Meglepetten tapasztaltam vasárnap délután, hogy nem hemzsegnek a borisszák széles tömegei a Millenáris Parkban. Elég gyéren voltunk, amit én nem bántam egyáltalán, mert kényelmesebb kóstolni-borozni, ha nem kell tülekedni, a kiállítók viszont aligha dörzsölgethették elégedetten a tenyerüket a négynapos fesztiválozás végén.

Érdekeset figyeltem meg a soproni Pfneiszl Pincészet standjánál. Jött egy ember, kerekes cekkerrel, vagy mi a fenével, két karton bort vonszolt, és elkezdett alkudozni Horváth Szabolcs mindenessel egy harmadikért. Ez sokáig tartott, még szerencse, hogy addigra már megkóstoltam a felhozatal javát. Főként a Tangót találtam érdekesnek – nyilván, mert most találkoztam vele először –, amelyet cabernet sauvignonból, merlot-ból és shirazból házasítottak és áraztak be az Újra Együtt kékfrankos és a prémiumborok közé. Gyümölcsös, fűszeres, finom ez. Pfneiszlék egyébként osztrákot is kínáltak, így egy merlot és a Pentagon révén megállapíthattam: ahogy Weningeréknél, náluk is sűrűbb a burgenlandi, mint a soproni.

Malatinszky Csabának is meglett a maga tangója, Tenkesnek hívják, és nem villányi, hanem siklósi. Ez is kevesebbe kerül háromezernél, és ez is egész jó. Sok-sok gyümölccsel, csipetnyi fűszerrel és kevéske animalitással szórakoztat, csúszik lefele, mint a pinty. Klasszist sejtet a pince 2006-os chardonnay-ja – elegáns mineralitásával –, érdekes a fahordót is látott, mostanában palackozott rozé, kellemes a 2005-ös cabernoir. A 2004-es szűretlen cabernet franc szépen összeállt, bár érthetően nem képes megismételni 2003-as előde rendkívüli kvalitásait. Az a három 2003-as szűretlen – mármint a franc, a cabernet sauvignon és a merlot – igencsak ott van a spiccen, azóta is, megint is. Az 1999-es cabernet sauvignon dettó: olyan határozott, érett bordeaux-i karakterrel büszkélkedhet, hogy csak. Majdhogynem azt díjaztam ezúttal a legjobban a Malatinszky-szortimentből.

Jártam a Csányi Pincészetnél is, magamhoz vettem kóstolásnyit a 2005-ös Chateau Teleki cabernet sauvignonból, valamint a 2003-as Elegance-ból és a Prestige-ből. Bejöttek nekem: a satós is, a két nehézsúlyú is. Sok az alkohol, igaz, édesnek mégsem találtam őket. Az Elegance-ban a franc, a Prestige-ben a sauvignon dominál, és bár előbbit szoktam szeretni inkább, mégis utóbbit találtam tartalmasabbnak ott és akkor.

Garamvári Vencelnél a pinot noirba és a merlot-ba néztem bele – 2005-ös mindkettő –, korrektnek és jól ihatónak véltem őket. A 2003-as Sínai-hegyi cabernet sauvignon pedig éppúgy pompás, mint Konyári János főborászkodása idejében. Sok gyümölccsel, kávéssággal, komplexitással. Van belőle egy palackom, ideje kibontanom és megvizsgálnom mélyrehatóbban.

A kunsági Frittmann Pince rozéját a legjobbak közé emeltük nemrég, a parkban is úgy tűnt, joggal. A legkellemesebbnek mégsem ezt, ellenben az ezerjót találtam. Tartalmas, izgalmas, elegáns játékos, hogy honnan veszi mineralitását, nem tudom, de hogy jól áll neki, az fix. A legjobb ezerjó, amihez valaha hozzáférhettem – nem mintha tömegével készülne komoly bor ebből a fajtából.

Végül Pajzos és Megyer. A 2006-os furmint nagyszerű, két hónap alatt is sokat szépült, és kifinomult a zempléni chardonnay is. A 2006-os késői szüretelésű furmintért csipetnyit több savval, a 2005-ös édes hárslevelűért kevesebb animalitással jobban rajonganék, az 1999-es késői muskotály viszont egészen egyszerűen zseniális – és visszakézből bizonyítja, hogy hülyeség érlelhetetlennek titulálni a fajtát. Fantasztikusan érett és gazdag illat, gyümölcsökkel és rengeteg frissességgel, mérhetetlen komplexitással. Szájban is tökéletes: széles és lendületes, perfekt sav-cukor egyensúllyal, véget nem érő lecsengéssel. Nem kérdés: ez volt  a nap bora.