Altner Edina, Altner Ágnes, Altner Gábor, Ács János, Ambrus József, Bán László, Békássy Gábor, Békássy János, Békássy Péter, Bíró József, Bognár Ferenc, Botos Gyula, Böde István, Bölecz József, Bölecz László, Csala Imre, Csíkné, Csillag A., Csom Károly, Czanka Dezsőné, Dendel Béláné, Dér Ferenc, Dér Gyula, Fülöp László, Gáspár István, Geier Margit, Gyurka Miklós, Herczeg Ferenc, Polczer Ferenc, Horváth Ferenc, Horváth István, Horváth János, Horváthné, Illés Lajosné, Istvándi Ferenc, ifj. Bölecz, Joó József, Kachina R., Káli Béla, Kálmán Béla, Kelemen, Kenyeres, Kissné, Kolontári, Vajai Adrienn, Vajai Fr., Koncz Eszter, Kondorné, Konta András, Kovács Csaba, Kovács Zsolt, Kugler Ede, Lahlouh Vera, László Kálmán, Latorczay László, Molnár András, Nagy Rudolf, Németh István, Novák László, Páhi Gyula, Páhy Gyöngyi, Papp János, Parapatics, Pettenkoffer, Peresztegi, Pergerné, Raposáné, Ruzsa Imréné, Samu Péter, Samu György, Szabadi Péter, Szabó Gyula, Szabóné, Szabó Tibor, Szalai Béla, Szász Károly, Szebi, Szegi Károlyné, Takács Imre, Takács Tibor, Tálos Attila, Tomposné, Tompos László, Tóth Béla, Tóth István, Tóth Zoltán, Tóth Sándor, Tóthné, Csonka Károly, Vasárosné, Weller András, Vizeli István, Vajai és Szent Orbán Pince. 

2001-ben a fenti névsorral reklámozták a Borbarátban a Szemelt Rizlinget - ők voltak a „Termelők”. Hogy ma miként festene a lista, nem tudom, de bizonyára rövidebb lenne, hiszen néhányan önállósították magukat, és jelentősen megnőtt a saját rész (Szent Orbán Pince) súlya. Én mindenesetre érdekesnek találtam (mert hajlamos vagyok megfeledkezni róla), hogy az egyik legismertebb, legsikeresebb és legmegbízhatóbb magyar bor a borvidéki együttműködés rendszerének köszönheti létét, és hogy ez a modell nem eleve kudarcra ítélt. Régi Borbarátokban lapozva egy másik érdekességet is találtam: az 1996-os induló számban a „Fenegyerekek” rovat első interjúalanya Szeremley Huba volt. Érdemes elolvasni: nagy tervek, nagy indulat, nagy egyéniség (az interjú mindkét végén). A Borbarát sajnos idővel fogpiszkálóvá faragta magát és tovább, a Szemelt Rizling viszont él és, mint az alábbiakban kiderül, virul.

A Szemelt Rizlinget (2006 óta Szeremley Rizling) valószínűleg kevesen sorolnák a „nagy magyar borok” közé. Számomra mégis egyértelmű volt, hogy szerepelnie kell ebben a sorozatban. Hogy miért, az gyorsan levehető műtannin friss és saját korosabb posztomból. Kérő mailemre a Szemelt Rizling 4 évjáratából 2-2 palackot kaptam. Döbbenetemre egyik sem volt „Szemelt”: a 2003-as és a 2005-ös Domaine Szeremley Riesling Selection címkével érkezett (Kardos Gábor, értékesítési igazgató tájékoztatása szerint így ment exportra), a 2007-es és 2009-es pedig már nem Szemelt, hanem Szeremley. Első merítésre három palackot bontottam, és úgy tűnt, hogy lefelé görbül a görbe: a 2003-as mély, sűrű, érett, elgondolkoztató bor, a 2005-ös szerényebb tehetségű utód, de ugyanaz az az öntőforma, a 2007-es viszont luftosabb és közönségesebb, akárhogy is tekergettem a pohárban és gargalizáltam vele, nem sejlett föl a szebb jövő. Hetekkel később merítettem másodszor (ezúttal a 2005-ös nélkül, mert az első palack dugós volt), és kiderült, hogy szerencsére nincs tendencia: a 2009-es feledteti a 2007-es megingást.

