A tavasz első hulláma mindig rádöbbent, hogy a téli, fűtött szobában abszolvált kóstolások eredményét törlésjel alá kellene helyezni. A szabadtéri bor egészen más, mint a fedett pályás. Én legalábbis összehasonlíthatatlanul gazdagabbnak találom. És akkor lehet jojózni, hogy vajon melyik az igazi. A magam részéről afelé hajlok, hogy a legszebb arc az igazi arc. Ha a bor rosszabb formáját mutatja, azt a körülmények nyakába varrom. De mi van akkor, ha „a legszebb arc” egy sok órás (ne adj’isten több napos) kóstolás során csupán egyszer villan föl. Ha így teszem föl a kérdést, akkor meggyőzőbb válasznak tűnik, hogy az igazi sem nem a legszebb, sem nem a legcsúnyább, hanem a pillanatfelvételek összemontírozásából adódó „átlag”. Kész episztemológiai útvesztő. Maya fátyla, Ding an Sich meg Schrödinger macskája.

De térjünk a tárgyra! Éveken át pinot-szkeptikus voltam. A borevangélisták írásait olvasva, majd az alélás aktuális okát kóstolva, többnyire az a benyomás alakult ki bennem, hogy a pinot-ban az a szép, hogy nem cabernet. És ez olyan nagy erény, hogy a pontozás ezért nem is nulláról indul. A pinot-szkepszist azonban egyre inkább háttérbe szorítja bennem a pinofilia. Ezért elsősorban Buttler gróf 2004-esét és St. Andreáék 2002-esét ill. 2003-asát illeti poszthumusz hála. Meg persze kezdek lejönni a koncentrációról, aggasztóan romlik a tannintoleranciám és süllyed az alkoholküszöböm.

Valamennyi bort megbocsáthatatlanul fiatalon kóstoltuk, de ez egy ilyen műfaj. Nagyjából három napon át tartott a mintavételezés - szobában és szabadban -, ami pedig a bevezetőben érintett módszertani dilemmát illeti: ezúttal a montírozott átlagolás mellett döntöttem.

Pannonhalmi Apátsági Pincészet Pinot Noir 2006

Dramaturgiailag nem éppen fineszes kezdés, de ez volt a legnagyobb meglepetés. Tavaly tavasszal a 2005-ös, az Etyeki Kúriával egyetemben, megakadt a torkomon. Inkább tűnt kanalas orvosságnak, mint bornak.
A bontást követő első félórában az ütős PN képét mutatta: intenzíven földes, rohadt káposztás szag, szájban tömör, érdes és masszív, a lecsengést viszi a pörkölt tölgy. Aztán kitisztul: káposzta el, őszi erdő be. Nedves avar, vargánya, dohány, széna és erjedt eper. Kóstolva is komplex, izgalmas, kissé érdes textúrával, jó közepes testtel. Ízében eper és gomba. Finom játék az édes és a fanyar között. Teljesen érett, savanya egy pillanatra sem villan. A hosszú lecsengésben határozott, de nem durva tannin, némi alkoholos hév, vanília, eper és földes jegyek. 
Nem a könnyed, játékos, virágos pinot-iskola, hanem a komolyabb, komorabb, hosszabb útra készülő válfaj. Jelenlegi állapotában nem remekmű – gyümölcs, hordó és alkohol nem lépnek egyszerre. De ha megtalálják a közös hangot, és szerintem fogják, akkor ez a pinot mérföldkő lesz a pincészet és a borvidék történetében. Már másnap hiányozni kezdett, és ez mindennél többet mond.
fölfelé nyitott 7 pont

Vylyan Villányi Pinot Noir 2006

Az egri pinot-szcéna kivirágzása hajlamos az emberrel elfeledtetni, hogy a kettős honfoglalás fontosabbik állomásának jó ideig Villány tűnt. Ez ma inkább ásatag emlék mint a jelent meghatározó tény, de tény, hogy vannak délen is felvillanások - a Vylyan 2004-ese a legnagyobb nemzetközi sikert elért magyar vörös, és a 2002-es Tiffán Várerdő igazi klasszis.
Ez volt az egyik bor, amelynek jövőjével kapcsolatban a szokásosnál is több kétely maradt bennem. Nem azért, mert sok korábbi Vylyanhoz hasonlóan a brettmentes potenciált vontam volna kétségbe – ez a pinot kimondottan tiszta, tükrös, állatoknak, silónak se híre, se hamva. Hanem azért, mert szokatlanul egyenes és viszonylag egyszerű volt. Nem tudom, hogy miből tudna építkezni. Ettől még lehet, hogy két év múlva életre csókolja a palackbuké, és én mint kasszandra-imposztor lepleződöm le.
Vylyan mércével mérve kimondottan világos és áttetsző. Az illat zárt – a közepesen intenzíven túlra egy pillanatra sem lendült három nap alatt. Cseresznye, fakéreg, rumos dió. Maraschino likőrre emlékeztet. A korty tiszta és egyszerű, cseresznye-domináns, alkoholos túlpörgéssel. A korty második felében megvastagodik, érdessé válik, és beköszönt az enyhén szárító tannin. Közepes test, hosszú, de nem éppen érdekfeszítő lecsengés. Az első napi barbár-tempó után megszelídült, az alkohol többé nem mart bele a nyálkahártyába, és a tannin is simult. De komplexebb nem lett.
Nem vagyok akkora mászter, hogy el tudjam dönteni, éppen bezárult-é vagy egyszerűen egyszerű.
6 pont (mert a történelem fölfelé kerekít, és talán az idő is)

