A rövid sztori annyi, hogy a Decanter World Wine Awards-on a chilei Cimarosa Cabernet Sauvignon 2010 aranyérmet nyert. Önmagában nem nyolcadik csoda, sokan mondják, hogy Chilében is készülnek jó borok, ráadásul van külön kis karámuk, ahol egymással versenyeznek. A poén az, hogy 649 forint, és itthon is lehet kapni a nem éppen a kulináris csúcsokat ostromló Lidlben. Amikor Octopus kikaparta a sztorit, két lehetőség látszott: a borversenyek még annál is hiteltelenebbek, mint gondoltuk, vagy a szarér-húgyér adott, de álomszép chilei borok záros határidőn belül megfojtják az európai borágazatot. Hogy mindkét eshetőségről véleményt alkothassunk, megkóstoltuk a chilei csodát, és tettünk mellé egy szintén aggasztóan olcsó magyart (de annak legalább nem kellett az óceánon átkelnie). Mivel hárman is beneveztünk ebbe a flúgos futamba, így az eredmény arra is bizonyíték, hogy ahány szerző, annyi száj. De aranyat minden ízléskülönbségünk ellenére sem találtunk.
alföldi merlot:
Cimarosa Cabernet Sauvignon 2010 (Chile)
Csavarzáras, dombornyomott palack. Nem különösebben sötét, fürgemozgású bor. Illatban mintha háromnegyedig tekerték volna föl a volumét, úgy kétszerte hangosabb, mint a magyar átlag. Cassis, kátrány, zöldpaprika és valami kemikáliára emlékeztető alapszag. Nem undorító, nem földönkívüli, de nem is európai. Ha kitartóan inhalálunk vele, akkor kiderül, hogy az árnyalat, amitől az orrunk visszahőköl: sebbenzin. Kóstolva híg, de messze nem annyira, mint az ár indokolná, és ismerve a középkategóriás chileiek émelyítő töménységét, szemcsés textúráját, még jól is esik, hogy ez csúszik. A végén kissé húz a savanya, de nem rombol úgy, mint a Danubiana szekszárdija. 4 pont
Danubiana Syrah-Cabernet Franc 2009 (Szekszárd)
Elsőre barátságosabb, földközelibb, ismerősebb világ. De a részletekben légiónyi ördög. Az illat kellemetlen részleteit egy édeskés, melba-szeletes burok rejti jól-rosszul - mögötte poros, zöldborsóhüvelyes, enyhén cefrés bizonytalan kevercs. Kóstolva egyszerű és ártalmatlan, nincsenek sorjás élei. Üresnek persze üres, de az éretlenséget elég jól sikerült elmaszkírozni. A vége rendezetlen, előbújik a savanyító sav és a kócos tannin. Ha ezt a szomszéd Pista bácsi lopóval kínálja, hümmögve ismerem el a tehetségét. De a szomszéd Pista bácsi ilyet soha nem kínálhat, mert nincs ilyen korrektor-készlete. 3 pont (799 forint Aldi)
octopus:
Cimarosa Cabernet Sauvignon 2010 (Chile)
Hordoz valamit a chilei vörösök jellegzetes karakteréből, tipikusnak azonban mégsem nevezném. Egyszerű illatában fanyarság, vizes fakéreg, gyógyszer, csipetnyi füst és vanília (vélhetően nem a Seguin Moreau hordók hozadéka), a háttérben feketeribizli. Száraz, kissé vékony, élénk, rendezetlen savakkal, minimális cserekkel, íze alig. A tartalom nem sok, de így is enyhén diszharmónikus. Harmatgyenge produkció. 3 pont
Danubiana Syrah-Cabernet Franc 2009 (Szekszárd)
Primer jellegű gyümölcsösséggel nyit az illat, majd fűszeresebbre vált, meleg karakterű, hihetően szekszárdi. Nem túl összetett, de legalább tiszta, erdei bogyós, korianderes, némi tejes aromával kiegészülve. Kóstolva könnyed, komplikációmentes, a mélységet ne itt keressük. Jók viszont a savai, nincsenek kilógó alkatrészei, kellemesen kerek; íze visszafogott, cseresznyés-áfonyás, fűszeres. Egyszerű, jól elkészített asztali bor. 3 és 4 pont határán.
palack:
Cimarosa Cabernet Sauvignon 2010 (Chile)
Intenzív, egyenes illat áfonyával, szilvával, egy kis kötelező kátránnyal és meglepően savanyú füstölt sonkával. Kóstolva üdítően gyümölcsös és meglepően citrusos ízű bor. Tannin gyakorlatilag nincs benne, ami egy cabernet sauvignontól igencsak meglepő, helyette derekas savai gondoskodnak a tartásról és lendületről. A korty második felében érkezik egy csepp egzotikus fűszeresség, hogy egy kis izgalmat csempésszen nyelvünkre. Lecsengése közepesen hosszú, összességében erős négy pontra bőven jó. (Vakon chilei kékfrankosnak tippeltem volna és meghatottságomban talán ötöt is adtam volna rá.)
Danubiana Syrah-Cabernet Franc 2009 (Szekszárd)
Lassan kibontakozó közepesen intenzív illattal mutatkozik be: főtt gyümölcsökkel, talán meggy és szilva dominál benne leginkább. Ezen felül hűvös, mentás fűszeresség érkezik, ami idővel jó adag medvecukorrá alakul. Kóstolva gyümölcsös, fűszeres a korty, miközben egészen sűrű szövésű. Ugyanakkor kicsit lapos, pedig egyáltalán nem savhiányos, mégis hiányzik a komoly ív a kortyból. Tanninnal nem nagyon találkoztam, lecsengése közepesnél rövidebb, mondhatni kissé kapkodva távozik. Viszont jó szájízt hagy maga után, így megérdemli a négy pontot.
Bármennyire tisztes helytállás is 650 forintért 4 pont körül teljesíteni, azért mégiscsak botrány, hogy egy ilyen bor aranyérmet kaphat. Vagy azért gyalázat, mert a Decanter World Wine Awards versenyszabályai és lebonyolítása ilyen nevetséges eredményt hoznak, és/vagy azért gyalázat, mert a chilei alkimisták a szar helyére aranyat csempésztek. Más megközelítésben: vagy a mászterek nyelve tapló vagy a chileiek arcátlansága határtalan, és a versenyre küldött minta nem abból a tankhajóból vétetett, amelyikből a Lidlnek csapolnak.
Flúgos futam
2011.08.31. 07:45 - Az Alkoholisták
Címkék: chile négypontos hárompontos borverseny danubiana decanter decanter world wine awards cimarosa
37 komment
A bejegyzés trackback címe:
https://alkoholista.blog.hu/api/trackback/id/tr853192202
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
borelite 2011.08.31. 09:12:54
A "Top 10 best value Gold Medal winners" között van egy ennél olcsóbb is, az éppen francia:
Château de Péna, Le Ninet de Péna, Vin de Pays des Côtes Catalanes, Languedoc-Roussillon 2010
A kérdés: csak a chilei bor megítélésénél kérdőjelezhető meg a kóstolók szakértelme vagy esetleg en bloc hülyék?

