Majdnem teljesen normálisnak gondolom magam, az elmúlt egy évben mégis legurítottam közel tíz palack oportót, többet, mint az előző háromban összesen. Na jó, egy részük főzőborként végezte, de a többség élvezhető volt. Lehet, hogy ingatag indukció, de mintha az általános borászati, technológiai fegyelem javulása a globális felmelegedéssel karöltve portugieserben is följebb tolta volna a lécet.

Oportóabsztinenciámon az első rést Ebner Öcsi mozsgói szűze ütötte, amely hibáival együtt is az igényesség új szintjét képviseli. Aztán kóstoltam egy-két becsvágyó villányit, és ma már kezdem hinni, hogy lesz még oportófeltámadás. A napokban belelapoztam Alex Liddell Magyarország borai – "egy világhírű borszakértő szemével" - című könyvébe, és ezt találtam a kékoportóról: "Éppen csak kezd olyannak tűnni, mint egy komoly bor." Egy világhírű borszakértővel nem húznék ujjat, legyen akkor inkább vidám!

Mayer Villányi Portugieser 2007

A 2006-os Mayerből csak arra emlékszem, hogy a brutális istállószag ígéretes alapanyagot gyilkolt le. 2007-ről nem gondoltam, hogy jó oportóév lehet (nem mintha álmatlan éjszakákon az oportóévjáratokon filóznék), de az eddig kóstolt Mayer és Szemes alapján könnyen meglehet.

Nem egészen bor, nem egészen gyümölcslé – először ezt írtam a gazdaságos spirálfüzetembe. Aztán, hogy unplugged. Jólesett végre egy ilyen erőlködés nélküli, akusztikus, analóg bort kóstolni, ami addig nyújtózkodik, ameddig a szőlő ér. A szín viszonylag világos. Az első néhány perc fülledtsége után az illat csupa gyümölcs: meggy és szilva, amit karácsonyi hangulat leng be: narancshéj, szegfűszeg és mézeskalács. Kóstolva tiszta és harmonikus. Nem lóg az alkohol, nem dorbézolnak a savak, és szerencsére elmaradt az extraktinjekciós izompumpálás is. A komplexitást hírből sem ismeri, de villányi vörösben felüdülés az ilyen eszköztelen természetesség. Annyira lelkes voltam, hogy a kóstolás hevében még hat pontot szavaztam meg, aztán napokkal később, valamelyest kijózanodva lementem ötre. Nagy valószínűséggel így is a legszebb oportó, amit valaha kóstoltam. Erős 5 pont.

Szemes Villányi Portugieser 2007

A 2006-os kékfrankos annyira tetszett, hogy megfogadtam, földerítem a Szemes-szortimentet. Betáraztam a 2005-ös merlot-ját és a 2003-as cabernet sauvignon-franc cuvée-t. De előbb jött a KO. A kékfrankost élénksége, háborítatlan fajtajellege miatt szerettem. Itt is valami hasonlóra számítottam. Nem jött be.

A Mayer mellett ez nehézsúlyú versenyző. A Jekl-Gere Tamás & Zsolt vonalat viszi, azaz hordóval gyúr rá az amúgy is masszív alapra. Átláthatatlan sötétlila. Az illatban tejcsoki, mogyorókrém, meggy, a háttérben füstölt sonka. Kimondva furcsán hangzik, de a valóságban inkább élvezetes, mint bizarr. Kóstolva vaskos, krémes, csipetnyi édességgel. A prímet a meggy viszi, de sajnos egy kis bélyegenyv is benéz az ablakon. A lecsengés hosszú. Az utóízben az édességhez némi égettség és fanyarság társul. 4 pont.

A jó szándék itt is egyértelmű – ez már nem a sokat kárhoztatott cash-flow bor. De míg a Mayer szálkásít, a Szemes még tömegre gyúr.