St. Andrea Pinot Noir 2006

A címkéről és a "melléknévről" ezúttal egy szót sem (illetve egy felet: talán megtalálták a zablát). Gyorsan kopogjuk le: két szűk esztendő után mintha újra nagy, dűlőszelektálatlan St. Andrea pinot-nk volna kimondottan baráti áron.
Derítetlen, szűretlen, opálos, eperlé-árnyalatú vörös, téglába hajló karimával. Az első néhány perc zavaros büdije után kibontakozik az általam tipikusan pinot-snak gondolt epres, narancsvirágos, gombás, májas illat-komplexum. Az eper-erdei gomba tengely körül szórványosan kandírozott narancs, szegfűszeg, eperdzsem, jázmin és vanília bukkan föl. Kóstolva friss, elegáns, világos. A már felsorolt aromák mellett meglepő módon: sós. Tengeri sós, ha lehetek ennyire nagyképű. Én kóstoláskor – egy-két félkortyot leszámítva - következetesen köpök, de ezt elvtelenül nyeltem, mint kacsa a nokedlit. Finom, derűs, tartalmas, de soha nem tolakodó. Hirtelenjében nem is tudom, hogy ilyen mesteri tanninszerkezettel találkoztam-e korábban. A 2005-ös Kadarkában sokak által megénekelt, de általam hiába keresett kifinomult elegancia, itt egészen nyilvánvalóan jelentkezik. Az egyetlen dolog, ami kissé aggaszt, hogy bár két napos karrierje során nem ingott meg, nagyon késznek tűnik. Lehet, hogy sietni kell vele?
Erős 7 pont (a 8 alját nyaldossa)

Weninger-Gere Villányi Pinot Noir 2006

A Bortársaság honlapja így harangozza be: „A Gere-Weninger páros első pinot-ja az Ördögárok-dűlő első terméséből. A cél nem kevesebb, mint a fajta gyümölcsösebb, vonzóbb arcának megmutatása volt. Ami sikerült is. A hordós érleléssel óvatosan bántak, fél év után már palackba is került a bor, ahol további 8 hónapig finomodott, minden értelemben.” Ebből én egy kumma bitet ki nem találtam volna magamtól. Nem tudtam, hogy első és szűz, gyümölcsöt nagyítóval, vonzást egyáltalán nem találtam, a minden értelemben vett finomságról már nem is beszélve.
Amióta Ipacs Géza einstandolta a címkedezájn placcot, ez a körzős-vonalzós tipográfiai topogás teljesen idejétmúlttá vált. Viszont a lódarázs színkombináció méterekről szúrja az ember szemét, aztán közelebbről már az ár szúr. Hatezer forint. Hinnye teringettét!
Ölég sötét (talán a dűlő teszi - bocs). Illatában fakéreg, bélyegenyv és cseresznye – de mintha a szomszéd kertből jönne, megfelelő széljárás esetén. Kóstolva közepes test, némi alkohol többlet és élénk savak. A korty közepe üres. Ízben grafit, cseresznye és kesernye. Közönséges és semmitmondó. Rosszabb pillanataiban a lappangó köménymagos zöldesség összefut a vaníliával. A lecsengésben keserű csokoládé és csípős alkohol. Viszont nem húz a tannin.
Nem ihatatlan, menthetetlen bor ez, de ezért az árért labdába sem rúg a Pannonhalmi vagy a St. Andrea mellett. A hibái valójában nem nagyok, csak erények híján, a semleges háttér előtt nincsen más, ami a figyelmet magára vonná. 
5 pont

Etyeki Kúria Pinot Noir 2006

Be kell vallanom, hogy nálam az Etyeki Kúria az elsőszámú falanszter bor-forrás. Hősies küzdelmet folytatok az előítéleteimmel, de még soha nem ittam tőlük semmit, amire jó szívvel emlékeznék. A 2005-ös pinot-juk is elborzasztott. (Rémálmaiban egyébként már látom, hogy hamarosan ők is szelektálni kezdik a dűlőt meg faggatni az etyeki terroirt. Olyan most a széljárás.) Ami a jelen bort illeti, eddig csak jót hallottam, olvastam róla. Hittem is, meg nem is. Okkal is, meg oktalanul is.
Sötét lila, tükrös (mindig trükköst akarok írni). Az egész sorban ez a legmelegebb karakterű bor. Magas alkohol, közepesen intenzív illat. Cseresznyés-szilvás-rumos diós. Ha az ember túlteszi magát azon, hogy pinot-t bontott, akkor könnyű beleszédülni. Olyan, mint egy kulturált villányi csúcsküvé. Kóstolva a lapos oldal felé húz, a savakat mintha az elektronika letiltotta volna. Erős közepes test, áradóan selymes, bársonyos. Az édes-krémes idillbe kátrány és égett kávé rondít bele. A lecsengés hosszú, tejcsokoládés, cseresznyemagos, magos alkohollal.
Nem akarom a hibáit eltúlozni, mert alapvetően ez egy finom bor. Sőt, a villányi-párhuzamot tovább feszítve, szerintem vakon, dél-pannon csúcsküvék közé vetve remekül helyt állna. Mert érett és kellemes, nincs tanninpara, paprikapara vagy csatakos lópara. Komplexnek viszont az anyja sem mondaná. Szép és ráncmentes, mint egy photoshopolt kismama a Nők Lapja címlapján.
6 pont

Tullio Scrivani barátom (Osticcio) fölvetette, hogy a szokásos brunello- és rossohabzsolás mellett idén nyáron tartsunk egy burgundi-kóstolót. Ő adja a bourgogne-t, mi meg vinnénk néhány magyar pinot-t. A Buttler 2004 helye biztos, a Pannonhalmi és a Szentandi jelölt. Félek, izgulok, bizakodom. De most még honderű rulez.