Néhány héttel ezelőtt elég nagy lelkesedéssel emlékeztem meg a felvidéki Bott Frigyes életéről és munkásságáról, különös tekintettel 2007-es évjáratú rajnai rizlingjére és chardonnay-jára, és most megint terítékre kerül. Dettó 2007-es Vinculumja, amely történetesen juhfarkból készült, elnyerte nálam az év fehérbora címet, legalábbis magyar vonalon, hiszen a Hirtzberger Singerriedel legyőzése azért odébb van.

Szűk körben foglalkoztunk borozással a minap, egy-két palack kevésbé bonyolult tétel után került elő négy szigorú versenyző. Közülük egy – történetesen egy elvben világklasszis horvát malvazija – sajnos dugósnak bizonyult, így hárman maradtak állva. A Bott-bor mellett a wachaui Weingut Knoll Grüner Veltliner Schütt Smaragd 2006-osa és William Fevre Cbablis Les Clos Grand Cru 2004-ese.

Nívós trió, gondoltuk magunkban, és előre vettük a Vinculumot. Csakhamar kiderült, nem kellett volna, méltánytalanság volt ez a másik kettővel szemben. Aki több-kevesebb rendszerességgel olvassa szövegeimet, tudhatja, nem nagyon szoktam előtérbe tolni a hazai száraz fehéreket a szerintem elegánsabb és kifinomultabb nemzetközi klasszisokkal szemben, de itt és ekkor nem volt apelláta.

Bott Frigyes későn szüretelt, de szárazra erjesztett tétele egyszerűen lenyűgözött bennünket fajsúlyosságával. Nem mondhatni, hogy érzékenységével, harmóniájával hódított, csak épp annyi minden volt benne, hogy nem győztük kibogozni. Kissé botritiszes beütésű illatok, hatalmas test, rengeteg zamat, komplexitás, kivételes koncentráció, rendkívüli intenzitás. Sűrű, hömpölygős bor ez, határozott savakkal és jeles sűrűséggel. Amelynek apropóján persze rögtön elgondolkodik az ember azon, hogy tudtunk-e eddig bármit is a juhfarkról.

Itt azért meg kell jegyeznem, a Tornai Pincészet 2006-os Nr. 71-e is más megvilágításba helyezte már ezt a szőlőfajtát, és bizonyára van még egy-két tétel a Somlón, amelyek úgyszintén árnyalni tudnák a képet. Bott Frigyes egyébként készített jufarkból édes bort is 2007-ben, aszútechnológiával, ahhoz még nem volt szerencsém. A Vinculum nálam a 8-9 pont határán mozog, közelebb a magasabb értékhez.

A Knollnak és a Fevre-nek pedig – ahogy mondtam is az imént – nem tett jót, hogy nem ők kerültek a poharainkba hamarabb. Menet közben természetesen sokszoros visszakóstolásnak vetettük alá mindhárom bort, úgyhogy volt esélyük kibontakozni nekik. A Knoll szokásos módon hozta a wachaui eleganciát, hibátlan volt és élvezetes, erős 7 pont. A Fevre-rel kevésbé tudtunk mit kezdeni. Elsőre jellegtelennek és unalmasnak tűnt, egyszerűen nem voltak illatai. Később szerencsére moderált ásványokat, visszafogott gyümölcsöket, tisztességes testet és kimondottan egészséges szerkezetet fedeztünk fel benne, ám ez sem hozhatott többet 6 pontnál. 10 ezer Ft feletti árához képest ez nem valami sok.

Mielőtt az amúgy jogos kérdést feltennék: nem tudom, hogy a Bott Vinculum mennyibe kerül, és azt sem, hogy hol lehet majd kapni. Bott-borok a Terroir Club honlapján szerepelnek ugyan – Palack kolléga kóstolt is egy rendezvényükön ilyeneket, konkrétan ezt a juhfarkot is –, de 2007-eseket még nem láttam ott.