Volt egy röpke, ám lázas periódusom, amikor bántam, hogy merlot-nak kereszteltem magam, és nem syrah-nak. Azóta már örülök, hogy elmaradt a névváltoztatás. A syrah-láz azonban nem csak engem kapott el, hanem a magyar borászokat is. A dolog természetéből fakadóan sokkal súlyosabb következményekkel. Ők nem a névvel játszadoztak, hanem syrah-t telepítettek. És most egyre többször hallom, hogy nyakunkon egy újabb fajta, ami a Kárpát-medencében nem akar beérni. Én nyugtával átkoznám a napot, hiszen a syrah-ültetvények még alig járnak túl a szűztermésen, de az tény, hogy a 2003-as álomborok emlékét már csak a méltatlan utódok arcpirító árai őrzik. Taklerék azonban átvágták a gordiuszi csomót. Sőt, a jelek szerint másokat is.

Takler Syrah 2006

Nem vér szerinti gyerek, a szüret előtt egy hónappal vették a nevükre. És a név jámboran tűr. Már messziről hallottam a bor hírét a hidegkúti bordílertől. Aztán másoktól is, hogy abszolút sláger, bár kissé gyanús. A Szegedi Borfesztivál második napján aztán belenyaltam, és nem rontotta el a kedvem, bár a figyelmem erősen meg volt osztva. A negyedik napon már figyelmesebben kóstoltam, főleg azért, mert négy-öt értő szájból is hallottam, hogy ez a bor méltatlan a Takler névhez, és ilyen palackokkal van kikövezve az üzletiesség poklába vezető út. Én dafke próbáltam meglátni benne a szépet, és ez három félkortyból még mindig nem tűnt lehetetlennek. De amikor saját palackkal eredtem az elbaltázott renomé nyomába, meg kellett állapítanom, hogy a baltázás kiváltója nem az irigység, hanem az esztétikai érzéken esett sérelem.

A viszonylag tetszetős homlokzat mögött nem egy épület áll, csupán álványzat, amely ideig-óráig megakadályozza, hogy a szél bedöntse az egyetlen falat. Illatában körömlakk, virág, marcipán és tejcsoki. Eleinte érdekesnek tűnhet, és jól behűtve lefuthat olyan gyorsan, hogy észre sem vesszük, hogy töke van a menyasszonynak. Azért szerintem a harmadik, jobban megforgatott kortytól határozottan az émelyítő felé mozdul el, és vissza sem jön. Kóstolva éretlenség és édesség külünös házassága. Vékony, tartalmatlan bor, meghatározhatatlan fajtájú szőlőből. Éretlen savak. Édes és művi. A lecsengésben a gyermekkori Leo jégkrém rumos diója kísért, amit aztán édes-savanyú-keserű szájíz követ. Egy chilizált bor a chileiek koncentrációja nélkül. Koktélnak jobb volna. 
3 pont (akik kevesebb ideológiai ballaszttal kóstolnak, azoknak talán megér négyet is)

Günzer Zoltán Merlot 2004

A friss villusélmény nyomán semmi jóra nem számítottam. A címke is valahogy a rezignált beletörődés  jegyében fogant – barna és szomorú. És ugye ennek a bornak volt egy dicső elődje 2003-ból, amely a virágzó merlószcéna egyik aranyifja volt, és húzta magával a Günzer nevet. A 04-es jóval olcsóbb, valamivel három rongy alatt kapjuk.

Az első pillanattól kezdve meghökkentően szép bornak találtam. Mint egy békebeli merlot, amit még nem barrikból faragtak. Illatában málna, fahéj, fekete olajbogyó, köménymag. Finom, egyenes, tiszta, jó inni. Erős közepes koncentráció, semmi édesség. A tannin enyhén húz. Ha nagyon tűhegyre vesszük, akkor egy kis zöldesség és naspolyásság olykor bevillan, de nem tűhegyre kell venni, hanem inni. Az egyik legjobb kétezernégyes vörös, méltányos áron.
6 pont (egyszerre megrázó és örömteli, hogy ez a böcsületes próbálkozás mindössze 200 forinttal drágább Taklerék travesztiájánál)

Máté Mantus 2004

Szép história. A tízéves Máté Ferike az 56-os forradalom után emigrált az anyukájával Kanadába. Aztán a vancouveri egyetemre járt, majd vitorlásokat épített, aztán könyvet írt róla, és azóta csak ír, és vitorlázik, és utazik. Festőművész feleségével, Candace-szel 1987-ben Toszkánában járva úgy döntöttek, hogy ha két világcsavargónak érdemes valahol sátrat vernie, akkor ez az a hely. Az elhatározást vásárlás, felújítás és könyvírás követte. A könyv bestseller lett, a házból emlék, mert utána már nemcsak otthonra, de borra is vágytak, és a nagy toszkán ingatlanpangás idején megvásárolták a Castello Banfi egyik vadregényes birtokszegletét, amit a nagyüzem nem tudott gazdaságosan művelni. Az első kereskedelmi forgalomba került évjárat a 2001-es volt, a borászatot az autodidakta Candace vezeti. A fajtaválaszték: sangiovese, merlot, syrah és cabernet sauvignon. Csúcsboruk a Banditone névre hallgató syrah.

A Mantus 2002-es prototípusát Radován barátunk is tartotta (tartja?), az sem megvetendő, de nem említhető ezzel egy lapon. A Máté-borok az ezeregyéjszaka meséit idézik – van bennük valami hiperbolikus elem, ami hol elvarázsol, hol taszít. A 2004-es Mantusban győz a varázslat.

Ha nem a Günzer-merlot-val együtt kóstoljuk, talán besoroltam volna a szuperérett, szuperbarrikolt szupertoszkán vonulatba. De mivel a Günzer Merlot egyértelműen pozitív meglepetés volt, afféle magyar mérceként segített betájolni a Mantust. És ez a tájolás rádöbbentett valamire – a magyar vörösborok túlnyomó többsége nem teljesen érett szőlőből készül, és ezt a borászok barrikolással próbálják leplezni. Ez a megállapítás nem a Günzer-merlot kritikája – egy a közelmúltban végigkóstolt 2003-as villányi-szekszárdi cabernet franc-sor mutatta meg igazán. És be kell vallanom, hogy ez engem ritkán zavar/zavart, hiszen ehhez vagyok/voltam hozzászokva. De a teljesen érett szőlőből készült bor mellett lehetetlen nem észrevenni az illat bizonytalanságát, a korty megbicsaklását, a sav élességét, a tannin durvaságát. Félreértés ne essék, nem szeretem a túlérettséget, sőt. De az érettségfogalmam megváltozott, és fölébredt bennem a gyanakvás, amit nehéz lesz elaltatni.

Sötét szín és valóságos aromaterápia. Mélységesen szenzuális. Tejszínhabos eper, puncs, datolya és füge. Kóstolva mint egy degeszre pakolt bőrönd a világ körüli utazáshoz: koncentrált, gyümölcsös, a magas alkohollal izmos savak birkóznak, a végén súlyos tannin. Semmi piruett meg pas de deux, csak tangó kivilágos virradatig. A lecsengésben fahéj és pisztáciafagyi. Érett, de nem lekváros, erősen barrikolt, de volt mire föladni a barrikzakót. Kicsi vagyok ahhoz, hogy jósoljak, de a jövőjét még szebbnek sejtem.
megelőlegezett 8 pont (27 euró)