pecz 2011.08.31. 09:24:34
Franciaorszagban nyaraltam. Csupa jo bort ittam es vettem. Zsenialisan jo bort vettem Bergerac-bol 4,50-ert (Ch. Les Fortenelles, 2009), nagyon jót 3 Euroért Languedoc-bol (Mithique 2009) es meglepően jót Cote du Rhone-bol 2,80-ert (Cote du Rhone Villages, "Les Cassis" 2007).
Ott a boltban vasarolt palackban is ugyanaz lehet, mint a borversenyre kuldottben.
Ott a boltban vasarolt palackban is ugyanaz lehet, mint a borversenyre kuldottben.
pecz 2011.08.31. 09:29:54
Bocsi, hogy megegyszer szolok.
Anno a sógoroknál nem találtam jó bort a Lidl-ben. A mostani magyar választék sem tetszik. AZ ALDI választéka mindkét helyen egy fokkal jobb.
Görögben is voltam egy hetet és alámerültem az ottani Lidl-ben. Vettem egy fehér Assirtiko, Santorini-t (5 Euro-ert) egészen kiváló volt. Aztán vettem egy görög merlot kb. 5 Euroért, amit szellőztetés után meg lehetett inni. 3,80-ért volt egy Nema barrique, ami kicsit kadarkára emlékeztetett. 1,80-ért volt egy jó vörös cuvée (Eritros), ami simán hozta az 5 pontot.
Aranyat persze ott sem találtam.

