Ott tartottam, hogy 66 vörös következik, azonban a program hirtelen feszítetté vált, Pannonhalmáról a Mádi kör kóstolójára utaztatták a szervezők a bírálókat (erre a kóstolóra később még visszatérünk). Másnap pezsgők, bikavérek és édes borok vártak ránk, majd záróbeszédek, a Pannon Bormíves Céh tagok pedig boraikat kínálták az egybegyűlteknek. Élményeim számosak, ezeket gyorsan összefoglalom. De elöljáróban bevallom, hogy most egy ideig nem szeretnék bort látni a poharamban.

A csütörtöki vörösboros kör után kicsit örültem, hogy a 66 vörösbor nem csak nekem sok. Nem könnyítették meg a dolgunkat a borászok sem, mert többségük 2006-os, alkoholban igen gazdag tételeit nevezte. Két szünettel kóstoltuk le a tételeinket, közben-utána élményeket cseréltünk. Az egyértelmű volt, hogy míg a fehéreknél sok átfedés volt a kedvenceink között, addig itt abban értettünk leginkább egyet, hogy melyik bor nem ütötte meg az elvárt minimumot sem. A végén világossá vált számomra, hogy ismét elég szigorúan sikerült pontoznom, én ezt azzal magyaráztam, hogy igazán elegáns, harmonikus bort keveset találtam. Én magam is kíváncsi vagyok, hogy a többségében nemzetközi zsűri végül mely borokat repítette a csúcsborok közé, nálam az alábbiak szerepeltek nagyon jól: Ebner Pinot 2007, Esterhazy Blaufrankisch föllig 2006 (számomra ismeretlen eisendtadt-i bor), Jekl Duett 2006, St. Andrea Egri Bikavér Hangács 2007, Törley Kemendy Privatus 2003, Vincze Kékfrankos Arcanum, 2006, Sauska Cuvée 7 Siklós és Takler Primarius 2006.

Pénteken pezsgőkkel nyitottuk a napot, ha nem kellett volna kiköpdösnöm őket, azt mondanám: soha rosszabb napindítást. Összesen 12 gyöngyöző italt kóstoltunk végig, itt minden minta megfordult mindenki poharában. Amit előre tudtam, itt be is bizonyosodott: pezsgőfronton még igen hosszú út áll előttem. Két-három tételt kiemelkedőnek éreztem, a többit nagyjából hasonlónak értékeltem. Feltűnő volt, hogy sokan illatos fajtákból készített pezsgőknél a beltartalom és az illat között jelentős különbség mutatkozott. Nálam a kóstolót Garamvári Vencel Chateau Vincent Prestige Brut pezsgője nyerte, emellett a Törley Nyerspezsgőjét szerettem még.

Gál Tibor emlékének adózva kerül megrendezésre a bormustrán a bikavér verseny, idén 22 tételt kóstolhattunk végig, egy bizottságnak így 11 tétel jutott. A borok egy részét a vörösboros mezőnybe is benevezték, de voltak csak itt szereplő tételek is. A múltkori superior tesztünk után túl nagy meglepetés nem ért: bikavér fronton még nincs egység sem Egerben, sem Szekszárdon. 11 teljesen különböző stílusú bort kóstoltam, kedvenceim Gróf Buttler 2006-os Nagy Eged bikája, Eszterbauerék Mesterünk cuvée-je lett (ezt a bort ebben a sorban pár ponttal magasabbra értékeltem, mint előző nap). Tetszett még a St Andrea Paptag dűlős bikavére, és Bolyki János 2006-os tétele is.

A végére maradtak az édes borok, itt 40 tételt neveztek, az ország minden pontjáról, töppedt, kései szüretelésű, jégbor és aszú egyaránt megtalálható volt a mezőnyben. Nos, 20 édes bort majdnem olyan nehéz végigkóstolni, mint 60 vöröset. Itt megint kiderült, hogy a magyar szám kritikusabb, mint a nemzetközi ízlés, amott röpködtek a 95 pontok, míg én kritikusabban álltam hozzá a borokhoz. Többször is zavart, hogy az illat mögött nincs koncentráció, hogy a cukor egyedül marad savak híján. Ennek ellenére összességében nálam is itt volt a minőség a legmagasabb. Érdekes volt a sorban látni kifejezetten régi stílusú aszúkat is, ekkor is kiderült, hogy a nemzetközi száj az oxidáltságot jobban tolerálja az enyémnél. A sort nálam Orosz Gábor 2003-as hatputtonyosa nyerte, de a Royal, Oremus, Úri Borok aszúi is a mezőnyt maguk mögé utasították. A nem aszúk között Béresék 2007-es Magitája tetszett leginkább.

A három napos kóstolás tanulságait részemről igyekeztem előző és fenti jegyzeteimben folyamatosan levonni. Összességében láthattam egy profin levezényelt borversenyt, ahol a beküldött tételek egy részénél a fejemet csóváltam, másoknál visszafogottan örültem. Lehet, hogy bennem van a hiba, de az a fantasztikus aha-érzés elkerült, amit például ekkor éreztem. Kíváncsi lettem volna egy-két kispince kézműves tételei hogy szerepeltek volna ebben a mezőnyben. Talán majd máskor, amikor már nem is lesznek annyira kicsik, megnézhetem.

A nemzetközi zsűri két Master of Wine-ja is értékelte az eseményt, ahogy tették ezt tavaly is. Akkor inkább a negatívumokat emelték ki, különösen vörösborainkat döngölték a földbe, most, kicsit kiszámítható módon, dicsértek is rendesen. Vörösboraink sokat javultak egy év alatt, örülnek, hogy sokan megfogadták tanácsaikat, és immár kevesebb túlextrahált, keserű bort találtak. Jelezték, hogy a nemzetközi piac a magas alkoholt egyre kevésbé tolerálja, a szüreti időpont helyes megválasztására fordítsunk nagyobb figyelmet. Problémának látták egyes termelők tételeinél a pincetisztaságot, illetve az önkritikát – nem minden bort kell benevezni egy versenyre. Angela Muir egy chardonnay-t emelt ki a mezőnyből, ami szerinte azt bizonyítja, hogy nemzetközi fajtával is érdemes lehet foglalkoznunk (amúgy erre a borra állítólag 100 pontot adott), így dr. Caroline Gilby MW-nek jutott  az a szerep, hogy magyar fajtáinkat dicsérje. Megtette, köszönjük.

A csúcsborokat június 11-én díjazzák, akkor lesz végleges lista is, így az eseményre mi is visszatérünk még.