Sokakat kínzó kérdésre kerestük a választ barátaimmal, amikor kitaláltuk, hogy lecsózni és borozni fogunk. Elképzeléseink voltak arról, hogy miket bontsunk, a végére tulajdonképpen válaszunk is akadt. Próbálkoztunk a triviálisnak tűnő fröccsel, markáns fehérből készítve, a rozéval, sillerrel és könnyű vörössel is. A lecsó-bor együttható a sillernél lett a legmagasabb. Hogy mennyire jó ez a válasz, azt döntsék el az olvasók.

Persze az első alapkérdés, hogy milyen is az a lecsó, amihez bort kell választani? Nem mennék ebbe nagyon bele, maradjunk abban, hogy hagyma, szalonnazsír, paprika, paradicsom, kis kolbász; mindez friss kenyérrel. Mivel gyerek is volt velünk, ezért nem erőltettük a csípőset; különben is, csípős ételhez igyunk sok hideg szódát, mást felesleges is.

Először egy egyszerű, 1000 forint környéki fehérrel próbálkoztunk: a Gál Pincészet 2008-as Szigetcsépi Ezerjója került a poharunkba. A pincéről Albert gazda írt már egy-két szépet és jót, a fajta pedig egyike azoknak a magyar fajtáknak, amitől én áttörést várok, egyelőre türelmesen. Ugyanis ez a palack sem hozta el a Kánaánt. Illatában egy meszes-krétás vonulat mellett virágok jelentek meg, kis parfümösség is. Ízében viszont a savak elnyomták azt a kis testet, ami beleszorult. A barátságos, 12-es alkoholnak most nem tudtam felhőtlenül örülni, kicsit érhetett volna még a szőlő a tőkéken. Fröccsnek viszont remek volt a bor – ennek örültünk végül. Önmagában gyenge négy pontot adnék rá, a lecsó-bor összhang sem lett igazán jó, legyen ez a lecsó koefficiens is négyes.

Próbálkoztunk rozéval is, a Jackfall 2008-as Rózsabimbóját nyitottuk ki. Szokatlanul testes rozé volt, önmagában nem is esett jól inni. Ebből a szempontból jó választás lehet ételhez, de a lecsóval nem fért igazán össze ez sem (lecsó koefficiens: 3). Illatában hozta a rozéra oly jellemző eper-málna jegyeket, a korty pedig széles, kissé lusta, már-már krémes, nagyon visszafogott szénsavval. A 13,5-es alkohol kicsit kilóg belőle, a végén jelentős kesernye található. Érdekes, hogy a szóda kifejezetten nem tesz jót ennek a bornak. Összességében erős négy pontot kapott.

Ezután Gál Lajos 2008-as sillerét húztuk elő, kellemesen lehűtve ittuk. Régóta hallom, egy ideje mondom is: a siller a legjobb gasztrobor. Lehet aperitívként kínálni, elbírja azt is, ha fehér jön utána. Halászlé után sem tudnék hirtelen más borfajtát elképzelni, és a könnyű, kicsit fűszeresebb elő- és főételeket is remekül ki tudja egészíteni. Mint ahogy lecsóhoz is remek – állapítottuk meg. Pláne ez a siller, ami amolyan mindent bele bor: van benne menoir, kékfrankos, kadarka. Nagyon szép, karakteres illat jön a pohárból: fűszerek, cseresznye, virágok. A korty pedig elegáns, sok gyümölccsel, jó tartalommal, és ami ennél is lényegesebb: nagyon jól csúszik. Folyamatosan újratöltöttünk, hamar az üveg aljára néztünk. Masszív öt pont, közel a hathoz (lecsó koefficiense 10), ráadásul 1100 forintos árával (lelőhely: Borfalu bortéka) orbitálisan jó vétel.

A végén még egy 2006-os Orsolya kadarkát töltöttünk szét. Az általam különösen kedvelt pince szűz-terméséből maradt még egy palackom, kíváncsiak voltunk rá mindnyájan. Öregedésnek nyoma sem volt benne, sőt, még a végén jelentkező enyhe savhangsúly is megvolt, talán kicsit kevésbé élesen, mint amikor Csite megírta a bort. De akár magamat is felidézhetném, annyira ugyanolyan ez a bor. Illatából semmit nem vesztett, a hecsedli továbbra is egyértelműen uralkodik, enyhe gombásság kúszott még bele a pohárba. A korty meg tényleg szétszálazhatatlan, illetve nyilván akinek van kedve, az szét tudja szálazni bogyósgyümölcsökre, fűszerekre; én kivételesen nyeltem a kortyokat belőle. Továbbra is áll a 7 pont rá – és bár lecsóhoz sem rossz (egy 8-as együtthatót megszavaztunk neki), de ha valakinek még van belőle, az igya inkább magában.

És te, kedves olvasó, milyen bort iszol a lecsóhoz?

[A kép forrása: 1.bp.blogspot.com]