Megroppant a rizlingodisszea íve. A tartós berekedés oka egyrészt az volt, hogy elkerültek a megrendítő élmények, másrészt ami megtalált, azt szerzőtársaim elírták előlem (Szászi Kabócás), más posztba aprítottam (Hollóvár), Losonci Bálintét pedig túl gyorsan ittam meg. Időközben Albert gazda egy olaszrizlingben találta meg az év borát, én viszont lejjebb srófoltam a reményeimet. Az olaszrizling persze fejlődik, újabb és újabb kisszériás mintadarabok készülnek, de az igazán jó olaszgazdák száma még mindig nem haladja meg a féltucatot. Én továbbra is úgy látom, hogy az olaszrizling vulkanikus talajon érzi magát elemében. És jól házasodik a rajnaival.
Szeremley Rizling 2008
Amióta a Szemelt Rizlinget kikiáltottam fehér origónak, minden évben félve kóstolom az új évjáratot, de eddig nem hozott szégyent a fejemre. Nem éppen egy sznobmágnes: tengersok van belőle, minden második étteremben, sőt benzinkútnál kapható, és könnyen érthető. Köztudottan rajnai rizling és olaszrizling házasítása; ebben az évjáratban mintha a rajnai vinné a prímet. Drámai koncentrációra, vagy bazaltattakra ne számítsunk, de ettől még jó bor. Gyümölcsös, ásványos, friss és elegáns, felfedezésre csábító zúgokkal. Az illat közepesen intenzív, üde és izgalmas: gyöngyvirág, őszibarack, széna, petrol és citromfű. Kóstolva közepes test, kissé ficánkoló, de nem érdes savak, dicséretes arányok. A korty szépen kitölti a szájat. Az aktív savaknak köszönhetően gördül és sodor magával. Ízében őszibarack, mandula, halvány petrolos-ásványos beütéssel. A lecsengés szaftos, gyümölcsös, az olaszrizlingeknél gyakori virágporos árnyalattal. Jó tudni, hogy van egy bor, amely szinte bármely étteremben megmentheti a jó hangulatot. Eléri a 6 pontot és best buy.
Laposa Badacsonyi Olasz Rizling 2008
Furcsa így ketté szelve látni az „olaszrizlinget” a hátcímkén, és furcsa a rézmetszet-hatású Laposa-címkék után a neonfényű neoprimitív gagyi. Régen nem vettem Laposát, pedig a Rizling2–t annyian dicsérték, hogy a késlekedésre nem lehet mentségem.
Az illat nem intenzív, nem definiált és nem komplex. Amit ad, az viszont kellemes és olaszrizlinges. Agyag, zellerszár, fehér virág, méz. Kóstolva közepes test, krémes, kissé lusta. Erőteljes mandulás kesernye, gyümölcs alig. A korty beszűkül, ellaposodik, eseménytelen. A lecsengés hosszú, ám az erőteljes barackmagos keser mindent elnyom, talán egy kis virágpor fedezhető fel a háttérben. Nem ugat, nem harap, macskában is inkább Szerénke, mint Lukrécia. Halvány 5 pont. 1760 Ft (A Bortársaság honlapja szerint „A Laposa-borok kóstolásakor nekünk messze kiemelkedett a sorból.” Nem lehetett túl acélos sor.)
Légli Banyászó Olaszrizling 2008
A 2007-es szép volt. Nem mellbevágóan, de az olaszrizling top 10-be befért. Ez nem fog. A Hollóvár-borokkal együtt kóstoltam, és bizony klasszisnyi a lemaradás. Az illat kissé fakó és egyszerű – ez egyúttal sajnos a bor egészének is pontos leírása. Szagolgathatjuk napestig egy darab virágos és egy darab ásványos árnyalatnál többet nem találunk. Kóstolva a nem éppen iskolázott savak túlpörgik a testet. A korty egyszerű és savanykás. A végén húznak a citrusos savak. Az új Banyászó egy átlagos olaszrizling kis érettség-deficittel, lötyög rajta a 3 ropis zakó. 5 pont
Bussay Esküvé 2008
Kakukktojásként dobtam be a Hollóvárok közé, és szemben a Banyászóval, ami azonnal elsüllyedt, ez kiúszott a partra. Persze nem olyan koncentrált, nem olyan terroir, nem olyan egyedi, mint a Hollóvárok, de nagyon jó inni. Az illat áradóan gyümölcsös, virágos, a háttérben citromfű és borsmenta. Míg a korábbi Esküvéket egyfajta metsző tisztaság, és alig tompább savak határozták meg, ebben nagyobb test és egy kis maradékcukor öltözteti föl a gerincet. Ízben selyemcukros, florális. A lecsengést a savak hosszan kifuttatják, és újra felidéződnek az illat jegyei. Hazai viszonylatban kimondottan precíz, elegáns bor; szerintem a 2003-as óta a legjobb Esküvé. Erős 6 pont és best buy.
Hollóvár Olaszrizling 2008
Vendégszöveg, csakhogy itt is meglegyen. Az első nap egy átlagosan jó olaszrizlingnek gondoltam, tagadhatatlan savdeficittel. 24 órával később beleszerettem, de oldalbordám józanul figyelmeztetett, hogy a savak relatív puhasága miatt a pontokkal csínján kell bánnom. Az összbenyomást a keleties gazdagság, a túlcsorduló gyümölcsösség, a kényeztető, lustán hömpölygő, krémes korty, és a lecsengésben fölbukkanó marcipános-virágporos jegyek határozzák meg. Hajlok arra, hogy azt mondjam, ez a bor ragadta meg eddig számomra a legtisztábban az olaszrizling archetípusát. Egyúttal ez volt az egyetlen Hollóvár, amelyből teljességgel hiányoztak a puskaporos, gránitos, gombás jegyek. Számomra nagy test, nagy élvezet, és 7 pont plusz best buy.
Utolsó kommentek