Immáron hét hosszú hónapja, hogy beleléptem a rizlingfolyóba, és azóta mint rizlingman élem a világom. Közben persze tágítom a horizontot, amerre látok, de a rizlinghez, legyen olasz vagy félolasz, mindig örömmel térek haza. Ritkán vernek át, és az sem kerül sokba. Ugyanakkor minden magára valamit adó olaszrizlingmant feszíti a becsvágy, hogy alkalomadtán rajnai rizlingmanné képezze magát, hiszen mást sem hallunk, mint hogy az olasz szegény rokon (nem is vér, csak név). Nos, én végre találkoztam a nagyobb ővel, de még sokszor kell a rajnai folyóba lépnem, hogy hitet váltsak. Útközben azért történt egy s más.

Albert gazda és rajnai köre szondázta már egynehányszor az osztrák aranybányákat, az ursprünglich németeket úgyszintén (például itt). Ittam minden szavukat, de melyik alkesz érné be ennyivel. Végül voltak olyan jók, hogy Wachauban járva kerítettek nekem két olcsó nevest, az egyik rizling volt és rajnai, a másik veltelini és zöld. Aztán a Tinto Finóban szembe ötlött egy húzónév a rizlingheimatból, és bár a lokális ár majdnem dupláját kérték (10 euró helyett 4000 Ft-ot), nem tudtam uralkodni magamon. Került melléjük két friss magyar, és próbáltam tanulni.

F. X. Pichler GV Federspiel Loibner Klostersatz 2004

(Nem fért ki a neve, a GV Grüner Veltlinerként értendő.) Vajon mit él át az átlag amerikai vagy angol borbarát, ha nem találja a polcon, és szóban kell kérnie? Mondjuk az F. X. sokat segít (amúgy Franz-Xaver). Ez a Grüner Veltliner az alapszint, usque 10 euró. A címke kimondottan gáz, nekem legalábbis ez a fekete-arany dezájn utoljára a JPS Lotuson tetszett, annak is már vagy harminc éve.
Az illatában agyag, zsírkréta, virágok és fehér bors. Kóstolva gyümölcsös (talán őszibarack és ananász), friss és kerek, csipetnyi szénsavval. Tiszta és kiegyensúlyozott, de ha nagyon tűhegyre vesszük, a közepe bizony lyukas. Savban persze izmos, és a lecsengés hosszú és gyümölcsös. Nem lehengerlő, de szerethető. A visszakóstolásnál sajnos egyre hangsúlyosabban érződött, hogy a tehetség ezúttal szerény anyagból dolgozott; magyarán: kissé karcsú és erőtlen.
5 pont

Weingut Knoll Loibner Riesling Federspiel 2004

Jancis Robinson egyik kedvenc borászata. Nagyon sokat vártam tőle, és amikor végre a kezemben tartottam, és szemügyre vehettem a világ legbarokkosabb borcímkéjét, szerelembe estem első látásra. Aztán észbe kaptam. Egészen halvány zöldessárga. Az illat tömény gyurma, hangyányi őszibarackkal. Kóstolva kurva száraz, már elnézést. A korty tömör és masszív, ananásszal és maracujával, de ezt az idilli tájat valósággal magába szippantja a virágos és könyörtelenül savas lecsengés. Az ember percekig cuppog utána. Egyszerű, tiszta és nemes, mondom politikailag korrekten, de őszintén szólva nem tudom, meddig terjedhet a rajongás egy ilyen karót nyelt pléhpofáért. Én megálltam
5 pontnál.

Pannonhalmi St. Martinus Cuvée 2006

Ha ez 2006 előszele, akkor készüljünk a legjobbakra! Látszólag én volnék az utolsó, aki himnuszt ír a Pannonhalmi Apátsági Pincészetről, de ez a bor minden vitán felül áll. Magánügy, de árulkodó: még soha egyetlen borból nem vásároltam ilyen rövid idő alatt ennyit. Ezzel mások is így lehettek, mert tudtommal Pesten már hetekkel korábban elfogyott, mint a déli végeken.
Újbor fűszeres traminiből és királyleánykából. Szinte kiugrik a pohárból, az illat lehengerlően szép és intenzív: fehér húsú őszibarack, virágok és zellerszár (a címkeellenőrzés előtt megesküdtem volna, hogy sauvignon blanc is van benne). Kóstolva is ugyanaz az élénkség és gyümölcsösség, amit az illat ígér. Ropogós és friss. Nem olyan tiszta és egyenes ívű, mint az osztrákok, de mennyi zamat, mennyi izgalom! Táncot jár az ember szájában. Hosszú, hosszú lecsengés, amit rátöltéssel erősít meg a telhetetlen alkoholista. 6 euroért nem hiszem, hogy létezik szebb bor.
6 pont (és főhajtás)   
(Albert gazda is szerette, némileg kisebb garral.)

Szeremley Szemelt Rizling 2005

Ha esik, ha fúj, a szemelt nem hagy cserben. A rizling-alapellátás oszlopáról írtunk már sokat, és fogunk is. Néha hallom, máskor mondom azt a fene nagy bölcsességet, hogy könnyű ám három demizson csodabort készíteni, de az igazi okosság az volna, ha ugyanez százezer palackszám sikerülne. És a szemelt rizlingről mindig az jut eszembe, hogy egy kis pluszráfordítással összejöhetne ez a mondabéli okosság. (Tényleg, tudja valaki, hogy mennyi készül belőle?)
Kísértetiesen hasonlít a 04-esre. Kristálytiszta, átható rizlingillat. Mint az alpesi levegő, átöblíti a tüdőt, frissíti az agyat. Gyönyörű szőlőillat meg szőlőcukor, amihez egy kis minerális és fehér borsos díszítés járul. Ezt írtam a tavalyiról (2004), és most csak annyit kell hozzátennem, hogy petrolt és ananászt is érzek az ideiben (2005). Aztán így folytattam: kóstolva, sajnos, visszatérünk a gravitáció világába. Az illat szárnyal, de a test erőtlen. Elfogy a szusz, oda a lendület. Nagyjából most is ez a helyzet:a korty kissé leül, szétterül, nem fókuszált. Persze nem volt könnyű dolga, a Weil Riesling szomszédságában kóstoltam. Lényeg a lényeg: acélosabb savakkal nagyboros babérokra törhetne. Mindenhol kapható, és annyira olcsó, hogy az már önmagában jó.
5 pont (és ne feledjük, a szemeltek szépen érnének, ha hagynánk)

Weingut Robert Weil Riesling Trocken 2005

Nekem a Weilről most még a Kurt, és nem a Weingut Robert ugrik be, de épül már az új szinapszisösvény. A zsebdzsonzon szerint édes borban no. 1 Rheingauban. Ez nem édes, de a száraz is v.gd, írja utánozhatatlan tömörséggel a Birodalmi Kóstoló. A mi Albert gazdánk is Weil-rajongó. 2005 állítólag klasszikus év.
Ez valóban kötelező tananyag. Elegancia és tömör struktúra, hét nyelven beszélő savak, finom gyümölcsök. A rendkívül intenzív illatban elsőre agyag és pörkölt mogyoró, aztán virágpor és bodza. Csontszáraz, a korty ugyanolyan intenzív, mint az illat, és egy pillanatra sem torpan meg. Virág, barack, ananász. Lendületes, de mesterien csiszolt savak. A lecsengésben aztán még magasabb fokozatba kapcsolnak, de tartják az ideális ívet. Hosszú, citrusos, ananászos búcsú. Egy igazi kultúrarisztokrata.
7 pont