Beszámoltunk mi is róla: az egyik vezető bordeaux-i pincészet, a  Cos d'Estournel megvette a Tokaj Hétszőlő többségi tulajdonát. A cikkhez hozzászólt Kovács Tibor birtokigazgató is, az adásvétel hátteréről ott olvashatnak bővebben. Hétvégén a két birtok egy közös kóstolón mutatta be a jelenét, a jelenlevők 9-9 boron keresztül megállapíthatták, honnan indul a közös történet. A Két Grand Cru találkozásának elnevezett kóstolón több szerző is részt vett, így a tervek szerint több nézőpontból is bemutatjuk a borokat. Bevallom, két fajta bort kóstolok a legnehezebben: bordeaux-it és aszúkat. Pláne kilencesével – ujjaim nélkül is meg tudom számolni, hányszor került ennyi belőlük egy este elém. Minden kezdet nehéz, de az este után vallom: érdemes ilyen kalandokba belevágni, csak bírja a pénztárcánk.

Elsőként a Cos d'Estournel borai kerültek a poharainkba, 2008-tól egészen 2000-ig visszamenően. A Cos-ról érdemes tudni, hogy az 1855-ös medoc-i szőlőbirtok besorolásban a második kategóriába került, sokak szerint ott a legjobb minőséget képviselik. 67 hektáron gazdálkodnak, Pauillac és Saint-Estephe között, jellemzően kavicsos talajon (állítólag a cos maga is kavicsot jelentett a régi gascogne-i nyelvben). Boraikat a lágyabb, simább saint-estéphe-iek között tartják számon, ezt az arrafelé szokatlanul magas, 30-40 százalék közti merlot aránynak tulajdonítják. Nem elhanyagolható az a tény sem, hogy a pincészet csúcsborából évjáratonként kb. 20000 ládával (240000 palack) töltenek le.

A kóstolón a birtokot a technikai igazgató, Dominique Arangoits képviselte, üde színfolt volt, hogy a kóstolást magyarul vezette. Nyelvünket még a kilencvenes években tanulta meg, amikor a Disznókőnél tevékenykedett, vezérigazgatói pozícióból települt vissza Franciaországba.

A 2008-as bor egy igazi illatbomba volt, rengeteg gyümölccsel, markáns, nagyon fiatal tanninnal, és még kicsit külön élő fával; bár bevallom, sokkal keményebb borra számítottam. Természetesen ez még hordóban pihen, a tervek szerint jövő júniusban kerül palackba – általában ennyi érlelést kapnak a borok a birtokon. Ez az első évjárat, ami már teljes egészében kihasználja az új, gravitációs pince előnyeit.

Ki lehet számolni: a 2007-es alig három hónapja van palackban. Markánsan minerális az első szippantás, aztán a fa egy időre kicsit elnyom mindent benne. Idővel a gyümölcsök is megjelennek, főleg ízében, igaz, ott meg egy enyhe kesernye is. Én kicsit lágynak találtam, de azt nem gondoltam volna, hogy mindössze 3,9 gramm sav van benne.

A 2006-os évjárat nem volt túl jó: sok esőt kapott a szőlő, Arangoits meg is jegyezte, hogy készüljünk fel egy más stílusú borra, olyanra, ami a 15-20 évvel korábbi medoc-i borokra volt jellemző – ha ő mondja, én elhiszem. Viszont akkor szeretnék ilyen borokat inni: lehengerlően komplex illat, erdei gyümölcsökkel, feketeribizlivel. A korty szikár, fűszeres, fiatal, és nagyon elegáns. Mivel már forgalomban van, ezért innentől pontozok is: nálam ez vaskos hét pontot kapott.

A 2005-ös volt a legdrágább bordeaux-i évjárat, Dominique szerint az időjárást tényleg a borvidékre szabták: kevés eső, visszafogottan meleg idő. A bor engem lenyűgözött, elejétől a végéig. Illatában gyümölcsök, fűszerek és ásványok, ízében ugyanez, de kevésbé szétszálazhatóan. Komplex és elegáns, kilenc pontnál nem adtam lejjebb.

A 2004-es ezek után nehéz helyzetből indult, ráadásul az évjárat is nehéz, esős volt. Jóval visszafogottabb bor ez, mint az előző, viszont meglepően jól iható, érett már. Kicsit a sav elbújt benne, az alkohol édesít, de nálam ez is megkapta a hét pontját.

A 2003-as évjárat nagyon forró volt. Ezért egyrészt már szeptember 13-án megkezdődött a szüret (se előtte, se azóta nem volt ilyen korai), másrészt az amerikai kereskedők már augusztusban elkezdték nagyobb mennyiségben lekötni a borokat. Ők már akkor tudták, amit a birtokigazgató még nem: nagy bor fog születni. Nem tudom, hogy a nagy érdeklődés szerepet játszott-e benne, de teljesen elütött ennek a bornak a stílusa a többitől. Lekváros, túlérett jegyek, harsány, túl direkt ízvilág, markáns hordóhasználat került a jegyzetembe, és egy dilemma. Ez egy jó bor, amit én nem szeretek. Akkor ez hány pont? Hattól nyolcig bármi lehet.

A 2002-es évjáratnál a szép szeptembernek örültek, addig-addig, míg a merlot egy kcist be is töppedt. Ez egy meleg karaktert adott a bornak, túlérett, feketeribizli-lekváros illatokkal, gazdagon gyümölcsös korttyal. Jobban szerettem az előzőnél, nyolc pontot véstem fel mellé.

A 2001-es évjáratban sok bor készült, komoly termésátlagot produkált a szőlő. Érett, már most is jól fogyasztható ez a bor, sok gyümölccsel, fűszerrel, enyhe animalitással. A korty kifinomult, a lecsengés végtelenül hosszú, a 2005-ös mellett erre is kiosztottam a kilenc pontot.

A 2000-es bor ismét egy kifejezetten drága, meleg bordeaux-i évjárat szülötte. Döbbenetesen fiatalos bor, ami megőrizte a gyümölcsösségét. Ismét egy nehezen szálazható tétel, kerek, édes-érett íz- és illatjegyekkel. Itt sem tudtam kilenc pontnál kevesebben adni.

Mivel minden egyes bort külön pohárba töltöttek, így a sor végén lehetőségem volt újra megkóstolni egymás mellett ezeket a borokat. A legnagyobb tanulság számomra az volt, hogy bármit is csinálnak Bordeaux-ban, az érlelhetőségről sokat tudnak ott. Magyar borokhoz szokott számmal meglepő volt egymás mellett kóstolni a 2007-es és a 2001-es tételeket: a karakterek hasonlók voltak, vakon valószínűleg maximum két évvel mondtam volna fiatalabbnak az előbbit. Igazi élmény-kóstolás volt ez.

Kis beharangozó a végére: hamarosan ugyanezeket az évjáratokat fogom megírni, ötputtonyos Tokaj Hétszőlő aszúkkal. Előrebocsátom: az sem lesz kisebb élmény.