Rambo, a szőlősgazda, aki egy ideje barátunk – amint az jobboldalt látszik is –, elkészítette élete első borát. Vagyis a másodikat. 2005-ben is igyekezett, de elhagyta a szerencse, ezért próbálkozása pálinkába fulladt. 2006-ban klappoltak a dolgok, így Pflanzner Sándor, ez neki a saját neve, merte úgy gondolni, megtisztel engem olaszrizlingje egy palackjával.

Sokat nem szívesen mesélnék arról, hogy és mint munkálkodik másodállású termelőnk, egyrészt egyszer írtam erről szöveget, másrészt megteszi ő maga, akit érdekelnek a részletek, kattintgasson, olvasgasson.

Pflanzner–Rambo elmondása szerint olyan bort szeretne készíteni, mint a régi öregek. Nem fineszes-szuperkanyarosat, hanem parasztbort, a kifejezés legnemesebb értelmében. Olyat, amelyben minden egyben van, nem kell szétszálazni a mineráliákat és a gyümölcsöket, a testet és a zamatokat, a koncentrációt és a komplexitást. Essen jól, legyen egyenes, érthető, tartalmas. Hát így.

A 2006-os olaszrizling fában erjedt, ott is ért, és kicsivel később sikerült lepalackozni, mint termelője szerette volna. Ez érződik is rajta, sajnos. Színe mélyebb arany, tisztán, szépen csillog. Orrban nem hemzsegnek díszítő jegyek, némi vanília mellett kevés friss almásságot véltem felfedezni. Az olaszra állítólag jellemző mandulának nyoma sincs, hál istennek, nekem nem hiányzik. Némelyek szerint sok lehet a hordó, de privátim köztudottan tölgytoleráns vagyok. Rokonszenves az illat, összességében.

Szájban izmos, tisztes testtel, lendülettel. De a vége nekem nem tetszik: nem kérdeztem, laborilag mennyi az acid, de érzékszervileg nem kevés. Annyira nem, hogy konkrétan savanyít búcsúzóul. Igaz, savtartalma javára válik másfelől: két-három héttel bontás után is ugyanúgy élt és virult, mint kidugózáskor.

Vonok egy párhuzamot: ez a rizling kísértetiesen emlékeztet a Kreinbacher Birtok 2004-eseinek fiatalkori állapotára. Amikor zsengén, hordóból kóstoltam őket, pont ilyen kérlelhetetlen savakat éreztem bennük. És mi lett belőlük: a Taposókút például Rambo hozzászóló egyik kedvencévé nőtte ki magát, még az 5 pontot és a szívből jövő ajánlást is kevésnek tartotta érte.

A dörgicseibe hárman kóstoltunk bele egyszerre, és egyetértettünk: ha ilyen lenne az első borunk, nem sietnénk kardunkba hanyatlani. Egyelőre jó 3 pont, aztán majd meglátjuk.