demisec · http://thepit.blog.hu 2011.08.31. 09:58:38
Régi időket idéz ez alkeszes poszt. Megritkultak a hiperes bejegyzések, ami jó is meg nem is... Mindenesetre már-már nosztalgikus itt 1000 alatti borokról olvasni (no meg 3-4 pontos 'csodák' se sűrűn szerepelnek, ami régen szintén másképp volt).
akov · http://borrajongo.blog.hu 2011.08.31. 10:21:13
Egyértelmű, hogy más volt a versenyen a palackban. El kell olvasni a DWWA szabályait, vakon kóstolnak, több fordulóban valahogy, ki van csukva, hogy szimpla "benézés" legyen.
Az Aldiban azért vannak igen jó ár-érték arányú borok. 600Ft-ért szeretem a Soave-t, de 800Ft-os Toscana IGT sem tragédia.
Az Aldiban azért vannak igen jó ár-érték arányú borok. 600Ft-ért szeretem a Soave-t, de 800Ft-os Toscana IGT sem tragédia.
dalton1 2011.08.31. 11:44:43
Saját szórakoztatásukra csinálják ezeket a borversenyeket a "mászterek". Csakhogy mostanában egyre gyakrabban égnek be...
Az is lehet h az történt mint a Nyakas chardonnay-val...két tucat brutális tanninbomba után ez a bor felüdülés lehet...
Egy boron jól mutat 3-4-5-6 plecsni de semmi több...
Az is lehet h az történt mint a Nyakas chardonnay-val...két tucat brutális tanninbomba után ez a bor felüdülés lehet...
Egy boron jól mutat 3-4-5-6 plecsni de semmi több...
fugu 2011.08.31. 12:49:30
Egy bor 2,40-ért egyszerűen NEM LEHET ARANYÉRMES! Meg sem kell kóstolni. Emiatt.
Venni, inni lehet, de amint a fentiek mutatják, nincsenek csodák!
Engem sokkal jobban aggaszt, amikor nehéz pénzen vett borok okoznak csalódást, pedig nyertek itt-ott! Az nagyon nagy baj.
Venni, inni lehet, de amint a fentiek mutatják, nincsenek csodák!
Engem sokkal jobban aggaszt, amikor nehéz pénzen vett borok okoznak csalódást, pedig nyertek itt-ott! Az nagyon nagy baj.
AG 2.0 · http://albertgazda.blog.hu 2011.08.31. 14:35:24
a mi regionális trófeásunk sem sokkal drágább:
albertgazda.blog.hu/2011/05/27/szt_istvan_korona_irsai_oliver_2010
egyébként ez nem cs, hanem ch, de simán el tudom róla képzelni, hogy szeressék egy borversenyen az alatt a két perc alatt, ami jut neki:
albertgazda.blog.hu/2011/05/23/cimarosa_chardonnay_2010
(elnézést a szpemmelésért)

