Az alábbiakban Wojciech Bonkowski válasza olvasható a Magyar kórság című poszthoz érkezett kommentekre:

Köszönöm az írásom kapcsán érkezett hozzászólásokat. A XI. Pannon Bormustrán bemutatott borok némelyikével kapcsolatos kritikai észrevételeim a magyar borok iránti őszinte elkötelezettségemből fakadtak. A kommentekben több érdekes szempont is felmerült. Magyarország éghajlatának Burgundiáéhoz való hasonlítása nyilvánvaló egyszerűsítés volt; mindannyian tudjuk, hogy Villányban a napsütéses órák száma és a hőösszeg magasabb, mint Blagny-ban. De ezt a tényt veszélyes hiba volna felhatalmazásként értelmezni a lehető legerősebb borok készítésére. Vannak olyan hozzászólások, amelyek Magyarország számára követendő példáként említik Colchaguát, Barossát, sőt az amaronét. Először is nemzetközi szemszögből azt mondhatom, hogy a magyar amarone senkit nem érdekel. A külföldiek, beleértve azokat is, akik a magyar borokhoz hozzám hasonló rokonszenvvel közelítenek, a helyi terroirt és a szőlőfajtákat természetesen kifejező, harmonikus, frissítő és egyedi borokat várnak Magyarországtól. Az előző mondatban szereplő valamennyi jelző éppen az ellenkezőjét fejezi ki annak, amit a Bock Libráról vagy a Takler Primariusról el lehet mondani.

Másodszor, amennyiben valaki valóban úgy gondolja, hogy Magyarország éghajlata annyira forró, hogy Chilével vagy Ausztráliával vetekedhet, akkor abba kellene hagyni a hűvösebb éghajlatot kedvelő fajták termesztését, mint amilyen a riesling, a pinot noir vagy a cabernet franc. Helyettük grenache-t, monastrellt és primitivót kellene telepíteni, és ezekből jó bort készíteni. Ez abszurdnak tűnhet, de pontosan ez az aromavilág, amit a magyar versenyborok egy része mutat.

A bírálatom nem az önmagában vett alkohol ellen szólt. Kedvelem a 14,8-es alkoholú chateauneuf-du-pape-okat, vagy éppen Árvay János Furmintját, amiben 15 százalékos az alkohol (habár ez utóbbit kifogásolhatónak tartom). Vannak borok, amelyek képesek az egyensúlyra magas alkoholszint mellett, és vannak, amelyek nem. Amennyiben a normális szint egy egri vagy szekszárdi bor számára 12,5-14%, akkor olyan későn szüretelni a merlot-t, hogy 16 százalékos alkohollal erjedjen ki, az rossz szőlészeti döntés. Az éghajlat önmagában soha nem dönti el megváltoztathatatlanul az alkoholfokot vagy az aromavilágot. Ezek mindig is a szőlőben és pincében hozott borászati döntések függvényei.

A magas alkohol a világ legtöbb borvidékén probléma. A fogyasztók elfordulnak a túlzottan alkoholos boroktól részben egészségügyi okokból, részben az egyensúly hiánya miatt. A nemzetközi fórumokon ez egy olyan sokszorosan kitárgyalt kérdés, hogy nem értem, Magyarország miért nem képes hasznosítani azokat a megoldásokat, amelyeket az igazán forró terroirok esetében dolgoztak ki, mint Portugália, Dél-Spanyolország vagy Ausztrália. Később érő fajtákat kell telepíteni, nem szabad a hozamkorlátozást túlfeszíteni, korábban kell szüretelni (vörösöknél egy kis éretlenség még mindig jobb, mint a kis túlérettség), le kell mondani a szuperedzett fajélesztőkről, amelyek hozzájárulnak a magasabb alkoholszinthez stb.  

Tegnap beszéltem egy magyar barátommal a cikkemmel kapcsolatban, és ő azt mondta nekem, hogy az általam kritizált versenyborok abszolút marginális csoportot képviselnek. A magyar borivók egészen másfajta borokat isznak. Ezerszám akadnak egyensúlyban lévő, frissítő és egyedi borok Magyarországon, vörös és fehér egyaránt, amelyek nem túlérett szőlőből készülnek és emberi alkoholszinten vannak. Én is tudom, hogy vannak ilyenek, hiszen magam is ezeket vásárolom. Jó volna, ha ezek több figyelmet kapnának Magyarországon is, és azok a híres borok, amelyeket akkora felhajtás övez, jobban illeszkednének a magyar fősodorhoz ahelyett, hogy teljesen elütnek tőle.

A legjobbakat kívánva, Wojciech Bonkowski

Ja, és szerintem az, hogy egy vakteszt után az elvárásokhoz képest feltűnően alul-, vagy felülteljesítő borokat újrakóstolom (akár egy hotelszobában), része a bíráló munkájának.