Én már régen megkötöttem a békémet a St. Andrea-borokkal, érdeklődő ismerőseim számára szabvány tipp, ajándékvásárláskor biztos pont: ezt a stílust és minőséget szinte bárki értékelni tudja, mégsem snassz. Az elmúlt évek grafikus bacchanáliája után a címkék újra tisztulnak, a nevek zsugorodnak, az árak nem nőnek, és mintha a tölgyerdőből is kifelé tartanának. A tartozik oldalhoz tartozik, hogy a nagy ígéretnek gondolt 2006-os pinot-k csúnyán megkeseredtek, a fehérek bágyadt töketlenségével pedig soha nem tudtam mit kezdeni. Az új évjárattal talán minden jóra fordul.
St. Andrea „Áldás” Egri Bikavér 2008
Az Áldás nálam biztos pont, eddig csak a 2005-ösbe törött bele a borértésem (érdekes módon az volt minden idők legdrágább Áldása: 2007-ben 3600 forintért került piacra). A 2008-as a fajták olvasztótégelye az „Eger Meets Major French Wine Regions” mottó jegyében: a hazai sarokban kékfrankos és menoir, a franciában merlot, cabernet franc, syrah és pinot noir. Kóstolva hál’ istennek távolról sem ilyen karneváli a hangulat, sőt példásan egyneműnek hat (vakon kékfrankosnak tippeltem volna kupicányi syrah-val).
Az illat nem szokványos, nem közönséges, és elég nehezen definiálható; sötét, érdekes, titokzatos. Villanásnyi csipkebogyó, naspolya, fekete szeder, kakaóbab és borsos fűszeresség. Van benne valami cotes-du-rhone-os csábító idegenség. Kóstolva lendületes, sűrű szövésű, kiváló szerkezettel, közepes testtel. Ízben cseresznye és szeder határozott fanyarsággal. Nem édes, nem hordós, az alkotórészek nem kacsintanak ki a képből. Jól elkészített, egyedi stílusú, fölfedezésre csábító bor méltányos áron. Fölfelé nyitott 6 pont. (2950 Ft)
St. Andrea „Akutyafáját” 2008
Személy szerint nagyon hálás vagyok ezért a borért. Finom, jól csúszik, és az ára miatt akár egy étteremben is bevállalható. Jellegre bikavér light: friss, lendületes, borszerű bor. Az Áldáshoz hasonlóan ez is sok lábon áll: kékfrankos, pinot noir, turán, syrah, merlot.
Az illat egyáltalán nem egy 7 eurós boré: árnyalatokban gazdag, szép és mértéktartó. Meggybefőtt, fekete cseresznye, törökméz, köménymag, grafit. Kóstolva közepes test, moderált alkohol, cseresznyés, élénk savak, csipetnyi édesség, némi fiatalos kócosság, aprószemcsés tannin. Itatja magát. Hosszúnak nem mondanám, és a végén bevillan a szentandreás kaprosság, de annyi baj legyen. Masszív 5 pont és best buy. (1850 Ft)
St. Andrea „Örökké” 2008
A St. Andrea fehéreket nem az én ízlésemre szabták, és mivel az Örökké e negédes stílus legmarkánsabb és legdrágább képviselője, félve bontottam. Az új évjárat azonban mintha teljes stílusváltást hozott volna. A körültekintő gonoszság jegyében egy 2008-as Konyári Szárhegyet tettem mellé, de a szerepek fölcserélődtek: az Örökké leckéztette a Szárhegyet (kíméletlenül kiemelte az utóbbi olcsónak ható, általam reduktívnak gyanított vonásait).
Nagy, gyümölcsös, intenzív és csábító illat. Ananász, körtebefőtt, zsírkréta, aszalt sárgabarack. Kóstolva telt, de csöppet sem lomha, kerek, érett savakkal, eleganciát adó fanyarsággal. Zamatos és kiegyensúlyozott. Azt a világot idézi, amit sok évvel ezelőtt a Légli Landordban egyszer látni véltem, aztán soha többé nem találtam. Érzés alapján osztályonfelüli chardonnay adhatja a gerincét. Az elődökkel szemben ez végre nem édes, nem lágy, a finomság mellett is van benne valami acélos tartás. Hosszú, és szárazon hagyja a szájat. Erős 7 pont, mert óvatos vagyok, és nincs igazán tapasztalatom ebben a műfajban. (4400 Ft)
St. Andrea „Csakegyszóval” Egri Pinot Noir 2008
Miután az elmúlt egy-két évben volt szerencsém az első St. Andrea pinot-próbálkozásokat újrakóstolni (’02 és ’03), és rácsodálkoztam a kifinomultságukra, tisztaságukra és törékeny eleganciájukra, övön alul ért a dűlős pinot-k megzápulása. A belépőszintű „birtokpinó” tavalyi kiadása viszont stabil tagja volt a Best Buy-rovatnak (a 2004-es 2006-ban 300 forinttal drágább volt, mint most a 2008-as).
A szín sem különösebben halvány, az illat pedig egészen fickós a műfaj keretein belül. A hordóindikátor azonnal jelez: az ánizsos, bocskorszíjas, fahéjas mixtúrához csipkebogyós, meggyes, meggymagos színek társulnak. Kóstolva meglehetősen testes, grízes textúrával, tapadós, szolidan rágós tanninnal. A korty eleje édes, aztán a folytatásban savanyít a sav. Ízben határozott gyümölcsösség érvényesül, amihez egy tintás jegy társul, és az összbenyomás a már említett teltséggel és szemcsés textúrával súlyosbítva nem éppen az a tüllcsipkés echte pinot. Amíg nem ellenőriztem, syrah-ra gyanakodtam, de kiderült, hogy 8 százalék kékfrankos színezi(?), fűszerezi(?), vastagítja(?). A fenntartásaim ellenére – melyek többnyire a „porcelánpinó” elváráshorizont felől érkeznek -, ez egy tetszetős, jól elkészített, jó ivású bor. Inkább 6 pont, mint 5. (2650 Ft)
Utolsó kommentek