alföldimerlot 2011.08.31. 15:07:59
@borelite: Azt hiszem, hogy a rendszerben lehet a hiba. Vagy a lebonyolítás nem alkalmas komolyan vehető vélemény kialakítására, vagy nem ellenőrzik, hogy a minták azonosak-e azzal, amit a boltokban lehet kapni.
alföldimerlot 2011.08.31. 15:12:00
@pecz: Mi a Saint Cosme-nál vettünk 4.50-ért olyan Cotes du Rhone-t, ami bár még fiatal és nyers volt, annyira karakán és tartalmas, hogy háromszor ennyibe kerülő borok között is bőven megállja a helyét. www.saintcosme.com/en/pdf/techsheet/10/cdr_10.pdf
komolytalan samu 2011.09.01. 00:57:37
Magam ellen beszélek, de az egyik kényszerű Lidl borbeszerzés meglepetése, a 850ft-ért kapható Günzer bársony cuve.
Semmiből sincs benne sok, nem lehengerlő gyümölcsbomba, nem is egy kifinomult pinot noir, viszont nem is akar többnek látszani, átverni, és némi szellőztetés után meghökkentően kompakt kis bor. Van gerince, sima tannin, gyümölcsök. Egyben van. Gondolom vásárolt, de korrekt alapanyag, jó pincemunka. Itteni mércével nekem úgy 4-5 pont között billeg.
Ennyi pénzért az szvsz erős best buy.

pancel 2011.09.01. 04:37:18
Ennyi baromságot összeírni, gyógyszer, fakérges zöldborsó.
Becsüllek apukám, hogy ekkora varázslóként még nem haltál éhen, ezért komolyabb helyen egy üres borosüveggel vernének agyon. :)
Becsüllek apukám, hogy ekkora varázslóként még nem haltál éhen, ezért komolyabb helyen egy üres borosüveggel vernének agyon. :)
Labancz 2011.09.01. 06:06:36
miért van az, hogy bármelyik borverseny eredménye meg tud még bárkit lepni?
mindentől függetlenül remélem, hogy komolyan gondolták az eredményt, mert viccnek kicsit durva.
mindentől függetlenül remélem, hogy komolyan gondolták az eredményt, mert viccnek kicsit durva.
borpancsoló 2011.09.01. 07:53:58
És egyáltalán, milyen következtetést akarnuk levonni egy olyan versenyből, ahol gyökeresen különböző a versenyben résztvevő borok készítése során alkalmazott technika (pl aromahasználat)?!
Olyan, mintha egy olimpiai számban indulnának a maratonisták meg a rövidtávfutók.
Hát b...meg, végül is egyik is futás meg a másik is futás nem? :)
Olyan, mintha egy olimpiai számban indulnának a maratonisták meg a rövidtávfutók.
Hát b...meg, végül is egyik is futás meg a másik is futás nem? :)
Gabbesz 2011.09.01. 08:03:22
Érdekes módon egyik borból sem sikerült még véletlenül sem ugyanazokat az illatokat kiérezni a 3 "sommelier"-nek.
Népbutításnak azért jók vagytok.
Népbutításnak azért jók vagytok.
liebmanndini 2011.09.01. 08:42:42
Két dolog lehet: vagy a verseny bírái tök hülyék vagy az itthoni sommalier-ek sznobok mint az állat.
Egyikben sem lehetünk teljesen biztosak, de azért itthon óriási divatja van a sznobságnak az élet minden területén. Tehát ha 600-ért veszel bort az csak szar lehet, ha 15.000-ért az csak jó. De ugyanez van a színházzal, sőt a telefonokkal és a számítógépekkel.
Ahogy látom a boros híreket, külföldön a bor elsődleges funkcióját nézik, vagyis hogy iható-e vagy sem.
Több Lidl és Aldi bor hazacipelése után azt írhatom, hogy van olyan, ami ihatatlan és olyan is, amire azt mondom hogy zseniális. Épp a Cimarosának volt 2 éve egy rohadt jó Syrah-ja, ahogy emlékszem 699 Ft-ért.
Viszont pont a Lidl-ben kapható magyar (!) borokban csalódtam a legtöbbet. Drágábbak, mint a chilei rokonok, de döglött irsaikkal, kesernyés rosékkal is találkoztam. Mondjuk úgy rossz a találati arány a magyar borok oldalán és jó a külföldiekén.
Viszont a Szent István Korona Irsaija korrekt. Kár hogy nem lehet több helyen kapni.

