Amikor az egri 2003-asok piacra kerültek, én még dogmatikusan szenderegtem, és villányi erőborokkal tömtem meg a konyhaszekrény alá dugott papundekli dobozomat. Hallottam persze, hogy Eger felől zörög a haraszt, és einstandoltunk is egy palack Buttler Bikát meg egy Merengőt, de bármennyire szerettük őket, a cashflow addigra elapadt. Nem apadt volna el, ha hiszek a szimatomnak, és a megrázóan olcsó Csutorás Superiorból vagy a "Nagyapa Borából" tartalékolok. Az előbbiért írásban is rajongtam, és keltettem jó hírét napi 110 olvasónak. Aztán "Csuti" valahogy leesett a térképről, Bukolyi gróf fölköltözött az Olümposzra, a St. Andrea pedig nagy ígéretből Magyarország legnépszerűbb pincéjévé vált. Végül egy későn ébredt kategóriaszédelgő: Pók Tamás sub rosa bikavére – a Rhapsody in Red.
Csutorás Ferenc Egri Bikavér Nagyapa Bora 2003
Mint jeleztem, az évfolyamtárs Superiorral volt egy kisebb love affairem, aztán örömmel konstatáltam, hogy a VI. Pannon Bormustáron csúcsbikavér lett. Kóstoltam a Nagyapát is, az egy árnyalattal kevésbé, de még mindig nagyon tetszett. Én azonban a Maligánon kívül más beszerzési forrást nem ismertem, és valahogy szem elől vesztettük egymást. A 2004-es utódot Bob barátom nemrég kóstolta, és nem sajnálta tőle a pontokat.
Nekem ezekből a tényleg nagyon olcsó, már-már imádnivalóan igénytelenül prezentált borokból eszembe sem jutott volna spájzolni. Most már bánom. Vendégségben kóstoltam, és nem volt sok időm elmélyülni benne, de kötelességemnek éreztem a jó hírt megosztani: a Nagyapa él és virul, sőt készül a kismaratonra.
A pohárba öntve élénk vörös, tükrös, az öregedésnek semmi jele. Az illat tiszta és csábító: erdei gyümölcs, nyereg, ribizli és csipetnyi vanília. Harmonikus és elegáns. Gyenge közepes test, gyümölcsös, sima felszínű bor. Most is friss és kerek. Az alkohol egy csöppet éget, de ezt a mai trend ismeretében szóvá tenni szőrszálhasogatás. Biztosan van benne tannin is, de én nem találtam. A lecsengés gyümölcsös, medvecukros. Ha a kétezer alatti vörösborokban ez volna a standard, itt volna már a kánaán. (Árgus szemekkel figyelem a 2006-os Csutorások felbukkanását – lapzártakor kaptam a hírt, hogy az évjárat lábon elkelt, de azt nem tudom, ki kelt ilyen korán.)
5 pont (legalább)
Gróf Buttler Prémium Bikavér 2003
A legvitatottabb megítélésű magyar vörösboros pincészet címéért öldöklő küzdelem folyik Ráspi és Bukolyi gróf között. A borok formabontóak, izgalmasak és kockázatosak. A borászok pedig szent őrültek, akik olyan elánnal futnak szembe a tömeggel, hogy félő, előbb-utóbb megbotlanak. És olyan szép volna, ha a szőlő iránti példamutató alázat és rajongás mellett legalább egy csipetnyi megértés is támadna a lelkükben pályatársaik iránt.
A Prémiumot 2005 tavaszán kóstoltam először, akkor nagyon nagy dobás volt 3800 forintért (és lázasan suttogtuk, hogy syrah ment a bikába). Tannin barátunk szintén ez idő tájt írt róla egy pornósztárosat, ahol a periférián már bevillant a Buttler-átok: két palackkal kell annak venni, aki egyet akar inni. Aztán jött az újabb pofára esés öt hónappal később, amikor is kiszőrösödött a bika a spájzban. Buttlert vásárolni azóta is orosz rulett, pedig kellene, mert amikor nem mond csütörtököt, akkor igazán nagyot szól.
Ez szerda éjjel 11-et mond, vagyis inkább méretes pukkanás, mint nagy bumm. A Csutorásnál magasabbról indít – sötét, intenzív, szélesen hömpölyög, de kissé zavaros. Az illatban medvecukor, karamell, vas és túlérett cigánymeggy. Kóstolva édes, lomha, lekváros. Nagy, nehezen mozduló test. Szomorú finálé: csípős alkohol, félnomád tanninok, lekvár és kesernye. Visszakóstolva arra a konklúzióra jutottunk, hogy ez a palack már lehunyta fél szemét, és a hunyó valószínűleg a syrah.
5 pont (és főhajtás egy hajdani klasszis emléke előtt)
St. Andrea Egri Bikavér Superior Merengő 2002
A ready-made nevet sokan dicsérték már, én hadd dicsérjem Vörösmartyt azzal, hogy idelinkelem a magyar irodalom egyik legszebb versét. Szerencsére a hátcímkevadászok még nem jártak rá.
Elegáns és tetszetős címke (még abból a korszakból származik, amikor Ipacs Géza a munkáját alkalmazott művészetnek fogta föl). A burgundi palack majdnem bordói küvét takar - merlot 49 százalék, CS 33, CF 13, kékfrankos 5. (Tudtommal a St. Andreánál fekete seggű cabernet sauvignonnak ez az egyetlen ismert előfordulása.)
Klasszikus évjárat, klasszikus modell. Izgalmas, sokrétű, de rendezett illat. Erdei gyümölcsök, vanília, csipkebogyóhús, vas és égett gyufa. St. Andreához képest nagy test. A korty telt és arányos, erdei gyümölcsökkel és ibolyás árnyalattal. Hibátlan tanninstruktúra. Az alkohol hangyányit éget. Harmonikus, letisztult, csiszolt bor. Öröm a sznobnak, öröm a hedonistának.
7 pont (csak remélni tudom, hogy a Merengőt nem törölte el végleg a burgundi forradalom)
Monarchia Rhapsody in Red 2003
Pók Tamás mintha valami furcsa vákuumban, egy távoli bolygón dolgozna – a műholdaknak hála látom én is, hogy ügyködik, de az eredménnyel csak elvétve találkozom. Nem kertelek: szerintem a Rhapsody in Red a ma forgalomban lévő legszebb bikavér. Rövid kitérő: nagy tisztelője vagyok Gershwinnek, de alapvetően fázom attól, hogy mi, magyarok találjunk ki angol szóvicceket (az eredmény szinte törvényszerűen olyan lapos sületlenség lesz, mint a Hilltop "best cellar"-je). Aki tudja, hogy miért lett "vörös rapszódia" egri bikavér helyett, azt kérem, ossza meg velünk!
A RiR az általam várva várt kékfrankos alapú nagy magyar küvé. Fűszeres, gyümölcsös, arányos és élénk. Az illatában avar, cseresznye, tejkaramella, ribizli és medvecukor. Kóstolva gyümölcsös, fahéjas, borsos. A korty az egész szájat betölti. Tiszta, elegáns és dinamikus. A lecsengés fűszeres, hosszú és friss. Hibátlan tanninok és a sokat dicsért, remek egri savak. Valahol Tóth István és Lőrincz György között félúton. Mintha nekem találták volna ki.
7 pont (ha háromezerért adnák, Kovács Nimródnak is kezet csókolnék)
Utolsó kommentek