Az olaszrizling olyan nagy reménységem nekem, hogy valahányszor lebőg a furmint, én hátradőlve bazsalygok, mert tudni vélem, hogy nincs minden veszve. Él még fajta e hazán, melynek lesz méltó nagy híre. Mi sem egyszerűbb persze, mint a pénzcsapot megnyitni, és néhány palack árán kísérletileg megalapozni vagy eloszlatni e nagy reményt. De a próbát egyre csak terveztem, mintegy öntudatlanul is védve a schadenfreude forrását.

A hétvégén azonban eljött a szembesítés ideje. Fogtam egy Györgykovács olaszrizlinget meg egy Bussayt, és akkor már egy Szepsy Furmintot is, és végül egy Geyerhof zöldveltelinit. Az utóbbival már bőven átléptem a tudomány álcája mögötti kéjes dorbézolás területére, de ki mondta, hogy a kutatás nem lehet élvezet. Györgykovács olaszrizlingje számomra etalon. Minden újonnan fölbukkanó olaszrizlingnek hozzá kell felnőnie, és ezen az sem változtat, hogy akadt már olyan, ami fölé kerekedett. A 2006-os Györgykovács mellé bontott 2006-os Bussay amolyan kísérleti tétel volt, tudtommal nem került kereskedelmi forgalomba, én az Etyeki Pincefesztiválon vettem belőle néhány palackkal (másfél rugóért alkalmi vételnek tűnt). Aztán jött a Rizlingodisszea rutinkörét nagy jelentőségű kísérletté átminősítő Szepsy Furmint, amit én mindig is szerettem, és örömmel láttam, hogy a furmint grand prix-n is súlyosnak találtatott. A Geyerhof pedig egy tizenöt hektáros biodinamikus pincészet Kremstalban, ami a Festetics Palotában rendezett Renaissance des Appelations bemutatón jött velem szembe, és én azonnal beleszerettem. Ez a boruk az osztrák Intersparban 11 és fél euró.

Meglepetésből meglepetésbe bucskáztam. Arra számítottam, hogy a Györgykovács állni fogja a sarat a Szepsyvel, sőt arányosabb felépítésűnek, harmonikusabbnak fog bizonyulni. A Bussayt sötét lónak gondoltam, mivel a korábbi kóstolások közepesnek mutatták, de az idő mindig Bussaynak dolgozik. A Geyerhoftól sokat vártam, de volt egy olyan félelmem, hogy koncentrációban túlságosan elmarad a Szepsy mögött ahhoz, hogy egyéb erényei kiegyenlítsék ezt a hendikepet. A Szepsy nagyságában nem kételkedtem, de kíváncsi voltam, hogy a szabvány nagy-furmint betegségeket – magas alkohol, pörölyszerű savak, fémes kesernye - mennyire emeli ki a vegyes kóstoló.

Kezdjük a legnagyobb buktával. Ahogyan már említettem, Györgykovács számomra a magyar olaszrizling-etalon. Igaz, a 2006-osról legutóbb ezt írtam: „Mostani állapotában inkább öt [pont], de a hat némi fektetéssel garantált, és csalódás volna, ha soha nem érné el a hetet.” Majdnem egy évvel később távolodni látszik az a hetes. Először is iszonyúan kénes volt. Legalább két napig. Illat alig, mármint a gyógyfürdőn kívül, gyümölcs nulla. Minerális, mentegetném, de nekem savanyú a bazalt. Viszonylag jó szerkezetű, ám elképesztően fanyar. Citrusos savak és határozott cseresség kínozza a kóstolót. Egyszerű, örömtelen bor, a többit már régen elfelejtettük, mire a palack feléig eljutottunk.

Folytassuk a második legnagyobb buktával. Györgykovácsot tisztelem, Bussay Lászlónak viszont házi oltára van nálam. Gyakorlatilag az Esküvé az egyetlen magyar bor, amit gyűjtök. Nyilván ebben az árnak és a bérnek is fontos szerepe van, de magán a tényen ez nem változtat. Nos a 2006-os Bussay Olaszrizling kedves bor, de egyszerű, mint egy barlangrajz. A szőlő egyszerűen nem elég érett, a bor savanykásságba hajlik, a korty vizes. Nagyon nehéz elhinni róla, hogy az egy tőke/palack képlet gyümölcse egy jó évből. Ez is inkább négyes, mint ötös, de több benne az öröm.

Aztán jött a Szepsy Furmint. Egy más világ. Az illat tízpontos. Árad, magával ragad, elsodor. Az előző két bort körülbelül az ötödükre kellett volna desztillálni, hogy ilyen koncentrációt érjenek el. A kép a korty második felétől sötétül el, akcióba lépnek a furmint-erünniszek: kesernye, cseresség és alkohol. Tartom a hét pontot. Számomra továbbra is etalon. Szőröstül-bőröstül.

Végül a Geyerhof Grüner Veltliner Steinleithn 2007. Az illatban sárgadinnye, ananász, citromfű, borsosmenta. Intenzív, elegáns és hűs. Kóstolva hibátlan arányok, csiszolt savak, könnyedség, tisztaság és tökéletes érettség. A hosszú lecsengésben birsalma, zsírkréta, őszibarack. A Szepsy Furmint koncentráltabb, több kiszögeléssel és érdekességgel. Talán nagyobb is, hiszen mindene nagyobb. De a Geyerhof mellett félkésznek hat. Sorjás élek, bumfordi ívek, bizonytalan vonalvezetés. Persze hiba az almát a körtével összehasonlítani. De addig, amíg az eleganciát, a kifinomultságot belülről nem kapjuk meg, az ember kénytelen kifelé mutogatni. (Az olaszrizlinget pedig fölösleges is benevezni ebbe az összehasonlításba.) 

Én ugye kaptam már egyszer egy osztrák pofont. Most jött hozzá egy olasz. Mindenesetre sűrgösen le kell szoknom a bazsalygásról (és meg kell kóstolnom a friss Kabócást).