Szepsy István mostanában aztat hangoztatja, a terroir értékeinek érzékeltetésére leginkább a nagy száraz borok alkalmasak, és eszerint is cselekszik. A Királyudvarból kilépett mester immár csak saját neve alatt furmintol és hárslevelűzik, ami jól áll neki. A 2005-ös évjáratból előbbi fajtából két, utóbbiból egy dűlő szelektáltan készített-palackozott termése keveredett el mihozzánk, és ha már így alakult, meg is kóstoltuk mindet üstöllést. A történet úgy gömbölyű, ha megemlítjük, nemrég töltötték le ezeket.
Szepsy Nyulászó Furmint 2005
Két palackot bontottunk belőle rövid időn belül, és tartalmuk abszolút különbözőnek mutatkozott. Az első zárt volt és kőkemény, kis híján elfogyott, mire kinyílt valamelyest. A második viszont: aranysárga szín, mély illat, némi mattsággal. Kissé szúrós, nagyon minerális. Vastag, széles, harapni lehetne, ám dinamizmusból több kéne bele. Lényegesen. Komplexitásból dettó. Menet közben gazdagszik, barackosodik, jelentékenynek tűnő alkohol ágaskodik ki belőle. Csersavai is előrenyomakodnak. Komoly anyag, még nem igazán rendezett állapotban. 5 pont.
Szepsy Szent Tamás Furmint 2005
Valamivel fiatalabb – értsd: halványabb – szín, szép tiszta, kevesebbnek sejlő kén, jóval több illat, több mineralitás, több gyümölcs. Lendületes és izgalmas. Késői szüretes, mézes, virágos és animális egyszerre. Testileg több mint közepes. Már most közel a harmóniához, szerkezete feszes és magas, összességében igen-igen finom. Folyamatosan bontakozik, egyre mélyebb, összetettebb, rétegzettebb lesz. Bizsergetik a nyelvet a savai, mint egy kilencvoltos lapos elem. Hiába súlyos, friss és üde mégis. Lecsengése egészen rendben, ásványosan-gyümölcsösen hosszú, árnyalatnyi elegáns kesernyével. Erős 7 pont.
Szepsy Király Hárslevelű 2005
Ismét érettebbnek mutatkozó szín, határozottan köves illat. Mégis kedves és hízelgő. Startja után azt mondtuk: lehet, igazságuk van azoknak, akik állítják, nem is a furmint, hanem a hárslevelű hivatott a legtöbbre fehér szőleink közül. Megdöbbentően összetett és szép, mézzel, virágokkal, ásványokkal. Szájba’ dettó. Vastag és zamatos, inkább széles, mint hórihorgas. Olajosan hömpölyög. Rétegzett, de több sav, karakter és erőteljesség kéne még. Több kanyar. Jobb acidokkal simán kiosztanánk a nyolcast. Így szerényebb 7 pont.
Utolsó kommentek