Három olyan bor került ebbe a dobozba, amelyeknek egymáshoz semmi közük, azt leszámítva, hogy erős hat pontot kap mindegyik. Franz Weninger fehérburgundijáról kiderült, szárazban is remek, Heimannék gyakorlatai egyre perfektebbek, a Calem 2000-es LBV-je pedig szerintem finomabb, mint a kedvenc Taylorsom egy évvel öregebbje volt.

Weninger Soproni Fehérburgundi 2005

Korábban írtam erről, ifjabb Franz úgy véli, érdemes lenne arccal a fehérek felé – is – fordulni a Soproni borvidéken, olyanok az adottságok. Weningerék területein egyelőre kevéske pinot blanc terem csupán, ám születtek elképzelések a méretek és a fajtaválaszték bővítésére dettó. Abból, ami van, bizonyos évjáratokban édes bor készül, máskor pedig, mint 2005-ben, száraz.

Világos aranyságra szín, kristályosan, tükrösen tiszta, szép. Illatban mineralitás és érett, kifinomult fehérborság. Gyümölcsből talán barack, meg kicsi bors. Ízben tömör és szilaj, érett és lendületes. Szépek a savak, tisztes a test, feszül a bor. Nem a gyümölcsre játszik, mégis zamatos. Harmonikus, komoly. Semmiből sincs benne sok, de ami benne van, az elegendő. 6 pont.

Heimann Stílusgyakorlat 2004

A céltudatos szekszárdi pince csúcsházasításából ebben az esztendőben eltűnt a syrah, és ami maradt, az abszolút bordói, mármint cabernet franc és merlot – nem sokkal, de előbbiből van benne több. Úgy tűnik, nem sokáig kell már gyakorlatozni, hogy meglegyen a stílus. Messzebb ne menjek, hiába volt sokkal különb a 2003-as évjárat, mint a 2004-es, sok különbség, mármint minőségileg, nincs a két Stílgyak közt.

Sötét rubinvörös, bordóias illatok áradnak bele az orrba. Kicsit füstös, kicsit földes, igen gyümölcsös, fekete bogyós, érett meggyes, miegymás. Élénk, kedves. Szájban gömbölyű és méretes, kiteljesednek az illatban felbukkant jegyek. Nem hatalmas, de testes és kifejezetten elegáns. És nem édes; ha az lenne, mostanában megint mérges lennék rá. A levegővel alaposabban ismerkedve laposodgat – a 2003-as is ezt tette –, és ez az, amiért nem hét, hanem 6 pontban részesül. Megjegyzem, csepp sem maradt belőle, hogy megnézhessem, mire képes egy nap kidugózottság után. Jobban ízlett, mint a pince 2004-es válogatott cabernet franc-ja.

Calem Late Bottled Vintage Port 2000

Igazán jó portóihoz nehéz hozzáférni Magyarországon, alig kapni valamit, és amit mégis, általában az sem csúcs. A Calem régi, jó hírű borház, de napjainkban nem tartozik a szűk elithez. Persze ettől még akadnak remek találatai. A Late Bottled Vintage kategória mibenlétéről nem értekeznék most sokat, akit érdekel, lapozzon vissza, akár nem sokat, akár többet.

Mély rubinvörös, igen komplex illat. Likőrös, dohányos, gyümölcsös. Egyszerre vörösboros és brandys, feltehetően finom vörös volt az alap, és korrekt a párlat, amivel meg- és beállították. Gazdag. Ízben is rendben van, portóiságához képest korrekt boros jegyeket mutat, fanyarkásság és tisztes tannin ellenpontozza az értelemszerűen jelentős édességet és a szeszt. Kiegyensúlyozott és jóleső, a végét nemcsak az alkoholja, hanem a zamatossága is elnyújtja hosszan. Nem szoktam borzás közben sajtzani, de egyik alkalommal – napokig iszogattam ezt – haraptam hozzá kis kéket. Tökéletes párosítás volt. 6 pont.