Van, hogy semmi sem sikerül. Az embert felbosszantják a munkahelyén, hazamegy, és elsózza a vacsorát. Bort bont, de az első korty után lefolyóért kiált. De nem adja fel, újabb palackot dugóz ki – a végeredmény ugyanaz. Amikor a harmadik tételt is legszívesebben elöntené, akkor inkább lefekszik aludni. De mivel óvatos duhaj, a három palackot akkurátusan visszadugózza, s másnap rájuk néz, hisz tudja: a hangulat meghatározza a borértékelést. De másnap is szomorúan fekszik le.

A fenti pech-szériám úgy kezdődött, hogy elővettem egy sillert, amit jó pár hónapja őriztem már. Biztos, ami biztos alapon egy frissen vásárolt merlot-t is felvittem mellé, tehát tudat alatt felvérteztem már magam. A harmadik bort kármentőnek szántam: a villányi kézműves borászról szinte csak jót hallottam.

Karner Gábor Nagyapám Siller 2007

Ez a kékfrankosból szűrt siller a tavalyi etyeki fesztiválon több szerzőt is lenyűgözött, karakteresnek, tipikusan műfaj-jellegesnek mondták. Aztán úgy alakult, hogy sokáig nem sikerült beszereznem egy példányt sem belőle, pár hónapja viszont a Terroir Club polcáról lekaptam egyet. Gondoltam: a siller tovább eláll, mint egy rozé, vagy bozsolé, pláne ha forgalmazzák is, akkor nagy gond nem lehet vele. A fenét nem. Kifejezetten értelmezhetetlen illattal nyit a bor. Van benne pörkölt mogyoró héja, nagy adag reszelt citromhéj, és némi erjedt bogyósgyümölcs. Szellőztetem, hátha csak fülledt; de nem akar változni. Megkóstolom, de most nincs pozitív csalódás. Sok hordó, kevés gyümölcs, túlzottan is markáns ásványosság és kesernye. Másnapra sem változik. 3 pontot tudtam rá adni.

Szeleshát Merlot 2006

Kezdjük a pozitívumokkal: lehet már Budapesten is kapni Szeleshát borokat, méghozzá egy szimpatikus borbárban a Hercegprímás utcában. Ugyanott jó áron lehet poharazgatni a kínált borokból, de akár teljes palackot is el lehet iszogatni. Pár hónapja nyitott a hely, ezért a kínálat még csak most épül, érdemes időnként benézni hozzájuk. A pincétől egy pinot-t és egy merlot-t emeltem le a polcról; előbbi bort Bob már megírta, így én a másikat bontottam. Szívesen cseréltem volna vele.

Bontás után gyorsan megnéztem a címkét, nem tévedtem-e, ugyanis már-már pinósan halovány színű bort töltöttem a poharamba, meglepődtem. Illata sem tipikusan merlot-s ennek a tételnek: főleg hecsedli jön a pohárból, és kicsit az alkohol is kiszúr. Ahogy forgatom, úgy romlik az illat, eleinte odakozmált gyümölcslekvár, a végén pedig ázott kávézacc a jellemző jegy. A szín jól előrevetíti a kortyot - kifejezetten vékony, testetlen bor. Eleinte némi gyümölcs felüti a fejét, de a közepétől mindent eláraszt a gyógyszeres kesernye. Rossz ivású ez a bor, nálam a két pontot nem haladja meg.

Iványi Zsófia Villányi Cabernet Franc 2006

Az elmúlt időben többször is belefutottam Iványi Zsófia nevébe. Lelkesen meséltek a vókányi borászról, aki ősi kézműves módszerekkel (sarazás például) készíti borait. A Várban pult alól előkerült egy meglepő, ámde remek cabernet franc, maradékcukorral. Ezért is vártam sokat ettől a bortól, amit a Monarchia borkereskedésben vettem, nem kevés pénzért - ha jól rémlik, 4000 forint körüli összeget adtam érte. Ami utólag azért esett rosszul, mert például itt jelentősen olcsóbban juthattam volna hozzá.

Igazából a borleírás most két szóra is redukálható: ecetes céklalé. Kicsit jobban kibontva: lilás villanásokkal kísért bordó szín forgott a poharamban, de az orromat egy savanykás, kicsit káposztás illat csapta meg. Oxidáltnak és illósnak tűnt a bor, de a kezdeti erős káposztásság idővel enyhült. Azonban ízében a savanya uralkodott, mellé egyedül egy határozott cseresség társult. Szép struktúrának, harmóniának, fajtajellegnek nyoma sem volt. Két pontos élmény - ennyi pénzért ez határozottan worst-buy volt.

Mivel előzőleg hasonlóan jártak dagadtosék is, ezért tapasztalatomról a forgalmazó infó-vonalára írtam pár sort - sajnos választ nem kaptam arról, hogy előfordult-e nagyobb számban ilyen szétesettségre utaló jel. A honlapon mindenesetre nem találtam már Iványi bort, azonban a hírek között még kiemelten foglalkoznak a termelővel.

Szeretnék hinni abban, hogy tényleg csak pech-szériám volt. Cáfoljanak, vagy csatlakozzanak Önök is! Kíváncsi vagyok arra is, hogy ilyen esetekben olvasóink mit tesznek: adnak még egy esélyt a kóstolt boroknak, és vesznek egy kontroll-palackot, félig elfogyasztott üvegekkel visszasétálnak az eladóhoz, és cserét kérnek, esetleg végleg elfordulnak az adott termelőtől?