Egyszer csak azt vettem észre – önéletrajzi elemekben bővelkedve említem ezt, persze –, hogy unom a tematikus kóstolókat. A vakokkal már régóta így vagyok. Nincs mese, a jó borhoz hozzátartozik a címke is. Ha az nem látszik, a zember hajlamos inkább a hibákat, semmint az erényeket keresni, és óvatosan bánni a dicsérettel, hátha méltatlanra pazarolja a szuperlatívuszokat szégyenszemre. Én meg nem ítélni, hanem kóstolni, sőt inni szeretek. Más kérdés, hogy a legjobbak legjobbnak szánt munkái sem mindig nyűgöznek le visszakézből. De még mennyire nem. Legutóbb is felemásul alakultak a dolgok. Ráadásul a véletlenszerűségből mégiscsak kijött valami tematikaféleség. Ha több nem, annyi, hogy belemerültünk a külföldbe alaposan.

FX Pichler Riesling Federspiel Terrassen 2004

Pichlert rakni belövőnek pofátlanság, ezúttal mégis megtettem, mert egyrészt úgy gondoltam, jó sor elejére jó bor való, másrészt, mert Wachau ide vagy oda, ez csak egy Federspiel. Habár volt már ebből a kategóriából hétpontosom, nem is régen.

Szépséges zöld-arany, illatában elsőre érettség és palackbuké, almás-barackos felhangokkal, beépült-legömbölyült mineralitással. Szájban csipetnyi szénsav, közepes test, arányos szerkezet, megfontolt dinamizmus. Valami finom vibrálás kellett volna még, amilyen múltkor a Knollban volt. Ezzel együtt újabb bizonyíték, hogy a Federspieleket két-három éves korukban a leghelyesebb elfogyasztani. Fenekére is néztünk pikkpakk. 6 pont.

Jásdi István Ranolder 2004

Index anyánk kedvenc kolumnistájának borai hol tetszenek nekünk, hol nem. Mi több, hol tetszenek egyikünknek, hol nem tetszenek másikunknak, legyen szó belsős alkoholistákról vagy holdudvarról. A félig olaszrizlingből, félig furmintból – előbbiből kevéssel több van benne, mint utóbbiból – készült csúcsházasítás is megosztotta a palack körül tömörülőket. A jelenlévők kétharmada úgy találta, sok benne a fa. Jómagam másképpen találtam, mert toleránsabb vagyok a fa iránt.

Aranyszín, illatban határozott, ám jó minőségű barrique, mögötte-mellette egyebek. Vastag, hömpölygős, kellemes bor. Kis diósság, kevés gyümölcs. Meleg karakterű, lágy savú, rendezett szerkezetű. Lecsengése kesernyés, nem eléggé játékos és lendületes. Jobb lenne, ha több élet lenne benne. 6 pontot így is ér.

Robert Mondavi Private Selection Pinot Noir 2002

A kettes számú kaliforniai mumus – az első a Gallo – számtalan kategóriában versenyez, és a Private Selection hiába hangzik hangzatosan, nem több az alsó középnél. A borászat mindenesetre 11 dollár körüli árat ad meg honlapján, és ott olvasható az is, hogy a pinot 95 százalékban merlot-ból, 5 százalékban syrah-ból készült. Ehhez képest kimondottan jó.

Úgymond pinósan pinós a színe, világos, barnás reflexekkel, és pinósan pinós az illata is, málnás és animális. Meg süteményes és pörköléses aromás. Nem valami bonyolult, viszont kellemes. Körző és vonalzó, természetesen. Szájban valami lagymatagság ébredezik, bizonyára most van a bor a csúcsán, lassan billen átfele. 5 pont.

Weninger–Gere Cabernet Franc Selection 2003

Ez a bor frissiben szerepelt hatalmas franc-kóstolónkon, másfél éve, és nem váltotta meg a világot. Holott általában sokat szoktunk várni tőle, és szépen szokott teljesíteni. Engem annak idején lenyűgözött az 1997-es és a 2000-es egyaránt. Ez viszont nem nyűgözött le most sem.

Rettenetesen villányi: sűrű, erős, szigorú, masszív. Színe fiatalos még, illatában fa és gyümölcsök, teljesen külön. Később likőrössé válik. Teste jelentékeny, de sava kócos, tanninja kemény. Közben valami édesség is bejátszik. Húz, mint a veszedelem, nem épp harmonikus példány. Nagydarab és faragatlan. Igaz, láttunk már karón varjút, és Gerét, amely megszelídült – ilyen volt a 2000-es fekete címkés cabernet sauvignon –, úgyhogy nem hagyunk fel minden reménnyel. Akinek van belőle, ne most bontsa ki. 5 pont.

Torres Mas La Plana Cabernet Sauvignon 2002

A hispán – vagy katalán – Torresről sokáig nem írtunk szinte semmit, aztán két chilei boráról mégis írtunk valamit, pedig a penedesiek érdekesebbek. Először a Gran Coronasszal leptek meg engem a 90-es évek közepe felé – akkor az egyik aktatáskás tinó cég forgalmazta még, háromszáz százalékos árréssel –, aztán az 1997-es Mas La Plana lett a kedvencem, annyira, hogy V. Proffal karöltve megittuk a Bortársaság-készlet felét. Most, hosszú szünet után – mert a későbbi évjáratok nem igazán jöttek be – terítékre került a 2002-es.

Színe tökéletes, illata gyümölcsös és fás, a felfokozott várakozásokhoz képest nem elég komplex. Ízben kis savanyka, még kisebb összetettség. Elsőre csalódás. Menet közben elkezd kinyílogatni – pedig szellőzött a próba előtt rendesen –, finom animáliák bukkannak elő, kitűnik, hogy szerkezetileg nem rossz, és elég szépen összerendeződött ötödik életévére. Summa summarum: az a kevés, ami maradt belőle, másnap mutatta a legszebb formáját. 5 pont.

Casa Lapostolle Cuvée Alexandre Merlot 2004

A Casa Lapostolle is régi líbling – AM kolléga is szerette valamikor, de már nem szereti –, az 1998-as CA-merlot úgy megnyerte a vonatkozó VG-tesztet hat éve, mint a pinty, maga mögé utasítva a teljes magyar élmezőnyt, illetve a jelen lévő talján és pomeroli versenyzőket dettó. Visszanézvést egy 9-est – legyen: egy izmos 8-ast – biztos adtam volna neki. Azóta sok víz lefolyt mindenfelé. A Cuvée Alexandre-széria darabjai 20-25 euró közötti pénzbe kerülnek, és állítólag hatvanéves tőkékről szüretelik hozzájuk a zalapanyagot. Továbbá Michel Rolland adja a cégnek a maga kis tanácsait szakmányba.

Fiatalos, mély szín, elképesztően komplex illat. Tökéletes hordó, pörkölési aromák, aszalt és friss gyümölcsök kavalkádja, menta, ásványosság. Hatalmas test, sűrű ízek, édesség. Kevesebb, mint amilyennek egykor tűnt – vagy amilyen hat évvel korábbi elődje volt –: nagy, de nem revelatív. Összetett és koncentrált, de kiszámítható. Semmi váratlan kanyar, semmi izgalom. Semmi finesz. A tipikusan igényes újvilági. Szűk 7 pont.