Körülményes ember vagyok, lassú és rigolyás, így a fesztiválozás igazán nem az én terepem. Hurcolászom kilométereken át a saját poharaim, zavar a sok ember, idegesítenek a parfümök, meg tudnám ölni a vaníliás szivarral járkáló urakat, ráadásul folyton keresem a helyem a standok között döntésképtelenül, mint valami hülye gyerek a csokoládéboltban.

Az eredeti koncepcióm az volt, hogy szinte kizárólag spanyol vörösöket iszom, ha már a hispánok így bevették a Várat, de most sem sikerült mindig ellenállnom a szép palackoknak és címkéknek, nem voltam kellőképp fegyelmezett az őszi éjszakában. Az értékeléseket és pontokat fogadják kellő kétkedéssel, egyrészt az efféle pisztolylövésszerű ítélkezésben elég gyenge vagyok, másrészt a végére sikerült kissé berúgnom, mint rendesen a kóstolókon, melyeket igyekszem becsülettel végigköpni.

Leginkább a Palaciosok Bortársasághoz frissen érkezett komoly borai érdekeltek volna, de mint kiderült, ezeket sajnos a Várban nem lehet kóstolni. Bánatomat kiváló magyar vörösökbe fojtottam, a St. Andrea 2007-es Magyalosa nagyon tetszett, rózsás-hecsedlis-epres illatbomba, közepesnél nagyobb testtel, lendületes savakkal, az éretlenség gyanúja nélkül. (7 pont) Illatban hasonlóan szép a 2007-es Hangács bikavér is, itt a csipkebogyót fekete bogyós gyümölcsök és pörkölt jegyek egészítik ki, de szájban egyrészt még fiatalnak éreztem, másrészt bármennyire meglepő is, kissé savhiányosnak. (6)  Egy kicsivel több savat Gere Attila 2007-es Solusában is el tudtam volna képzelni (a 2006-os savai zseniálisak), de így is klasszis bor, hozza a megszokott málnás-kávés-animális vonalat, hosszú is, csak várni kellene talán még vele, egy éven belül szerintem egy egész ponttal is erősödhet akár. (7)  Végül rátértem a két kóstolható spanyolra, a Palacios Remondo La Montesa 2006 könnyed, piros gyümölcsös illattal fogadott, mely idővel borssal, cédrussal mélyült. Szájban is hasonló jegyeket mutat, finom bor, ugyanakkor kicsit egyszerű, és a fa kesernyéje kicsit erősebb a kelleténél talán. (5-6) Alvaro Palacios és unokaöccse Ricardo Perez Palacios bierzói borait még tavaly novemberben kóstoltam a Festetics Palotában, kiemelkedtek a mezőnyből, a Las Lamas az év egyik kóstolása volt számomra. Itt sajnos csak az alapbort, a 2007-es Petalost lehetett kóstolni, és bár szép, intenzíven gyümölcsös anyag vegetális, ásványos felhangokkal, a savai nem tűntek elég lendületesnek, és egészében véve sem képes megközelíteni a család csúcsborait. (6)

További spanyolok után kutatva a Freixenet-csoport standjaihoz indultam, de elkövettem azt a taktikai hibát, hogy a Sanger (a champagne-i iskola) pezsgőinek én sem tudtam ellenállni. Én csak a  Blanc de Blancs tételeket kóstoltam, az NV is jó, alma és citrus aromákkal, de nekem talán túl friss, a 2004-es évjáratos viszont egészen kiváló, élesztősebb, kekszes-csokoládés, ki sem köptem, talán hiba volt. A Freixenet-nél aztán elsőként a penedesi René Barbierrel kezdtem, és bár a kiállított borok nem voltak drágák (4-6 jegy/dl), komoly csalódást okoztak. A név ugyanis különösen jól cseng, hiszen fia, ifjabb René Barbier priorati borászata, a Clos Mogador Spanyolország egyik legelismertebb pincéje. Ehhez képest az itt kóstolt borok erősen fásak és savhiányosak voltak, szinte omlottak a szájban mindenféle tartás nélkül. A cabernet sauvignon larga maceration 2006 volt még köztük a legjobb, gyümölcsös-animális, erőteljes, kissé nyers is (5), a 2003-as cabernet és a tinto reserva viszont már túl lágy, édeskés, mégis szárító borok. (3-4) A riojai választék (3-6 jegy/dl) sem nyűgözött le, a Solar Viejo Joven egyszerű, bozsolés bor, annak hibátlan, de még így sem éri el a 4 pontot. A 2005-ös Crianza mélyebb, füstös, de túl egyszerű (4), a 2004-es reserva már komolyabb bor, erős amerikai tölggyel (vaj, kókusz), sok tanninnal, és végre utóízzel. (5-6) A stand legjobb bora Monstantból (Priorat tőszomszédja) származott, a Fra Guerau Crianza 2005 (6 jegy/dl) illata viszonylag komplex volt, erdei gyümölcsökkel, dohánnyal, pirítóssal, szájban pedig izmosnak és koncentráltnak tűnt, kivételesen a savakkal sem volt probléma. Még nagyon fiatal, az erős 6 pontot most is mindenképpen megérdemli.

