Olyan párosítást sikerült bontanom, mintha egy este néztem volna meg egy Spielberg- és egy Hal Hartley-filmet. Melyik a jobb? Valamelyik Indiana Jones vagy az Egyszerű emberek? Én azt mondanám, nehéz dönteni, sőt inkább fölösleges. Ám a két kategória fanatikus fogyasztói nagy hévvel csak az egyikre esküdnének, a másikat lehúzva, elutasítva. A Gere- és a Ráspi-borokkal is hasonló a helyzet, szájbarágós volnék, ha kifejteném bővebben.
Ráspinál a kékfrankos mindenképp főszereplő, a 2003-as selection robbantotta be a többé-kevésbé köztudatba. Arról nem is beszélve, hogy a Soproni borvidék melyik fajtának a fővárosa. Nos, ez az, ami Villányról nem mondható el, és Gere Attilának sem a kékfrankosait lehet hatos kartonban előjegyezni. Épp ezért voltam kíváncsi rá, hogyan fest egy Gere Prestige egy sima Ráspi mellett. Tudtam, hogy két külön világ vár rám, amit nehéz lesz egy koordináta-rendszerben értelmezni. Nem is kell.
Gere Kékfrankos Prestige 2004
Szép sötét meggymagszín, fény elé tartva tiszta, tükrös. Szabályos távolságban eloszló csíkokban, egyenletes sebességgel csorog le a pohár falán. Cseresznyebefőtt levébe alkoholt töltöttek jócskán – orromnak ez volt első benyomása. Ha jobban megerőlteti magát, szegfűszeget, kakaós piskótát is beazonosít. Ahogy melegszik, fuvallatnyi füstösség is előbukkan. Villányi illat a jófajtából: sűrű gyümölcs, némileg kikandikáló alkohol, finom hórdós jegyek. Mivel kékfrankosról van szó, az istállót elfelejthetjük.
Szájban sem tagadja meg szülőhelyét: tannin van bőven. Szerencsére derekasan kerekednek, ám van még mit dolgozniuk a témán. A fajtajelleg leginkább meggyben és abban nyilvánul meg, hogy vékony, de enyhén gyümölcsös, fűszeres a korty. A közepén különszámba kezd az alkohol, és ezt a szólózást enyhe rosszallásssal kell konstatálnunk. A végén tanninék le sem akarnak lépni, csak úgy kapaszkodnak tíz körömmel felső szájpadlásunkba. Javukra legyen írva, hogy rendesen jártak manikűröshöz, így nem lesz gond a palatális hangok képzésével a bor fogyasztása után sem.
Ittam már sokkal izgalmasabb kékfrankost Villányból, azonban alapértelmezésnek ez tökéletesen megfelel. Könnyű magyaros vacsorához – mint például marhapörkölt zöldséges tarhonyával – kiváló kísérő. Azt is el tudom képzelni, hogy egy-két év múlva, ha belesimul az alkohol, jobban legömbölyödik a tannin, már önmagában is élvezetes lesz fogyasztani. Erre találták ki az 5 pontot, tehetség valóban. Kérdés, hogy továbblép-e valaha, vagy nagypapakorában is csak az utánpótlás-válogatottbeli sikereiről tud majd mesélni. Az, hogy másnapra mintegy másfél pontnyit vesztett vonzerejéből, nem túl jó előjel.
Ráspi Kékfrankos 2004
A Ráspi-boroktól megszokott szín. Nem az a tökéletes csillogó bíbor, inkább kicsit barnás, de nem azért, mert öreg. Mozgása sem olyan szabályos, és valamivel könnyedebb a villányinál. Orrban kevésbé vonzó első szippantásra, de azután. Van, aki tovább próbálkozik, van, aki annyiban hagyja. Pedig botorság az utóbbit cselekedni. Érdemes inkább felfedezőútra indulni. Kakaós, kávés süti magozott meggyel. Virágok: ibolya, rózsa (többet nem vállalok.) Friss tatárbifsztek. Kora őszi színpompás falevelek nedves kupacba gereblyézve.
Szájban nem a tanninokról szól, ez nem lep meg senkit, aki kóstolt már vöröset a pincétől. Egészen más világ. Savak és sósság. Csak soproniban ittam ennyire minerális vöröset, onnan is csak Weningertől és Ráspitól. Meggy és érlelt, nyers, enyhén füstölt sonka. A savak az elejétől a végéig (ami nem kevés idő) vezetik a kortyot. Először szétáradnak a szájban, körülnéznek mindenhol, végül a nyelv szélein és hátul megtelepedve hosszasan, kellemesen időznek. Bizony jól teszik azt. Félidőben beszáll egy csokis, kapucsínós íz, ami nagyon érdekes kontrasztot képez a savanykás meggyel.
Leginkább Ráspi, aztán Fertőrákos, végül kékfrankos. Bár Ráspi alighanem vitatkozna ezzel, ő azt mondaná: igenis, ez "a" kékfrankos. Akárhogy is: magabiztos 6 pont, bőven a léc felett. Bontás után két nappal vagy két órával: mi az neki? Ugyanolyan jól érzi magát: sudár, fess, finom.
Ha ragaszkodunk valaminemű összehasonlításhoz, azt pusztán fiskális alapon megpróbálhatjuk. A Gere-bor megmutatja, milyen Villányban egy alap kékfrankos. Ez egy Prestige elnevezésű bortól, főleg, hogy ez az árában is megmutatkozik (négyezer körül), meglehetősen kevés. A Ráspi-bor megmutatja, milyen is lehet még egy kékfrankos. Van, akinek ez nem tetszik, de az biztos, hogy unalmasnak, tucatbornak senki nem találja. Egy élelmiszer-üzletláncban még keringenek kósza palackok kétezer alatt, ennyiért annak sem nagy bukta, akinek nem jön be végül.
Az utolsó 100 komment: