Néhány hónapja osztottam ki vörösborvonalon az első tízest – nem mintha az osztályzat lenne a legfontosabb, hanem hát maga a bor –, s önéletrajzi elemekben bővelkedve azóta is úgy gondolom, az a bizonyos volt életem legfelemelőbb borkóstolásainak egyike. Persze van a glóbuszon sokféle fontos vidék, amelyeket eddig nem ismerhettem meg behatóan, mégis bátorkodom állítani – immár tehát alakuló saját tapasztalatokra támaszkodva is –, hogy egyebek közt nebbiolóból készülnek a világ legjobb vörösborai. Mivel ugyanakkor a hivatkozott tapasztalatokat pusztán a hitelesség végett is célszerű bővíteni, a tudást mélyíteni, ezért felkészült barátunknak köszönhetően újabb Piemont-kört szerveztünk a minap. Mindnyájunk épülésére. Mindazonáltal a múltkori kulturális sokk ismétlődése elmaradt. Talán, mert a pompás előzmények miatt a várakozásaink is nagyobbak voltak. Soha rosszabbat, amúgy. Bónusz: végre megértettem, mitől király Angelo Gaja.
Luciano Sandrone Barbera d’Alba 2004
Sandrone tudja, amit tud, most ellenben nem valamely kultborát választottuk, inkább egy szerény és tehetséges barberát. A fajta kvalitásait tekintve fölötte áll a dolcettónak, alatta a nebbiolónak, s avatott kezekben csodákra képes. Mélyvörös, fűszeres, gyümölcsös, friss, gazdag. Ízben is szép, sok-sok tanninnal, amelyek szépen össze vannak rendezve. Dinamikus bor, közepesnél komolyabb testtel, tömör szerkezettel, száraz, finom búcsúval. Kiskorú még. 6 pont.
Bruno Rocca Barbera d’Alba 2003
Györnyörű szín dettó – erre vonatkozóan alább csak akkor teszek megjegyzést, amikor nem tökéletes –, ismét gyümölcsök és fűszerek, kiegészülve kedvenc kifinomult animalitásommal, leveshússal. Likőrös és kávés árnyalatnyit, de valahogy mégsem az jut eszembe, hogy ez a hordótól jön. Tudja fene. 2003 nem volt perfekt évjárat arrafelé, ez a bor mégis tökéletes. Medium to full, sima, érett, férfias, lendületes. Karakteres, koncentrált, kifinomult. Elegáns, tanninos, száraz. Az este egyik revelációja. Megdöbbentő, hogy mezei barbera ennyit tud, nyomorult tíz-egynéhány euróért. Merész 8 pont.
La Spinetta Barbaresco 2002
Masszív, üresen másfél kilós palack, érdekes címke rinocérosszal. A színét hagyjuk – lásd mint fent –, az illatát szálazgassuk. Likőrös és nagyon széles. Sűrű, mély, gazdag. A rengeteg gyümölcsökön túl minerális, fémes, gyógynövényes árnyalattal, amilyet klasszis Chateauneuf-du-Pape-okban érezhetni. Mazsola, mínusz tádé. Ízileg hatalmas, férfias és komplex. Természetesen nagyon ifjú, karakteres tanninnal. A végét nemcsak a cserek és a savak viszik, gyümölcsök is színesítik. A bor, amelyen körösztül meg lehet magyarázni – avagy prezentálni –, mi a differencia a zöld és a fiatal tannin között. Egy közepes évjárat nagyszabású eredménye. Az este második helyezettje, kövér 8 pont.
Vietti Barbaresco Masseria 2003
Sötét, vastag, bódító illat, rengeteg gyümölccsel, alkohollal. Komplex. Már az illatában érződik a tannin, ha szabad ilyet mondani. A Wine Spectator kedvence, és tökéletesen érthető, miért szeretik Amerikában. Grandiózus. Elképesztően hatalmas, édes, meleg, finom. Ezzel együtt van benne dinamizmus is, nem gejl. Főtt hús és leveszöldség itt is. A cserek ígéretesek, az üres pohárból állatság is előbukkan. 8 pont.
Aldo Conterno Granbussia Barolo Riserva 1999
Barnul a színe, vaníliás az illata. Tompább, mint az előzőek. Öregszik, ami nem áll jól neki. Eleve nem volt ideális az év, és ez meglátszik rajta. Savai fogynak elfele, kicsit lyukas a korty. Dohány és föld. Visszafogott, külön némi édeske, külön némi savanyka. Szétrendeződőben van, még ha nem is vitás, hogy nebbiolóból készült, vagyis egészen vacak nem lehet. 5 pont.
Angelo Gaja Langhe Sperss 2001
Lényegében Barolo, azért nem az, mert a mester kilépett a DOCG-ből, hogy nyamvadt ötszázaléknyi cabernet-vel színezhesse a nebbiolót. Ő tudja. Kóstoltam már Gaját Bécsben – ráadásul ezt is, sajnos kevés idő volt rá –, megtetéztem nyáron egy Barbarescóval, de ez ideig nem fogtam fel, mitől óriás a borász. A szín tökéletes, az illat szintén. A gyümölcsösség, az ásványosság és az animalitás megkérdőjelezhetetlen egyensúlya. Az alig felülmúlható komplexitás. Ízében ezeken túlmenően földes, avaros, erdei gombás. A sor legarányosabb szerkezete, legnagyobb koncentrációja, legrétegzettebb lecsengése. Elegáns, okos, szép. Az utóbbi évek legjobb évjáratából. 9 pont.
Roberto Voerzio Barolo Cerequio 2001
A múltkori tízes után ettől vártam a legtöbbet. Szép szín, szép illat. Fűszeres, gyümölcsös, összetett, ízeiben kicsit nyers. Van benne sok minden, bazsalikom meg narancs is, a kötelező bogyosókon és egyebeken túl. A szárazpróba animális, füstös és gyógynövényes. Ám menet közben valahogy édeskésbe fordul. Messze nem olyan komplex, mint a Rocche volt. Nyavalyás 8 pont.
Bruno Giacosa Falletto Barolo Riserva 2000
Százpontos a Wine Spectator szerint. Szép, öregedő szín, elrendezettnek tűnő illat. Narancsos ez is. Édes start, később füstösödik, gazdagszik. Annyira mégsem, hogy vonzó és meggyőző legyen. Ásványosság, gyógynövényesség, tömjén. Ízben jóval több kéne, nagy még, de keskenyedik. Ez már csak 7 pont.
Utolsó kommentek