Úgy 2007 környékén fordulhatott meg a  dolog, azt hiszem. Az addig korrekt ivóbornak, vagy legfeljebb potenciális magyar gasztrokelléknek tartott kadarkát hirtelen nagy burgundi borok  vetélytársaként kezdték emlegetni sokan - puszták pinójából lehetséges csúcsborrá vedlett. Úgy alakult, hogy bár a kollektív bortudat a fajtát Szekszárddal kapcsolja össze, az igazán nagy, „Grand cru” kadarkákat legtöbben Egertől várjuk.

A változást két azóta legendássá vált dűlő 2005-ös szűztermése hozta meg. A Nagy-Eged és a Magyalos kadarka különböző évjáratai természetesen már többször is szerepeltek a blogon, de úgy gondoltam, egy efféle mustrából nem lehet kihagyni őket. Azt terveztem, így külön kóstolva a csúcsokat a jelentő kultuszkadarkákat, talán sikerül némi lelkesedést öntenem a fajtától kissé megcsömörlött kóstolótársaimba.

Nem végeztem felmérést, de úgy érzem, egy komoly burgundi sornak azért jobban örültek volna.

Gróf Buttler Nagy-Eged Kadarka 2005

A bor, mely egy csapásra vált mezítlábas parasztlányból grófkisasszonnyá, vagy éppen hercegnővé; a (még) élő legenda. Sokszor kóstoltam már, de csak egyszer éreztem olyan jónak, mint akár itt a kollégák. Most is a jól megszokott halvány rubin színnel fogad, teljesen átlátszóan, barnás karimával. Erőteljes szamócás, hecsedlis, borsos, ásványos illat, örömtelien eleven és meglepően pinot-s. Kóstolva azért jönnek a kadarkás zöldfűszerek, de itt is a piros gyümölcsök és a bors meghatározó. Szépek az arányok, viszonylag hosszú is a bor, nekem mégis hiányzik valami, egyszerűen talán nagyobb komplexitás és tartalom, hogy igazán nagy bornak érezzem.  Nem találom benne a grófnőt, inkább amolyan házasságába fásult alispánné, aki annak idején első lehetett a megyei bálokon, és ha kell, még mindig ügyesen, játszósan társalog, de valóban előkelő társaságban rögtön érzik rajta az alacsonyabb származás. 7 pont.
Másnapra egyébként össze is zuhan, fáradt, negrós-pemetefüves lesz, egyedül a szép ásványos-borsos vonal tartja benne a lelket.

Gróf Buttler Nagy-Eged Kadarka 2006

Szintén világos, természetesen, narancsos beütésekkel, erős opálossággal. Orrban kedves, kirobbanóan gyümölcsös, alig lehet megállni az azonnali kóstolást. Málna, ribizli, rózsa és megint főképpen bors – hívogató, ugyanakkor majdnem silleresen egyszerű illat. Később itt is érezhető kevés fűszeresség, de a gyümölcsök dominálnak végig. Szájban meglepően nagy és olajos, szép lendületes, de kerek savakkal, érezhető ásványossággal és annyi tanninnal, amennyi nálam fehérborban sem zavarna sok vizet. Közepes utóíz. Valójában egy remek, kifejezetten finom bor, de a nagyságot, mélységet, komplexitást itt sem találom. 6 pont.

St. Andrea Magyalos Kadarka 2006

Sajnos 2005-ös Magyalost már nem sikerült szereznem, annak idején pillanatok alatt elkapkodták a maroknyi tételt. Nemrég a 7*7-en a 2007-es egészen nagy formát mutatott, így kíváncsi voltam, hol tarthat egy évvel idősebb társa. Az eredmény megdöbbentett, bár a kadarkák érlelhetőségét illetően mindig erős kételyeim voltak: míg a 2007-es még piacon sincs, és elsősorban frissességével hengerelt, a 2006-os (legalábbis a mi palackunk) már egyértelműen leszálló ágban van. Kifejezetten narancsos megjelenés, szinte egészen a magig, és oxidációra utaló mézes, negrós illatok. Szerencsére nem nyomnak el mindent, visszafogottan még őszibarack, ribizli, s gyanúsan, nekem már nem tetszően zöldes jegyek érezhetőek. Később füstölt sonka, egyre intenzívebben. Kóstolva klasszisokkal jobb, frissebb, gyümölcsösebb, leginkább ribizlis. A tannint keresni kell. Kellemes, de tartalmatlan és törékeny, személy szerint engem idegesít és fáraszt, ha minden idegszálammal összpontosítanom kell, hogy érezzek egy borból valamit. Pláne egy kultborból. 5 pont.