Octopus 2011.09.01. 09:02:03
@liebmanndini: majdnem 600, és egyik sem szar:
alkoholista.blog.hu/2010/07/12/borok_a_hiperbol
A Szt. István Koronával egyetértek, az összes fehér jó abból a sorozatból, még a tavalyi gyenge évjáratból is. Különösen az olaszrizlinget és a juhfarkot tudom ajánlani

Szocio Pata (kikvogymukblog) 2011.09.01. 09:28:07
Nem szoktam ideírni, szakértő sem vagyok, és bántani sem akarok senkit, de egyre inkább az az érzésem, hogy a "borkultúra' totál elszakad a valóságtól. Olyan, mint a kortárs képzőművészet, 1-2 ember, ha érti. A nagy tömegek meg csak úgy isszák, mint régen a rómaiak. Ittam Nápolyban, Lille-ben, de még Budapesten is 3-4-5 eurós jó borokat, felteszem, 100-200-300 éve is ezt ihatták. Ami ezek felett van, az borászok bűvészkedései gazdag sznoboknak.
málharája 2011.09.01. 09:42:54
@liebmanndini: és ott a pont a Cimarosa Syrah-ért is, az is teljesen rendben van, ennyiért best buy. Mostanában is lehet néha kapni, bár soxor csak a Syrah-Cabernet cuveét helyette
2011.09.01. 09:44:59
@Szocio Pata (kikvogymukblog): "100-200-300 éve is ezt ihatták"
Nem olyan valószínű. 300 éve ugyanis nem volt acéltartályos érlelés, nem volt fajélesztő, nem volt géppark, és még egy pár dolog nem volt. Például pont olyanok, amelyek lehetővé teszik, hogy bort 3 euróért is lehessen kapni.

Szocio Pata (kikvogymukblog) 2011.09.01. 10:22:46
@mistinguett: Ok, ez biztos igaz. De az út széli fogadóban a vándor simán a "3 eurós" bort itta, a bor soha nem számított luxusnak.
Leone_510 2011.09.01. 10:23:45
"Cassis, kátrány, zöldpaprika és valami kemikáliára emlékeztető alapszag. Nem undorító, nem földönkívüli, de nem is európai. Ha kitartóan inhalálunk vele, akkor kiderül, hogy az árnyalat, amitől az orrunk visszahőköl: sebbenzin."
És erre adsz 4 pontot? Te szakértők gyöngye :) Ezután felületesen olvastam végig a posztot. Máskor ne használj olyan szavakat aminek a tartalma nem fedi a pontozásodat. Ha túlzásokat akarok olvasni és szájkaratét akkor politikát olvasok, ide nem ezért jöttem.

zsolisz 2011.09.01. 10:58:14
A bársony cuvéet a Wunderlich pince készíti és tényleg korekt!
atila68 (törölt) 2011.09.01. 11:39:02
fürgemzgású
kátrány
zöldpaprika
sebbenzin
szemcsés textúra
melba-szelet
por
zöldborsóhüvely
cefe
sorjás él
vizes fakéreg
gyógyszer
füst
vanília
feketeribizli
Itt feladtam.
Basszus, de hát ti borokról írtok...
kátrány
zöldpaprika
sebbenzin
szemcsés textúra
melba-szelet
por
zöldborsóhüvely
cefe
sorjás él
vizes fakéreg
gyógyszer
füst
vanília
feketeribizli
Itt feladtam.
Basszus, de hát ti borokról írtok...
liebmanndini 2011.09.01. 12:23:12
Nekem tetszenek ezek a hasonlatok. Végülis hogyan máshogy lehetne leírni az ízeket? Minél konkrétabb, mindenki által ismert illatok kellenek.
A sebbenzinnek tudod milyen a szaga és a zöldborsóhüvelynek is.
Ha csak azt írnák: savanykás, az kb. ötvenezer féle lehet. Ha azt írja valaki: lime vagy éretlen sárgabarack savanyúságú, az közelebb visz.

