A nemrég lezajlott VinCÉ-n Konstantinos Lazarakis MW, az egyetlen görög Master of Wine, a görög borok utazó nagykövete tartott előadást a Balkán borairól, ahol terítékre került jónéhány bennszülött szőlőfajta bora is. Megállíthatatlan kíváncsiságom odavonzott, leginkább azért, mert mindig érdekelnek a helyi, a Balkán esetében leginkább a görög szőlőfajták. Tavaly a VinCE még a londoni székhelyű Masters of Wine Intézet nyílt napját is magában foglalta, ezúttal két mesterkurzusra futotta az intézettől.

Természetesen a narratívára is kíváncsi voltam: Vajon hogyan fogom látni a tágabb régiónkat saját magunk tükrében? Azt tartom, hogy létezik magyar száj, létezik magyar ízlés, részben ezért is ütünk el a nemzetközi trendektől. Kíváncsi voltam, hogy ugyan beszélhetünk-e közép-európai szájról is, vagyis mondanak-e valami tisztát, egyértelműt és szívhez szólót számomra az előadás borai. Sajnos eddig a Balkánról leginkább világfajtákat kóstoltam, de a horvát honossággal is bíró zinfandel, leánykori nevén crljenak kaštelanski már többször le tudott nyűgözni.

Mivel görög borokban eddig egykori gyros-ellátóm édes mavrodafnéján túl még nem jutottam, így volt mit pótolnom, ráadásul minden alkalommal kényszeredett nevetésbe torkollok magam előtt, amikor megpróbálom felidézni, hogy az agiorgítiko és a xinomavro közül vajon melyik is a vörös. (A megoldást a lap alján találják.)

Egyelőre azonban következzenek a fehérek.

Marof Rajnai Rizling 2009

A pincészet borait már kóstolhatta itthon is a nagyérdemű, méghozzá a Várban rendezett szlovén bornapokon. Azóta is emlékszem a muravidéki pince válogatás olaszrizlingjére és chardonnay-jára, ami még szkeptikus természetemnek is kellemes meglepetés volt.

Nem kellett csalódni a rajnai rizlingjükben sem, hibátlanul oldották meg a feladatot. Halvány citrom szín, a visszafogott cukorkás illat almával és őszibarackkal egészül ki, szájban a citrusok dominálnak, neutrális, tiszta bor, szép, tömör szerkezettel. A hibátlansága mellett bír akkora gazdagsággal és tartalommal, hogy nyugodt szívvel merném kiváló bornak minősíteni, pedig nem igazán rajongok a rizlingért.

Dveri Pax Sauvignon Vajgen 2007

Nehezen indul a nap, a másik kétkedéssel fogadott fajtám ugyanis a sauvignon blanc.

Egy érettebb, dűlős sauvignon blanc, „köztes” stílusban. Közepes citrom szín, az illat cukorkás-vaníliás jegyeit csalán és diszkrét vegetalitás egészíti ki. Sok, de meglepően szép hordó az illatában. Nagy test, viszonylag magas az alkohol, de emellett tanninos is. Tömör a korty, ízében is előjön a cukorka, ezúttal citrusokkal kiegészülve. Olyan, mint egy visszafogott, főként a kiváló hordóra építő, karcsú és elegáns bordeaux-i sauvignon blanc, de itt a visszafogottság és az elegancia helyett a hazai pályán is ismerős intenzitást és nagyobb testet kapjuk. Furcsa köztes megoldás, még sosem találkoztam vele, de látom benne a fantáziát. Érdekes lenne megnézni, hogy hova érik, mert tetszenek az arányai, kellemes a hordóhasználata, el is merném vermelni 3-5 évre.

Marof Sauvignon Breg 2008

Ismét egy dűlős sauvignon blanc, halvány citromszínnel, még több fával az illatában. Erősen emlékeztet az előzőre, hasonló hordókat használhatnak ezek a szlovén termelők. Szájban kevesebb a tannin, cserébe nagyobb a test és az alkohol. Több citrus, kevesebb vágott fű. Még így is átugorja a lécet, de rosszabbak az arányai az előző versenyzőnél. Ezt a bort sem kell még maholnap meginni, de az előzőre lennék igazán kíváncsi.

Gerovassiliou Malagousia 2010

A malagousia ma reneszánszát éli Görögországban, miután a kipusztulás széléről telepítette újra egy hős lovag, aki a görög legendák híres malagousia fajtáját keresgélte hiába oly sokáig - árulta el előadónk. Nos, szerintem jól választott.

