Az Etyeki Kúriáról keveset írtunk az elmúlt években. Leginkább perfekt pinot noirjukra szoktunk felfigyelni, pedig van más is. Régebben nagyon szerettem a fahordós chardonnnay-jukat, sőt reduktív iskolázású egyéb fehéreiket is, utóbb azonban úgy éreztem, ezek vitathatatlanul szimpatikus élénkségét nem gazdagítja elegendő karakter. Hanem időközben megjelent a piacon fehér csúcsküvéjük, amely ügyesen kombinálja a könnyedséget a tartalommal, és ennek én nagyon örülök.

Azt nem merném állítani, hogy Etyek egyszer csak berobban a köztudatba, hiszen ezt már régóta várjuk hiába. Pedig itt van, egész közel Budapesthez, immár egyre több megbízható termelővel, kicsikkel és nagyokkal, de az áttörés várat magára, egyelőre évente csak két hétvégén árasztják el a turisták a völgyeket és a dombokat. Az Etyeki Kúria az elsők közé tartozott, akik megpróbálták bizonyítani, hogy a borvidéken nemcsak pezsgőalapanyagot, hanem jó savú, izmos, kulturált fehérborokat is lehet készíteni, immár bő évtizede haladnak ütemesen a választott úton, alkalmanként okos korrekciókkal.

Ezredforduló utáni első nagy dobásuk a már hivatkozott pinot noir volt, amely megbízhatóan hozza a 6-7 pontos szintet, ha a fajta fajtajellegét be kellene mutatni, a Kúria borát venném elő alighanem. Vörösben tehát megszületett a zászlós, el kellett készíteni fehérben is.

A Rózsakert első évjárata a 2006-os volt, tettünk róla említést, a minap aztán a 2007-es került terítékemre. A hátcímke szerint chardonnay és sauvignon blanc házasítása, a bor egy része barrique-ban járt, másik része nagy fahordóban, jellege, illat- és ízjegyei alapján úgy sejtem, egy kis acéltartályos erjesztés is bejátszhatott. Alkoholja hivatalosan 13,5-es, 2008 augusztusában palackozták.

Tükrösen tiszta, szép, hibátlan szín, nem a legmélyebbek közül. Apró szénsavbuborékok, mértékkel. Fűszeres-gyümölcsös-vaníliás illatorgia, rengeteg frissességgel. A chardonnay vajas-meleg súlyossága és a sauvignon blanc egreses élénksége egyszerre. Szájban a korty nagy és tartalmas, egyszersmind tele lendülettel. Sok szép sav, túlzások nélkül, az árnyalatnyi céókettő is segít magasra emelni. Struktúrájában összerendeződött, egyben van, kiegyensúlyozott, úgynevezett díszítő jegyeiben még nem. Nem disszonáns, nincs benne semmi zavaró, de még nem is egészen harmonikus. Viszont máris igen finom. Leginkább a Konyári Pince 2006-os Szárhegyére emlékeztet, abban játszott egymással ilyen elegánsan a komplexitás és a virgoncság. 6-7 pont körül jár most, és fix, hogy vannak tartalékai.