Fogadatlan prókátorként éveken át futtattam a Napbort. Szeretni igazán soha nem szerettem, ismerőseimnek mégis rendszeresen ajánlottam. Ha belekötöttek, megvédtem. Most, hogy leesett a hályog a szememről, már látom, hogy a derék, jóravaló fogyasztóknál – akik nem elméleteket építenek és rombolnak a borral, hanem egyszerűen isszák - régen kitelt a Napbor becsülete. Álmos, édes és drága, szólt a népítélet. Mire eljutottunk az ötödik kiadáshoz, kiolvadt belőlem is a népnevelő. Előbb szükségmegoldásként átnyergeltem a Taposókútra, aztán találtam szebbet, olcsóbban.

St. Andrea Napbor 2006

A címke és a név annyira erős, hogy öt év után is sziporkázóan gazdag, érett és finom bort várok. A 2006-os azonban egyértelműen más irányba tart. Lehet, hogy rosszul látom, de mintha újabban az ásványosságból faragnánk bálványt. A borértés exkluzív szalonjaiban csak az számíthat hódolatra, aki kőből van, akinek nem bazalt csorog az ereiben, az bele is halhat a szépségbe, elnéző mosolynál többre nem számíthat. Nos, a 2006-os Napborban az agyag kiradírozta a gyümölcsöt, vagyis bálványozáskompatibilis.

A jót immár ökörszarvval és holdciklusokkal szövetségben ostromló (a St. Andrea-newspeakben persze a "törekvő" volna a helyes kifejezés) Lőrincz György a '06-os Napborhoz hat fajtát erjesztett vadon, kis fahordókban. A gerinc chardonnay, pinot blanc és hárslevelű, a kiegészítők sauvignon blanc, tramini és pinot gris. Viszonylag telt szín, közepesen intenzív illat. Első szippantásra tömény zsírkréta. Aztán pörkölt mogyoró és kovakő. Órákkal a nyitás után a domináns agyaghoz virág és széna társul. Inkább érdekes és egyedi, mint csábító. Kóstolva némi csalódást okoz: közepes test, olajos, krémes textúra, tompa savak, az ingerküszöb környékén szöszmötölő aromák. Az illatot verbálisan még föl lehetne tupírozni (akinek inge), de szájban szerintem menthetetlen. Elhagyja magát, mint egy rubensi teltszőke. A korty végén alkoholos hév. A közepesen hosszú lecsengésben kis kesernye.

Összességében tiszta és tisztességes bor, ami a palackos érés során talán szed magára egy kis hímport. De egy tesztoszteroninjekcióval jobban járna.
5 pont (a megelőlegezett bizalom jegyében)

Németh Attila Concubina Fehér Cuvée 2004

Nálam eddig az év bora a Németh Attilára bízott tokaji Alana birtok sárgamuskotálya. Állítólag Amerikába fog menni az a néhány száz palack, ami készült. That’s what I call nemzeti értékek elherdálása.

Decens címke, szerintem hülye név, de legalább lehet róla rizsázni, amit a hátcímke meg is tesz (a concubina együttháló, azaz ágyas latinul). 60 százalék chardonnay, 20 hárslevelű, 15 tramini és 5 sárgamuskotály. 7,3 g/l maradékcukor.

Mazochista legyen a talpán, aki egy ilyen bornak ellent tud állni! Mint egy jól behűtött gyümölcstál a Góbi-sivatag közepén. Csábító és elegáns, tokaji későiszüret-illat. Virágok, méz, szárított alma, sárgabarack és mandarin. Sátoros ünnep a retronazálisnak. Aztán kóstolva, ahogy drága oldalbordám mondta: "megy lefelé, mint a vöcsök". Olajos, sima, mégis friss (a pince Veresföldi Chardonnay-jából egyedül ezt hiányoltam). Hibátlan egyensúly az édesség és a savak között. A lecsengésben árnyalatnyi kesernye keretezi a gyümölcsorgiát. A Concubina annyira finom a szó mindkét értelmében, hogy el kellett gondolkoznom azon, mit kívánhatnék még. Semmi olyan nem jutott az eszembe, amit egy alig 1700 Ft-os bor esetében nem volna pofátlanság szóba hozni. Ha a Napbor a jóra törekvés jegyében készült, a Concubina a szépségében.
7 pont (orbitális best buy)

PS: a barrikba fojtás helyett szerintem így volna érdemes a magyar chardonnay-tengert lecsapolni.