragyogó dicsfénybe, ha lenne nekünk valami lifetime achievement awardunk, miszerint életműdíj, ki is oszthatnánk legitt. A 2009-es Szeremley Rizling ezerötszáz körülre akciózva a Bortársaságnál a besztbáj besztbája, hiperekben ezerhét-nyolcért alkalmi vétel, már most meg be lehetne vásárolni belőle egész nyárra.
Van egy kis savhiánya, mindig is volt, de az ember nem nagyon bánja, többet kap vissza zamatban, kerekségben, ihatóságban. Jellegzetesen petrolos, amit akár mineralitásnak is szépíthetünk (kő-olaj, végülis), buja gyümölcseiben túlérett vilmoskörte, grapefruit. Az ember úgy érzi, hogy egy ládával meg tudna inni belőle, nem lóg belőle semmi semerre, semmi túlzás, semmi feltűnési viszketegség, nagyboros gesztus. Mégis, majdnem annyira tud lelkesíteni, mint a legkülönlegesebb, rafinált savszerkezettel, szétgyúrt testtel és végtelen utóízzel cselező gigasztár.
Ilyen borból kéne még száz, ezer, és kipicsázhatnánk a világpiacról az osztrákok veltelínijét. (Jó, ahhoz azért még ennél is jobb olaszok is kellenek majd.)
Hatos.
Jásdi Csopaki Rizling 2009
Az én kis privát döntőmbe a Szeremley mellé Jásdi István mezei olaszrizlingje jutott. Szintén ezeröt, szintén besztbáj. (Mondom: az olcsó kategóriát versenyeztettem.) Rögtön négy palackkal is próbálkoztam: az első zseniális volt, a második dugós, a harmadik sokkal gyengébb, mint az első, de a saját számra gyanakodtam, a negyedik kábé ott, ahol az első, bírta a versenyt az előbb agyondicsért Szeremleyvel. Savban erősebb, de savhangsúlyról még itt sincs szó.
Borsos, fűszeres illattal indul, gyümölcse az őszibarack. Citrusos íven fut a sav, fut a sav, nem nagyon hosszan, nem nagyon erőteljesen, de fut. Telt, zamatos, mint a Szeremley, de egy kicsit keskenyebb talán, viszont magasabb, frissebb is. Érdekes, hogy már a korty elején előjön valami csersav. A versenyfeltételeket megkavarandó fél-félpalackkal eltettem másnapra: és a Jásdi orrhosszal Szeremley elé került. Kicsit kerekedett, édesedett, a Szeremley inkább enyhén tompult.
Ötös.
Hozzátéve lelkesen, hogy idén nyitottam már jóval nagyobb magyar fehéreket (és vöröseket is), de ilyen szórakoztató, vidám, izgalmas kis borestét, mint ennek a kettőnek a háziversenye, egyik sem szerzett nekem. Alig háromezerből. Így, párban kéne árulni.
További kísérletek:
Káli Kövek 2009
Olasz-rajnai-keverék, ráadásul félig hordós, félig tartályos. Petrolos, ásványos karakter, visszafogott illattal, becsületes savval, a pince védjegye, mondhatnénk. Kevéske gyümölcs és zamat. A Szeremley ellentetje, szinte, keskenyke.
Négyes.
Szent Ilona Nagy-Somlói Olaszrizling 2007
Nem könnyű megérteni, hogy ebben a lángoktól ölelt következmények nélküli kis Abszurdisztánban miért nem képes megmaradni egy alig harminchektáros pincészet egyetlen márkanév alatt, de mindegy. Ha Ilona, hát legyen. Szent Kreinbacher Ilona. Illatban inkább Kreinbacher, mint olasz: édes, karamelles, franciakrémeses illat, mintha egy cukrászatba nyitottunk volna be. Élénk sav, élénk ásvány, ropogás, krémes. Az illat mézes-édes ígéretéhez képest vékony, mondjuk középtestűnek. Kérmes. Nincsen hossza, a vége üres marad. Ezért csak nagy- és -Ilona, nyilván.
Négyes.
Figula Balatonszőlősi Olaszrizling 2009
Nekem nem tűnt említésre méltónak. Vizes, súlytalan korty, és annyi. Inkább hármas, mint négyes. (Közben már piacon a 2010-es.)
Gellavilla Öreghegy 2009
Egy árkategóriával följebb versenyezne, de szájra és orra a Szeremley meg a Jásdi alá raknám kicsivel. Nagy-nagy mattság és édesség-illúzió, ami jó. Hordótannin lehet ez? Az alkohol bizony kilóg a korty közepén. Vastag bor, savban ez sem vitéz. 2009, nyilván.
Ötös alá.
Utolsó kommentek