A részletekbe ne menjünk bele, a lényeg, hogy a munkaadóm a hét végén tartotta év eleji főnökértekezletét, Balatonszemesen, a Szindbád Hotelben, és egészen véletlenül pont ott töltötte az estét-éjszakát Szászi Endre szigligeti bortermelő is. Ha már így alakult, a hoteltulajdonos megkérdezte, lenne-e kedvünk Szászi-kóstolóhoz. Lett.

Szászi Endrét sokan ismerik – sokan pedig nem. Egyfelől a természetes, aka terroirborok kedvelőinek listáján előkelő helyen áll, másfelől ellenben viszonylag kevés helyen lehet hozzáférni termékeihez. Nekem például eddig csak a 2006-os Kabócás olaszrizling egy palackja került a kezem ügyébe, attól sem voltam boldog, úgy éreztem, lefelé megy a bor, szétálltak az ízei, kellemetlen volt a sava, nem sokat segített rajta a mézes érettség.

De ha valahol hozzá lehet férni a Szászi-szortimenthez, a fent említett szemesi szállóban biztosan, borlapjukat nemes egyszerűséggel köré építik, legalább tízféle dolga kérhető ebédhez-vacsorához, nemcsak fehérek, vörösek dettó. Ennek örömére már délben rendeltem pohárnyi ház borát – Szászi-oalszrizling –, rendben volt teljesen. Vacsorára muskotállyal és rajnai rizlinggel kezdtünk, egyik sem vibrált, muszáj volt áttérni a Kabócásra gyorsan, és örülni neki. Mire megjött a mester, fogyott belőle vagy három – 15 emberre ez  nem sok –, és nagyon ott volt mindegyik. Karakterükben emlékeztettek a fentebb felhánytorgatott problémás mintára, de éltek, mint a pinty, gerincesek voltak, lendületesek, erőteljesek, ásványosak, fűszeresek, szépen érettek.

És akkor megérkezett Szászi Endre. Korábban valamiért azt hittem, idősebb ember ő, de nem. Elmesélte, hogyan lett a szigligeti vinotékából tíz-egynéhány hektáros kisborászat a Szent György-hegy tövében, meg azt is, hogyan műveli a szőlőt – kén, réz, más nem –, és sok egyebet is, sallangok, hősködés, ideológiai maszlag nélkül, rokonszenvesen.

Először is a 2007-es ottonel muskotály került poharainkba, szép halványsárga, gyümölcsösen virágos illatok, csipetnyi mineráliával, alig 11 környéki szesszel, tiszta utóízzel, direktség nélkül, 5 pont. Majd a 2007-es birtok olaszrizling, jó tartású, jó ízű bornak láttuk, valamivel fajsúlyosabbnak, de kevésbé színesnek, mint a muskotályt, 5 pont.

A 2006-os Kabócás megint előkerült, olyan volt pontosan, mint az előző három – meg majd az utána következők –, nem túl bonyolult, de masszív és erőteljes. Azért csak 6 pont, hogy a 2007-esnek eggyel többet adhassak. Ez utóbbi a palackba záráson már túl van, az obiztatáson még innen, és módfelett ízletes. Némi héjon áztatáson is átesett, ami használt neki. Komplexebbé tette, gazdagította, de úgy, hogy elegánsabb, könnyedebb, frissebb lett mégis. Az annyi, mint 7 pont. A sor végére a 2006-os Kabócás válogatott, 60 gramm maradékcukrot tartalmazó verziója került, amely szamorodnitechnológiával készült. Sűrű, szép bort ismerhettünk meg benne, sok krafttal, elegendő egyensúllyal, gyógynövényességgel, 7 pont.

Azt egyébként tudták, hogy a Kabócás nem egy történelmi dűlő neve? Azért az, ami mert a területen felbukkant a rovar – vagy bogár –, amelynek amúgy nem szokása a környéken dorbézolni. 2008-ban pocsék volt az idő, nem jött a kabóca – nem is lesz Kabócás Szászi-olaszrizling. Milyen kár.