Széles körben ismert név, sokak Boxija, a villányi úttörő triumvirátus tagja. Mindannyiunk "Szent Márton bora"-szállítója, egy igazán jól menő gazdaságot felépítő, szorgos, echte sváb. Sok iriggyel és hatalmas baráti körrel. Nála még fesztelenül élvezheti a borász társaságát az, aki összefut vele. Amúgy itt is jól kiépített vendéglátás megy – egészen jó ebédet sikerült abszolválnia a konyhának, és ahogy a többi asztalnál láttam, ott is osztották a piros pontokat, így van ez rendben –, családi segítséggel, de valahogy a bája megőrződött, nem annyira steril és púderes. Bővebbet itt találni a birtokról.

Amint leültünk, záporozott rám a gazda haragja, mintha a MÚOSZ elnöke lennék, s így felelős a szak(?)sajtó cikkeiért. Nehezen sikerült kimosdatnom magam, úgy látszik, nagy annak a felelőssége, aki bármit is sokak elé tár. Szóval, az egész sztori azon pattant ki, hogy egy azóta már kettészakadt, a koordinátarendszer közepére hajazó nevű médium helybéli guruja a jól iható, gyümölcsös, zamatos, erős 4 pontra érdemes 2004-es olaszrizlinget mellékóstolta, csúnyán. Előfordul, habár itt kicsit odabökésről is lehetett szó. Majd jól lebokszolják. Mindenesetre mi szívesen kortyolgattunk belőle egy pohárkával.

Nem volt megtervezve a program, leginkább borokat kóstolgattunk palackból, és keveset szakmáztunk, amit kiszűrtem, azt a végén majd megpróbálom összerázni. Mindez kalauzomnak köszönhető, aki régi bútordarab a pincénél, így sztorizgatások mentek, meg adomák. Miközben a családi élet is zajlott javában, jött a bájos unoka, aztán a nagyi sürgető telefonja, aki sétálni vágyott a Jammertálban azon a napsütéses őszi napon. Olyan kis idillikus szitu volt, élveztem a fürdőzést a napban és a helyzetben, és többé-kevésbé a borokkal sem volt gond.

Ermitage 2004: Rusztikus, nehézkes, csiszolatlan bor. Jó a sav, kerek, tartós, de mellette csak nehézkesség és kevés gyümölcs.
Merlot 2004: Fűszeres, kicsit hideg illatú bor. Később kevéske málna is előbújik, ami ízében is uralkodik, marcona savval, kevés harmóniával.
Cabernet Sauvignon 2005: Meszes, édeskés illat, kevés gyümölccsel. Ízben sima tannin, tejsavasságra utaló bizonytalanság, de jól iható.
Royal Cuvée 2001: Gyógyfüves, áradó illat. Íze sima, erős hordóhatással, zavaró szotyolássággal, ami az évjárat hatása lehet. Sima lecsengés.
Royal Cuvée 2002: Hoopsz, egyből más! Buja, fűszeres illat, érett gyümölcsök, vanília. Íze sima, krémes, fűszeressége itt is harmóniában van, jó szerkezet, kicsit talán sok a hordós jegy, de szép.
Pinot Noir 2003: Klasszik villányi, sok édesség, sok fa, a gyümölcsösség inkább túlérett benne, tanninja is sok nekem, de ettől függetlenül jó bor.
Pinot Noir 2004: Virgoncabb illat, túlérett gyümölcsösséggel. A több sav nagyobb életet tölt belé, fűszeres, sima, nem annyira díszes, mint az előző, de élettelibb.
Bock Cuvée 1999: Összesimult, kerek illat, nehéz kibontani, annyira összeölelkeztek benne az édes, fás, szilvás és málnás jegyek. Ízére is ez a jellemző. Most még élvezető, de már nem fog feltámadni meglátásom szerint.
Bock Cuvée 2000: Meleg, málnás, feketeszedres illat. Íze is harmonikus, sima tanninnal, gazdag gyümölccsel, kicsit nagyobb sav sokat dobna rajta.
Bock Cuvée 2002: Szinte mint az előző, de finom fűszeresség jön hozzá, és kicsit jobb szerkezet, magasabb savgerinc. Hosszú lecsengés, nagyon szép.
Merlot 2000: Gyógynövényes, rusztikus, nehézkes, de szép illat (igaz, nem gyümölcsre épülő). Íze sima, kicsi édesség, fűszeresség, kevés dísz.
Portugieser 2006: Gyümölcsös, de nem komálom a friss szőlőlét.
Syrah 2004: Fekete szín, egzotikus-fűszeres fiók az arcba, áfonya. Íze buja, sokrétű, hömpölygésének hullámait jó sava veri fel, amitől talán még szebb, mint a 2003-as. Hosszú, és sima lecsengés. Döfi!
Capella 2003: Most valamiért csak a hordó jött, marcipán, pici mogyoró. Ízben is vanília, kakaó, kevés túlérett cseresznye, szeder. Jó anyag, de nem volt jó kondiban.
Magnifico 2003: Albert gazda már megénekelte itt a bort a saját hangnemében nemrég, ennek ellenére mégis mellérakom az én véleményem. Kitöltéskor meghajlik a pohár szára, úgy kell beletördelni a palackból. Megforgatni sem muszáj, két araszról süvölt az édesség, a kakaó, a teafilter, és az inkább öreg lekvár, mint friss gyümölcs. Szájban fáraszt, annyira sok és annyira tömény, hogy felesbe vízzel is sok borra ráverne. Gazdag, mély, bőséggel mindenből. Talán túlzottan is, valamiért a Willendorfi Vénuszt juttatta eszembe – amelynek képe megragadt bennem még a Tér-forma-színből –, csak most sem tudom, hogy ez jó-e, vagy sem.

Summázva a dolgokat: találkoztam egy ízig-vérig családi pince tulajával, aki veszélyesen közel jutott a nagysága miatt ahhoz a határhoz, hogy már ne tudjon földi életet élni. A méretek miatt itt is előfordul, hogy sok bor egyszerű, faragatlan lesz. Emiatt támadható a brand stabilitása, de ez az itteni nagyok sajátossága. Mindenesetre a piac vevő rá. A kezdeti fellendülés és platózás után az utóbbi években mintha megkopott volna a fénye, vagy csak a nagyobb csillag csillogása okozza-e ezt, nem tudom. Az biztos, a tradicionálisnak tekinthető küvék mellé itt is elkészültek – az új divatstílusnak megfelelően – a kis palackszámú szelekciók. Ezzel újra sikerült mondandót adni a népnek. Ez igencsak felhívja a figyelmet arra, hogy amit az ezredfordulón tudni véltünk a borvidékről, az csak picinyke szeletke. Most másból, másként is sikerült említésre méltót alkotni.