Rosszabb pillanatban nem is érkezhetett volna. Egyrészt éppen ki vagyok szeretve a cabernet-kből, másrészt még mindig zsibbaszt a mustrabú, harmadrészt számban még a külföldi nyaralások íze, negyedrészt napok óta borul és esik. Szóval a terep hibátlanul elrendeződött ahhoz, hogy a hajdani lelkendezést visszavonjam, és hamut szórjak a fejemre. De ha minden baljós előjelet zárójelbe tehetnék, az esélyek akkor is a Tenkes ellen szólnának: végtére is hány olyan bor maradt, amit 5 éve szerettem, és most is lelkesen hájpolom? Szerencsére bármennyire fejben dől el minden (courtesy of Mocsai Lajos), azért kóstolásban az érzéki adatnak is osztanak lapot.
 
Az első bekezdéshez tartozik legalább két lábjegyzet. 2007-ben kóstoltam először a 2005-ös évjárattal debütáló Tenkes Cuvée-t, és meglepődve tapasztaltam, hogy az évjárat madárkás bájai ellenére mennyire kerek, iható és élvezetes a végeredmény. Dicsértem Malatinszky Csabát, akinek a borait akkor még alig ismertem, és egy bekezdés erejéig értekeztem az alkotó értelemről. Azóta kóstoltam a 2006-os és 2007-es Tenkest is, de a javuló évjáratok ellenére soha többé nem éltem át hasonló rácsodálkozást. Ami a mustrabút illeti, én is részt vettem a Pannon Bormustra ellenőrző fordulóján (a beadott mintákat a kereskedelemből vásárolt palackokkal vetettük össze), és így vakon végigkóstolhattam a száraz fehér és a vörös csúcsborokat. A vöröseket a zsűri tagjai minden lehetséges fórumon megszólták, és én azt gyanítottam, hogy indokolatlanul hepciáskodnak. Sajnos ahogy haladtunk előre a mintákban és kontramintákban, úgy tört le a szarvam – vakon, kritikus szájszettel tényleg nem acélos ez az élcsapat (nekem összesen 4 bor tetszett úgy-ahogy: Pannonhalmi PN 09, St. Andrea Hangács BKV 08, Heimann Franciscus 08, Sauska CF 07). Ebből a gyomrosból még nem álltam föl.

A baljós előjeleket ezúttal azonban legyőzte az érzéki adat. Mert hiába volt a gonosz villanás István barátom szemében, amikor nekem ajándékozta ezt a palackot azzal a kitétellel, hogy ő hitt nekem annak idején, és vásárolt belőle egy kartonnal, nézzem meg, mi lett belőle, a nagy lebőgés elmaradt.

2007-ben egy jó cru bourgeois-t láttam a Tenkesben, ami egy szerényebb tehetségű/hírű (akkor még több okom volt a kettőt összemosni) területről származik, egy elátkozott évjáratból, ám valahogy mégis ledolgozza a hendikepet. Mivel az éretlenségdetektort maxra tekertem, nem tagadhattam, hogy van benne egy kis zöldes villanás, de hogy ez kezelhetően kis-e, azt csak találgattam. Az volt.

Hatévesen a Tenkes meglepően jó bor, és ismét általánosításra csábít. A gyümölcseit – meggy, cseresznye, szilva – szépen őrzi, a paprika inkább őrölt és kiegészítő szín, mint harsogó zöld. Az illat nemesen villányi, és teljesen mentes a puncsos, kókuszos, csokoládés túlkapásoktól. Ám kóstolva jön az igazi meglepetés: élő, friss, tiszta korty, gyümölcsös és hosszú. A gyakran tapasztalt vaskosság, grízesség, tapadás és alkoholédesség, a hordó tolakodó ízeiről nem is beszélve, teljesen hiányzik. Villányhoz/Siklóshoz képest a karcsúbb oldalhoz húz, de ez nem jelenti azt, hogy szellős vagy lyukas volna. A korty második felétől némi fanyarság társul a gyümölcsökhöz, és kis mennyiségű, csiszolt tannin támogatja a szerkezetet. Jó inni. Most sajnálom igazán, hogy a 2006-os és a 2007-es nem ezt az utat vitte tovább – én nagy fantáziát látnék benne. Erős 6 pont.

(Amennyire az újabb évjáratok alapján meg tudom ítélni, ezt a szelídebben macerált, szelídebben barrikolt, gyümölcseit, frissítő savait megőrző irányt a leghatározattabban Gere Zsolt viszi (remélem, sikerre).)