Közepes citromszín, illatában friss gyümölcsök tobzódnak: édes alma, szőlő, trópusi gyümölcsök, még talán egy pici sárgabarack is. Hordóban erjedt a bor, 6 hónapja lett lepalackozva, az előadó szerint most lehet a csúcsán, tehát mindenképp primőr árunak szánták. Nagy teste van, de nem túlzó alkohollal, számomra még épp elég a sav is mellette, bár más talán kissé alacsonynak találná. Sűrű, szinte harapható a teste. A végén pici kesernye, de nem bánom. Semmi bonyolult, ám annál tartalmasabb élvezet.

Azt hiszem ez a bor roppant megnyerő lenne a hazai szájíznek, nekem legalábbis egyből elnyerte a tetszésem. Olyan, mintha egy gazdag, intenzív, áradó, testes hárslevelűvel találkoznánk, ami valahogy mégis csak könnyed iszogatásra lett hangolva. Állítólag a malagousia távoli rokona a muskotályos fajták népes családjának, de mégsem tartozik közéjük, továbbá nem is ő a Balkánon is ismert malvazija görög alteregója.

Dveri Pax Šipon Ilorci 2007

Íme, egy furmint. A szlovén šiponok már a Furmint Februáron is tiszteletüket tették, és kellemes benyomást keltettek.

Ez a bor halvány citromszínnel, és újfent egy édeskés-mégis-vegetális hordóaromával bír, gyümölcsöt meglepő módon még gondos tanulmányozás mellett sem sikerült felfedezni az illatban. Szájban a savai vezetik, némi citrusos-almás ízzel. Leginkább a citrusosság és a savhangsúly érvényesül, lehetne akár egy chardonnay is. Szép, tiszta, de hihetetlenül neutrális bor, így én nem igazán tudom megkedvelni.

Ám ez hamarosan változik, mert jön, ami kikaparja neki a gesztenyét. Meg kell becsülni mindent, ami jó!

Midalidare Kalista Chardonnay 2009

A Midalidare egy amerikai befektetők által alapított bolgár borászat, a kaliforniai stílusban szeretnének borokat készíteni, tudhattuk meg az előadótól. Sok hasonló kezdeményezés található Bulgáriában, úgy tűnik, hogy vonzza a hely az amerikai befektetőket.

Hát ez a bor sajnos pont nem sikerült. Közepes citromszíne sok napfényről árulkodott, de az illatában mindössze erjedő főtt kukoricát, és az ismét divatba jövő banános krémtúrónak egy felettébb kellemetlen változatát tudtuk megtalálni a mellettem ülő, szintén kissé tanácstalan borkereskedő srácokkal. Szájban a banános vonal uralkodik, közepes testtel, magas alkohollal, de mégis vizesen. Hihetetlenül tanulságos bor, minden téren látható, hogy mi volt szándék, amit valahogy mégsem sikerült megvalósítani. Ellenben mindezért képes volt kárpótolni a vörösboruk, le a kalappal előtte - a fehérekhez pedig sok sikert kívánok.

Edi Simcic Kozana Chardonnay 2007

Az egyik Simcic a két híres borászat közül, bár borai itthon úgy tudom nem kaphatók, leginkább talán a Terroir Club termékpalettájába illenének. Termelési módjukról nem sokat árul el az egyébként kellemes honlapjuk, a kézműves, hagyományos, akár már „puristának” tekinthető termelők közé merném őket sorolni őket e boruk alapján. A pince egyik csúcsborát kóstolhattuk a Kozana dűlőből. 

Közepes citromszínnel, és felettébb valószínűtlen, édeskés, gyógyszeres, torokcukorkás, elsőre kifejezetten öregnek ható illattal kezd. Nicholas Joly és Kaló Imre borai ugranak be elsőre, talán csak egy hosszabb héjonáztatás eredménye lehet ez az illat? Ez esetben arra gondolnék, hogy hosszú évek alatt vetkezi majd le ezt a ruhát. Szájban ugyanis egyáltalán nem öreg, mindene a helyén van. Közepes, tömör testtel bír, savai kellemesen kerekek, és meglepő, jázminos retrográd illatot hagy maga után. Önálló stílus, szokni kell, tanulni kell, de vitathatatlanul jó minőségű bor, akár kiváló is. Nem könnyen adja magát, számomra sokat segítene egy régi évjárat kóstolása is az értelmezéshez. Ebben megerősít, hogy a prémium sorozat chardonnay-ját is hosszabb érlelésre ajánlja a termelő.

Egyelőre itt abba is hagyom, a következő felvonásban a számomra sokkal meggyőzőbb vörösekről olvashatnak. Régi kedvencemre, az ezerarcú Szlovéniára nem tehettem panaszt, de a görögök egyszerűbb fehérbora is kedvemre való volt.