A metszés befejezése óta izgatottan várjuk, hogyan indul a 2011-es év: idén mitől lesz nehéz? A tavalyi hideg és özönvíz, valamint a korábbi évek jégveréssel, lisztharmattal és forrósággal színesített évei után idén vajon mit dob a gép? Bár nagyot alkotni akkor lehet, ha küzd az ember, minden követelőzés nélkül úgy érzem, hogy ránk férne végre egy kiszámítható év, egy békés évjárat. Nem sok ilyenben volt eddig részünk, talán megérdemelnénk. Idén tíz éve, hogy mintegy tizennyolc apró telekből összevásároltuk a mára teljesen termőre fordult, háromhektáros ültetvényünket. Tíz éve, hogy lelkesen, az előttünk álló nehézségekről mit sem tudva nekigyürkőztünk a munkának. Ma már nevetve mondogatjuk, hogy ha tudtuk volna, mi minden áll előttünk, akkor talán bele sem vágunk. Így nyernek értelmet Thomas Gray sorai: „Where ignorance is bliss, ’Tis folly to be wise”, szabad fordításban: ha a tudatlanság üdvözít, bolond, aki bölcs. A mi pincénk első tíz évére ez így utólag mosolyogni valóan igaz. Bár megpróbáltam pontosan számításba venni minden felmerülő költséget és kockázatot, így utólag el kell ismernem, hogy ezzel csak a legfontosabb feltételeket tudtam bebiztosítani. Ami fölött a természet uralkodik, azzal nem tudtam számolni.
Tíz év egy borászat életében nem hosszú idő, de így visszatekintve mégis nagyon soknak tűnik. Ha azt mondom, hogy még sehol nem tartunk a csúcs felé vezető úton, de már így is borzasztóan hosszú út áll mögöttünk, akkor legalább annyi tudható, hogy milyen messziről jutottunk idáig. Tíz évvel ezelőtt nem voltak sztárborász tanácsadóink, nem voltunk bejáratosak a szakma elismert műhelyeibe, nem voltunk pacsizó viszonyban a borsajtó szakíróival, borkereskedőt csak átlag fogyasztóként láttunk a pult túloldaláról, és legfőképp nem volt milliárdos sem a papánk, sem mi. Viszont volt már internet, amitől a legtöbb magyar bortermelő még ma is inkább viszolyog. A világháló segítségével a kezdetektől sikerült megmutatni próbálkozásainkat néhány mindenre elszánt borisszának (az őket ért traumákért ezúton is elnézést kérek), s ezek többsége a mai napig aktív olvasója a boros oldalaknak, és őszinte kritikusa borainknak. Ugyancsak az internet segítségével sikerült kapcsolatba kerülni Tóth Sándorral és Virággal a Scheller-birtokról, akik számos kulcskérdésben segítettek kinyitni a szememet, és nagy türelemmel győztek meg egy sor szőlészeti/borászati kérdésben. A közösségi média sokat segített abban, hogy tanuljunk, és kritikusak legyünk a saját módszereinket illetőleg. Nyugodtan kijelenthetem, hogy ha az elmúlt tíz évben nem támaszkodunk az internetre mint információforrásra és közösségi kommunikációs eszközre, akkor most sok lépéssel lennénk hátrébb.
A tíz év során szőlészeti és borászati tekintetben is sok mindenen változtattunk. Ami nem változott 2001 óta, az a természetesség, a tisztaság és a termőhely iránti elkötelezettségünk, és persze a csapat, amivel dolgozunk. Azt hiszem, számtalan hendikepünk ellenére ezek azok, amik a jó pályán tartottak minket.
De a nosztalgia után térjük vissza a jelenbe. Hol tartunk 2011 májusában? Az ültetvényen egyelőre menetrend szerint történnek a dolgok. Megkezdődött a rügyfakadás, és ezzel megvan az első jele annak, hogy idén milyen hosszú lesz a szőlő vegetációs időszaka. Az olaszrizling szemmel láthatólag nehezen viselte a téli fagyokat, és lustábban ébredezett, a juhfark, hárslevelű és a furmint viszont vadul beindultak, vagyis időben vagyunk. Egyedül a csapadék mennyisége ad okot némi aggodalomra, ráadásul a hosszú távú előrejelzések szerint akár hosszabb száraz időszakra is fel kell készülnünk. A tavalyi özönvíznek annyi haszna van, hogy a talaj megfelelően telítve van vízzel, így az ültetvény akár június végéig probléma nélkül bírhatja a szárazságot. Az biztos, hogy a kevesebb csapadék kevesebb növényvédelmet is jelentene, ami ellen épeszű szőlésznek nem lehet kifogása.
