Nemrég jöttem rá, némely borozásokkor érdemes borítani a normális sorrendet, és fehéreket inni a vörösök után, pláne, ha közben úgyis eszeget az ember, meg ha előre sejthető, hogy a fehérek többet fognak tudni. Így esett, hogy a minap megénekelt Kanonkop-pinotage és egy megénekeletlenül maradt, fűszeres, de halványabb Monarchia Rhapsody in Red 2002 után bontottuk a Cave de Tain válogatott fehér Hermitage-át és F. X. Pichler szuperborát, a 2002-es Unendlichet. Nagyon jól tettük.

A Cave de Tain jelentékeny méretű szövetkezet a Rhone völgyében, területekkel a környék talán legfontosabb borvidékén, Hermitage-ban is. Közel négyszáz tagja és sokféle bora van. Eredetileg azt terveztem, komplett Hermitage-szöveg íródik, hiszen a fehér Hermitage Au Coeur Des Siecles 2004-nek egy vörös Chapoutier lett volna a párja, utóbbi azonban dugósnak bizonyult sajnálatosan.

Ez a fehér eleve igen érdekes bor. Először is, mert két, százévesnél is öregebb tőkéket nevelő dűlőben szüretelik hozzá a szőlőt. Száz százalékban marsanne, a bort francia barrique-ban erjesztik és érlelik, tizenkét hónapig.

Tükrös aranyszín, zöldes-fiatalos reflexekkel. Intenzív illat, aszalt gyümölcsök, barack és ilyesmi, az egészet finom és határozott mineralitás tetézi. Egyben van teljesen, de a lendületet sem nélkülözi még. Ízben is ilyen, nagy testű, sűrű, rétegzett. Hosszan búcsúzik, játékos, mégis tekintélyes. Nem kevés benne a szesz, 14-es, mégsem tűnik túl soknak. Nem minden nap iszunk ennyire vieilles vignes-t, ezért vártam valami különleges csodát, nem jött, de így is 7 pont.

F. X. Pichlerről már-már többet írunk, mint Szepsy Istvánról vagy a St. Andreáról, de mit tehetnénk, megérdemli, oszt kész. A Riesling Unendlich 2002-ről végképp muszáj szólni, ehhez a borhoz hozzáférni, ezt megkóstolni ünnep minden ép eszű borbarát számára. A mester rizlingjeinek legválogatottabb szelekciója ez, a dűlős jelölésű smaragdok fölé pozicionálva, nem készül minden évjáratban, csak akkor, amikor mindenestül klappolnak a körülmények.

Mélyülő arany, mondani sem kell, és bár múlnak az évek, még mindig mutatják magukat kis szénsavak. Hatalmas, koncentrált, egybeérett illat. Az ásványosság vezeti, meg méz, de játszadoznak egyebek is bőven. Ahogy nemrég, amikor korosabb osztrákokkal próbálkoztunk, úgy ennél sem volt értelme bontogatni a jegyeket, nem a komplexitása, a nagysága nyűgözött le.

Szájban is grandiózus és tekintélyes, a csipetnyi céókettőnek és a derekas savaknak hála friss is még. Harmónia és kraft. Igaz, talán vibrálhatott volna meggyőzőbben is, hogy a legeslegmagasabbra hághasson. Hirtzberger 2005-ös Singerriedelje például élményileg inkább lenyűgözött. Tehát 8 pont. Mindössze. Csupán nemzetközi klasszis.