Skodakék Fábia 2011.09.01. 12:34:01
Tököm tudja, de olyan büdös némelyik palackozott magyar bor, hogy az utóbbi fél évben kb 6 palackot öntöttem a budiba.
Pedig talán ha egy volt 1000Ft alatt.
Már csak úgy merünk itthonra bort venni hogy amikor borkörnyéken járunk akkor kóstolunk és ami ízlik az megy a műanyag hordócskába, onnan meg a hűtőbe.
Arról nem is beszélve hogy így még olcsóbb is.

karcsai · http://www.garammenti.net 2011.09.01. 12:40:41
@Szocio Pata (kikvogymukblog): A "bor" nem, de bizonyos borok igen. A plebs nem ugyanazt itta mint a királyok. A somlai pl. 4-5x annyiba került mint más fehérborok, de más példákat is lehet hozni. Ugyanaz volt a helyzet régen is mint ma, csak nem írtak róla ennyit, mert hát nem is nagyon volt hol.
bürger 2011.09.01. 12:56:03
MO-on max 4 eurós borok vannak. Ennek örülni kell, a többi hókusz-pókuszt el lehet felejteni.
Egri Caberne -S vettem 3475 Ft-ért.
Halálpontosan ugyanezt a bort a bécsi Metróban 4 euró 10 centért vettem meg.
MO-on dühöng a borsovinizmus.
Be kellene látni, hogy sem minőségben, sem mennyiségben nem rúgunk labdába a világpiacon.

hegyilany 2011.09.01. 12:59:12
Ugye-ugye, lehet feketeribizlinek írni az a cassis-t, nem horpad be tőle a billentyűzet.
karcsai · http://www.garammenti.net 2011.09.01. 13:23:37
@bürger: Amíg van, aki megveszi, drágán is el fogják adni a borokat. Kinek kellene belátnia és mit? És ha belátja, akkor mi van?
RolloJuve 2011.09.01. 13:44:37
Egyébként nem drágán is hozzá lehet jutni jó borokhoz. Varsányi Lajos bá borait elég jutányosan adják hipermarketben, az ő olaszrizlingjénél nem nagyon kóstoltam jobbat. Viszont ezek az értékelések... Komolyan nincs egy ismerősötök, aki vagy 30-40 éve borászkodik? Lehet érdemesebb lenne megkérni valakit, hogy kóstoljon bort nektek. Mindenesetre poénnak nem rossz. Szemcsés textúra, apám... Ajánlom Stefanovicstól a Talajtan könyvet figyelmetekbe.
Üdv, RolloJuve
Üdv, RolloJuve
2011.09.01. 13:49:11
@RolloJuve: Komolyan nincs egy ismerősötök, aki vagy 30-40 éve borászkodik?
Nevetni fogsz. Még olvasóik is vannak ilyenek.
Nevetni fogsz. Még olvasóik is vannak ilyenek.
enting85 2011.09.01. 16:05:30
Ugyan kérem... szóljon, aki hallott már borversenyről, ahol garantáltan azt bírálják, amit a vásárló levesz a polcról! Én még nem hallottam ilyenről. Csak olyanról, ahol kizárólag a borász becsületén múlik, hogy melyik hordóból veszi a mintát, és milyen nevet ír a nevezési lapra. Ez szomorú. Ezért hallom sokaktól, hogy nem érdeklik a versenyeredmények. Mintha én megnyerhetném a futóversenyt azzal, hogy telefonon bemondom a bírónak, hogy hány másodperc alatt értem oda...
2011.09.01. 18:04:39
@enting85: Szólok. A Pannon bormustra ilyen. :)
"Egy másik fontos és régen várt újdonság, hogy a kísértést megelőzendő a díjra jelölt borok esetében a versenyre küldött mintát összevetik a piacon elérhető palackokkal."
alkoholista.blog.hu/2011/05/28/interju_nemes_richarddal

enting85 2011.09.01. 18:17:53
@mistinguett: igen, köszönöm, arra neveztünk is, megtisztelő 80 pontot kaptunk, nem is szoktam szégyenlősen elhallgatni... :)
Octopus 2011.09.10. 09:21:32
Újabb furcsaság egy Decanter által díjazott bor körül:
www.wineanorak.com/wineblog/uncategorized/a-trophy-winner-from-china-really
www.wineanorak.com/wineblog/uncategorized/a-trophy-winner-from-china-really
Utolsó kommentek