Miközben a sorok között az eget kémleljük és spekulálunk, a 2010-es borok szépen fejlődnek a pincében. Mostanra nyilvánvalóvá vált, hogy minőségileg semmilyen probléma nincs az évjárattal, egyedül a mennyiségen látszik, milyen nehéz volt a tavalyi év. A 2010-es évjárat borai közül a tramini a szokásos menetrendnek megfelelően már kész van a palackozásra. Ha minden jól megy, akkor nyár közepe-vége felé a boltokba kerülhet. Nem akarom elkiabálni, de erre a tételre érdemes lesz odafigyelni. A juhfark szépen fejlődik, s bár még nagyon csikó, így is jóval előrébb tart, mint a 2009-es tavaly ilyenkor. A hárslevelű is jó úton jár, sokat tisztult az íze. A furmintról még mindig nem tudtuk kitalálni, hogyan egalizáljuk a különböző szüreti lépcsők borait, de úgy tűnik, eldönthetjük, hogy markánsabb savú vagy aromásabb, bujább furmintot palackozzunk. Szerencsére ezt a döntést még van időnk meghozni. Annyi bizonyos, hogy a 2010-es évjárat borai beltartalomban gond nélkül hozzák a korábbi évjáratok szintjét: intenzív ízű, aromagazdag borok lesznek. Ami izgalmas lehet, az a korábbi évnél lényegesen játékosabb és intenzívebb savérzet. Ennek különösen nagy jelentősége van, ugyanis a teljes érettségben szüretelt szőlő bora az általunk alkalmazott áztatásos technológiával könnyen válik lomhává és nehézkessé, ha nem áll mögötte jó savszerkezet. Ha lesz rá megfelelő mennyiségű alapanyag, akkor ezen a területen idén tovább kísérletezünk. Nagyon érdekel az extrém hosszú héjon tartás, amiről Szlovéniában hallottam, de az elmúlt években nem találtam megfelelőnek a szőlőt ennek kipróbálásához. A másik technológia, amit ki fogunk próbálni, az egész fürtös préselés. Jövőre meglátjuk, hogy a három gyökeresen különböző technológia hogy mutatja meg magát.
Az idei tavasz a pincén és az ültetvényen kívüli események tekintetében is gazdag volt. Nagyon megtisztelő borvacsora-meghívást kaptunk a zalaegerszegi Piac Bistro étterembe, amit örömmel fogadtunk el. Aki kisvárosban akar mutatni valóban európai színvonalú csúcsgasztronómiát, az a fővárosinál jóval kisebb fogyasztói táborral, jóval nehezebb körülmények között dolgozik, ezért a vidéki bor- és gasztronómiai kultúra szerintem jóval nagyobb figyelmet érdemelne a termelők és a kereskedők részéről. Pál János és kis csapata pedig olyan munkát végez a Piac Bistróban, hogy tényleg számunkra volt megtiszteltetés, hogy borainkkal kísérhettük a vacsorát. Arról nem is beszélve, hogy a zalaegerszegi vendégek nagyon nyitottan és őszintén álltak a borokhoz. Meglepő, de a borvacsora húszegynéhány vendégétől több értékes véleményt kaptam aznap este, mint sok fővárosi boros közönségtalálkozón.
A másik izgalmas esemény a Borászok Borásza-választás és gála volt. Komolyan meghatódtam, hogy egyáltalán bekerülhettem az 50 fős csapatba, ami végül is Kaló Imrét választotta meg az év Borászok Borászának. Különösen örültem annak, hogy Losonci Bálint kapta az év borászfelfedezettje címet. Úgy érzem, Bálintnak egyszer még a Borászok Borásza címhez is gratulálni fogunk.
Végezetül tartozom egy vallomással. Évek óta határozottan ellenállok a csábításnak, hogy borainkat bármilyen nagyobb borversenyen indítsam. Borainkat fogyasztóknak szánjuk, a célunk pedig az, hogy azok egy vacsora vagy beszélgetés kísérői legyenek, ezért valahogy mindig viszolyogtam annak gondolatától, hogy egy zsűri két kortyból, pár másodperc alatt mondjon ítéletet felettük. A bor véleményem szerint nem versenyműfaj, legalábbis semmiképpen nem abban a formában, ahogy azt a legtöbb helyen művelik. Szerintem egy verseny annál hitelesebb, minél jobban szimulálja a valódi fogyasztói élményt. Nemrégiben jutott a fülembe, hogy a Pannon Bormustrát pont
olyanná alakítják át, amilyennek évek óta szeretném. A mustra hitelességét javító legfontosabb változás, hogy a díjra jelölt borokat a szervezők az eredményhirdetést megelőzően megvásárolják, és külön kóstoló keretében összehasonlítják a beküldött mintákkal. Ez önmagában is forradalmi újítás, hiszen a fogyasztó is olyan bort vásárol meg, ami meglehetősen megterhelő szállítás és raktározás után került a polcra, nem pedig olyant, ami a termelő pincéjében pihent a verseny hetéig. A másik fontos változás, hogy a zsűri tagjai naponta legfeljebb 80 tételt kóstolnak meg, vagyis van idejük, és minden egyes tételre marad figyelmük, mint ahogy az átlagos fogyasztó sem pár másodperc alatt, egyetlen kortyból dönti el, hogy a bor jó vétel volt-e vagy sem. Az idei bormustra véleményem szerint fontos lépés a jó irányba, s ezt a 2009-es Juhfark és a 2009-es Furmint boraink nevezésével mindenképpen támogatni szerettem volna.
E naplóbejegyzés írásakor a nemzetközi zsűri már dolgozik. Mit mondjak, izgalommal vegyes kíváncsisággal várom az eredményeket.
Utolsó kommentek