Pár méterrel arrébb, egy másik Freixenet standnál a színvonal szerencsére érezhetően emelkedett, igaz, ez az árakban is megmutatkozott. A Segura Viudas borai Ribera del Dueróból mind jók voltak,  leszámítva a durva hordóhasználatot. A Crianza 2004 könnyen érthető, édeskés ízű és illatú bor leginkább tejes jegyekkel, szájban nagy testű, tartalmas, de kicsit lágy. (5-6) A tejes aromák mellett erősen ánizsos az egy évvel idősebb reserva, szájban viszont sokkal jobb, markáns, de érett csersavval, egészen jó tartással. (6+) A Honoris 2005-öt (18 jegy) Robert Parker 91 pontra értékelte, és ezzel csak egyetérteni tudok: igaz, hogy kicsit benyalós, populáris vonal, de egészen kiváló, óriási bor, hedonistáknak perfekt választás. Marcipán, karamell, fahéj, szeder, hatalmas test és koncentráció, az enyhén édes korty egészen csiszolt, percen túli utóíz. (8) Ugyanitt kóstoltam egy Prioratot is (Morlanda Vi de Guarda 2005 – 18 jegy),  jóval óvilágibb, szögletesebb volt, kiváló struktúrával, de különösebb báj nélkül. (7)

Zárásképp a Winage-hez látogattam el, elképesztő borokat hoznak be nagykereskedőként az országba, ha csak ide jöttem volna ki, akkor is elégedetten távozom. (Azt mondták, a borok nemsokára több helyen is elérhetőek lesznek, például a Radovinnél vagy a Culinarisban.) Három világhírű cég illetve pincészet borait importálják: az O. Fournier egy 2000-ben alapított csoport, egyelőre Ribera del Dueróban és Mendozában van birtokuk, de máris komoly hírnévre tettek szert. A chilei Errazurizt nem hiszem, hogy be kell mutatni, az Achaval Ferrernél pedig Argentínában nem nagyon van elismertebb borászat. 12 jegyért kaptam három Fournier tempranillót, két spanyolt és egy argentint. A mendozai urban uco 2007 a fesztivál legnagyobb vétele volt számomra (magában 4 jegy/dl), kirobbanóan gyümölcsös bor, tele édesfűszerekkel – érezhetően újvilági, tipikus közönség kedvenc, de nem tudtam nem szeretni. (6-7) A Spiga és az Alfa Spiga két nagyágyú Ribera del Dueróból, érdemes velük elvonulni, sok időt és levegőt rájuk szánni. Én sajnos túl gyorsan kóstoltam őket, elég zártak most, az újhordó sokat takar, de a hibátlan struktúrát és az elementáris erőt így is érezni (7 és 8).
A végén még befizettem egy prémium kóstolóra, a három termelő három csúcsborát hasonlíthattam össze. Ferrer Finca Bella Vistája méltán híres, hihetetlen, hogy egy ekkora anyag 2007-ből máris fogyasztható állapotban van. A szokásos argentin édesfűszeres ízvilágot savanykás gyümölcsösség egészíti ki, így egyáltalán nem gejl, robban a szájban, végtelen. A háromból nekem a kedvencem, egy-két év nagyon jót tehet még neki. (8-9) Szintén édeskés, mégis érezhetően óvilági az O. Fournier Tinto del Pais 2004, hasonlóan nagy anyag, mint a Ferrer, annál kissé durvább élekkel. (8) Nem szeretem a chilei borokat, így most sem esett jól ez a tipikus feketeribiszkés-benzines-kávés jegy az Errazuriz Don Maximiano Founder's Reserve 2006-osában, ugyanakkor az illat rendkívül gazdag, füsttel, kátránnyal, borssal, csokoládéval, a korty pedig hibátlan, rétegzett, kerek és hosszú. Én nem innám, vagy csak ritkán, mégis ajánlom mindenkinek. (8)

Ekkorra már kellően jó hangulatban kezdtünk többen beszélgetni a standnál segédkező Luca Martini profi sommelier-vel (érdemes), aki dicsérte a somlói fehéreket, elmesélte, mennyire szereti kanállal kóstolni a száz év feletti eszenciákat, ajánlott egy 300 eurós amaronét kóstolásra, majd megköszönte a beszélgetést, mondván ideje, hogy keressen magának egy szép lányt. A Várban nem volt nehéz dolga.