A kadarka olyan nekünk, mint a magyar foci. Egykori fényére büszkén emlékszünk vissza, jelenét inkább nem vesszük komolyan, elfordulunk, mintha valaki nyilvánosan fingott volna. Pedig a fajta sok mindenre képes volna, ha. De eddig elég kevesen próbáltak meg igazán szép bort szűrni belőle. Most a derékhad három úgynevezett reprezentánsát vizslattuk végig, nagyobb remények nélkül, de bizakodó tekintettel, kipirult arccal.

Ha az ember kadarkát kóstol, akkor arra fel kell készülni, legalább lélekben. A kadarka ugyanis más. Nem várhatunk tőle brutális extraktokat, feketébe hajló színt, nagysága inkább kicsiségében rejlik, szép fűszerességében, elegáns savaiban (már ha), jól ihatóságában. Mer kicsi lenni, és jól áll neki. Ugyanakkor elég macerás hölgyemény ő: kemény feladat elé állíja a szőlészt és a borászt egyaránt. Szigorúan cash-flow alapon tehát nem nagy dobás a termesztése. Néha jól sül el, néha kevésbé, érzékeny, szeszélyes, hisztis. Talán ezért is szeretjük, meg persze azért, mert a paprikás ételekhez jól csúszik, meg persze mert kvázihungarikum, még ha török-rác eredetű is.

Jekl Béla Villányi Kadarka 2005

Jekl 2003-as kadarkájára úgy emlékszem, mint ami inkább a fáról és az alkoholról szólt, a grandiozitást próbálta bemutatni a fajtán. Talán éppen ezért nem is lett túl jelleges, bár számos plecsnit besöpört amúgy. Magam is szívesen kortyolgattam. Kettőezeröt viszont nem a harmincon túli extraktokról volt híres, csapadék is esett nyáron rendesen, ezért ez az évjárat egészen más stílusban közelíti meg a kérdést.

A bor színe sötét, szinte már vörösboros, talán leginkább cseresznyéhez tudnám hasonlítani. Illatában elsőre meggyet és fát, aztán ezek csillapodásával fűszerességet, némi mentolt, medvecukros-édesköményes aromákat, pemetefű-cukorkát vélek felfedezni. Aztán szájba kerül: először kadarkásan könnyed, de ez csak a korty feléig tart, onnantól megbicsaklik és összeesik. Fás kesernyék és savak jönnek, a fűszerek és a kadarkásság maradék csapatai is pánikszerűen hagyják el a terepet. Éretlenség, savanyúság, keser marad csak a végére, és a lecsengésre is ők jutnak főként. Nem jó bor elsőre, alig karcintja a 3 pontot alulról. Aztán ahogy melegszik, a savanyák hátrébb húzódnak, és visszaengedik az ízbe a kadarkát. A fa viszont marad, bár kerekedik valamelyest. Táncol a hármas és a négyes határán, majd megkapaszkodik. 4 pont. Csak igyuk melegebben, mint a kadart szokás.

Takler Szekszárdi Kadarka 2006

Szekszárdot az eredetmondák a leghagyományosabb hazai kadarkatermőhelyként tartják számon. Taklerék kettőezerhatosa persze nemcsak ezért kakukktojás a sorban, hanem a 2006-os évjárat miatt is, amely a fajta számára sokkal kellemesebbnek volt mondható, mint az azt megelőző. Taklerék ennek megfelelően kétszer szüretelték a kadarkát, az eleje ment a sillerbe, ami pedig a tőkén maradt, abból lett a veres kadar. A számomra kedves 2004-es és a felejthető 2005-es után tehát kiváncsian vártam a folytatást.

Talán a legkadarkásabb, ha lehet ilyet mondani (írni). Egészséges, kadarkásan barnás, silleresen könnyed színnel köszönt, és a fajtajeleg az illatban is zavartalanul mutogatja magát. Buja, fűszeres. Olyan képzettársításokat helyezek mellé, melyeket később magam se hiszek: sült hagyma, zellerszár, majoranna, húsleves. És persze pirospaprika, a meleg, kerek, simogató fajtából. Az ív a számban is szépen folytatódik, könnyed, fűszeres ízek telítik el a fejemet. Az alkohol hangyányit talán kilóg belőle, de még nem kellemetlenül. Az aromákat a fűszerek és a savak vezetik, a hátsó szárnyon jön azért gyümölcs is, és egy nagyon halvány fás aromát is érzek. A tanninok alig észrevehetően zömítik csak a kortyot, inkább a savak, a fűszerek és a glicerin játéka tartja életben. A végére itt is beborul kicsit a kép: kesernyék jönnek elegancia nélkül, meglökdösik a harmóniát, ami billeg, de aztán állva marad.

Összességében kedves, szerethető, jól iható bor lett ez, arányos és szépen megkomponált. Nekem tetszik. Nem tökéletes, de jó inni. Disznósajthoz, halászléhez, vagy erőebben paprikás ételekez például nagyon el tudnám képzelni. Az ideális mindennapok bora. 5 pontot érdemel ezért.

Malatinszky Csaba Le Sommelier Kadarka 2005

Malatinszky Csaba valahogy nem a kadarkájával véste eddig be magát az emlékezetembe. Pedig annak idején volt egy "Petit Villány" sorozata, az az igazi alsó polcos, no, abban volt egy kettőezerhámas kadar, de már az egész sorozat az enyészeté lett azóta, és most a Lö Szommejjé a szortiment alja. Lö báziskategória.

Ennek ellenére ez nem rossz bor. Főleg illatban nem. Szépen fűszeres, pici ribizlivel és égetett sajttal. Mint egy szép, gyümölcsös raclette. Ízben viszont kadarkább akar lenni a kadarkánál: annyira vékony, hogy kétszer kell szájba venni, mire egyszer megérezzük. Pici tannin, pici fűszer, pici gyümölcs. Savban nem annyira pici, azok úgy lettek kimérve, hogy az élénkség és a savanyúság vékony pengeélén táncoljanak. Még éppen nem billentik el a bort, csak alátámasztják, hetykén, picit talán karcosan. A korty végétől aztán ízben is beköszön az égetett sajt, pörkös aromák maradnak a lecsengésre.

Könnyedség, játékosság, élénkség a fegyvere, ami kadarkailag nem elvetendő, csak picit mintha ez túlzásokba fordult volna. Égetett sajtokhoz, raclette-hez mindenesetre ideális választás, a jól ivós mivolta miatt most 4 pont a jussa.