Domaine Szeremley Riesling Selection 2003

A két palack közül az első nagyon jó volt, a második fenséges. Az első reduktívabb volt, illatban nem is egyértelműen petrolos, mint inkább jódos, camembert-es, kéksajtos. És szerencsére szokványosabb jegyeket is hozott: méz, egres, mandula, lanolin. Valahol a „szokni kell” és a „korszakalkotóan eredeti” között. Kóstolva katarzisba kapcsolt: barokkosan gazdag, kényeztetően krémes, simogatóan olajos. Tökéletesen integrált savak. Harmonikus, tiszta, nyugodt korty. Ízben propolisz, őszibarack, agyag, só, a lecsengésben döntően méz és némi fűszeresség. Nem hízeleg, a szerkezet, a tartalom, a tartás teszi naggyá. Makulátlanul érett alapanyagból készülhetett, és az alkotórészek mára összeforrtak. Olyan hümmögős-bólogatós bor: minőségi anyag, de az élvezetéhez kell egy kis türelem,  nyitottság, háttérismeret.

A második palackot csak mohóságból bontottam föl, hetekkel később. Féltem, hogy csalódást fog okozni, az eszembe sem jutott, hogy fölfelé is mozdulhat. Elemző megközelítésben: az első palack mínusz a reduktív, bizarr jegyek; hedonista megközelítésben: orgazmusbokor. A fajsúly, az egyensúly és az érettség mellé ezúttal florális, fűszeres, viaszos jegyek társultak, és a kortyban zavartalanul érvényesülhetett az őszibarackos gyümölcsösség. Selymes, bársonyos, tömör, ugyanakkor élő és részletgazdag. Úgy zárul, mint a hibátlan toronyugrás: szinte nincs csobbanás – a lecsengés a korty visszhangja. Számomra ez a bor egyrészt Badacsony és az olaszrizling egymásratalálásának cáfolhatatlan bizonyítéka, másrészt a palackérlelés apoteózisa. Kóstolás közben mindig oda lyukadtam ki, hogy mi a búbánatot lehetne még egy bortól elvárni?

Mai bontással és gondos tárolással ez lehetett 2005-ben az év befektetése: 1170 forintért adták. (PS: visszamenőleg kiosztok magamnak egy kokit és két sallert: én ezt a bort savszegénynek hittem annak idején.)

Domaine Szeremley Riesling Selection 2005

Az első palackot az ibériai hiúznak áldoztuk (értsd: elvitte a TCA). Ez még annyira sem petrolos, mint a 2003-as, ellenben barackteás, vasas, gyógyfüves, zsírkrétás. Később: nyári rét, széna. Szolidabb, szelídebb, mint az előd. A kortyban diszkréten beköszön az évjárathatás: savanykásabb, citrusosabb, nyugtalanabb a 2003-asnál (nekem egyből a 2005-ös Esküvé ugrott be). De ez is klasszis, és étel mellé jól jöhet a savszufficit. A korty színekben gazdag és zamatos: méz, virág, viasz, őszibarack. A lecsengés nagyon hosszú, bár a végén már csak a pőre sav pörög.

Szeremley Rizling 2007

Ez volt az a bor, amitől tartottam. Márminthogy valamennyi évjárat ilyen lesz, azaz olyan ötpontos, elég jó, de fanfárra méltatlan. Nincsen persze semmilyen komolyabb gikszer vele, csak az elődök után úgy hat, mintha elaludtak volna a virtuális válogató asztalnál. Olaszosabb, laposabb, luftosabb, egysíkúbb, egyszerre lágyabb és savasabb, mint a 03-as vagy az 05-ös. Az alkatrészek határozottan gyengébb minőségűek, a fogaskerekek csikorognak, az illesztékek nyöszörögnek. Gondolom, az idő majd ezt is megolajozza. De az idő sokkal nagyobb mágus, mint feltételeztem, ha meg is növeszti. 

Szeremley Rizling 2009

70 százalék olasz, 30 százalék rajnai, és dacolva a globális fölmelegedéssel, meg a frissen kelesztett dogmákkal, 12,5 százalékos alkohol mellett is tökéletesen érett. Ez az a bor, amit kóstolva műtannin nemrégiben életműdíjat lengetett be a Szemelt Rizlingnek. Én a 2005-ös és a 2003-as képezte utólagos bölcsességgel még többet látok bele: szaftos, gyümölcsös, frissítő, habzsolnivaló jelen, és a hibátlan arányok miatt (én nem éreztem savhiányosnak – persze lehet, hogy ez is utólagos bölcsesség) hosszú és boldog jövő. Tényleg olyan bor, ami földeríti az embert. A jelen poszt szemszögéből pedig happy end: a 2007-es csorbája kiköszörülve, a kockázatos műtét, a fölföldietlenítés sikerült (az új borászok: Szeremley László és Altinger Krisztián), azaz a rizlingalapellátás oszlopa rendületlenül áll.

A 2003-as természeti csoda, váratlan ajándék. A 2005-ös remek bor isteni beavatkozás nélkül. A 2007-es, bár hangsúlyozottan nem rossz bor, csak a súrlófényt adta, hogy a többiek domboríthassanak. A 2009-esnek van esélye a 2003-ashoz hasonló pályát befutni. Jó lenne 2017-ben kipróbálni.