Támadt egy olyan kósza ötletünk, hogy wachaui rieslingeket kóstolunk falkában, aztán azon melegében magyar rajnait helymeghatározás végett. Jancis Robinson, David Schildknecht, Albert gazda és A. Móri Leányka mondták már nyomatékkal, hogy az osztrák fehér kincs (amiből mi relatíve olcsón meríthetünk). De csak nem hallgatunk a jó szóra. Én sem. Habozásomat részben az olcsóbb osztrákok langymeleg teljesítményére, részben saját száraz fehér-ízlésem kiforratlanságára, részben szolid hazafiúságomra vezetem vissza immár pironkodva.

Műtanninnal beszélgettünk jó múltkorában, hogy ő magyarként szereti a magyar bort, és hibáit egészséges elnézéssel fogadja, mert bár feladatunk az égvilágon semmi – fel nem kért senki, el nem várhat semmit -, de ha küldetéstudatként valami fölhomálylik, akkor az a magyar bor népszerűsítése, egészségének erősbítése. Így aztán kevés külföldit kóstolunk, még kevesebbről írunk, és akkor is más mércével mérünk. Alapvetően osztom ezt a módszertani hozzáállást, ám egyre jobban gyötör a gondolat, hogy ha a külföldi nagyságot kissebbítjük, a magyar középszert ellenben elfogadjuk/földicsérjük, akkor nem csak magunkkal, de a borászokkal is kicsellózunk, mert a jobbra törekvés helyett a babérokon heverésre ösztönzünk. (A témához lásd még Albert gazda és Bob nem egészen koncentrikus köreit.) Borbaráti körömben az utóbbi egy év magyar-külföldi kóstolói egytől-egyig kijózanító eredményt hoztak. Mivel nem készültek róluk kellően részletes jegyzőkönyvek, és a válogatás sem volt mindig velejéig átgondolt, ezért nem írtam róluk. De most akkora maflást kaptam, hogy a töredékességet is vállalhatóbbnak gondolom, mint a lapítást a fűben.

A kóstolt wachauiak:
Alzinger Riesling Smaragd Liebenberg 2007    
Alzinger Riesling Smaragd Liebenberg 2006
Alzinger Riesling Smaragd Loibenberg 2007
F.X. Pichler Riesling Smaragd Loibner Berg 2007
Knoll Riesling Smaragd Kellerberg 2003
F.X. Pichler Riesling Smaragd Kellerberg 2002

A magyar rizlingek:
Bussay Csörnyeföldi Rajnai Rizling 2006
Bősz Adrián Bátaapáti Rajnai Rizling 2006
Légli Riesling 2006
Nyári Ödön Rajnai Rizling 2006
Pannonhalmi Apátsági Pincészet Rajnai Rizling 2006
Pannonhalmi Apátsági Pincészet Rajnai Rizling (hordós) 2006

Az első benyomás az osztrákokról az volt, hogy rendkívül gyümölcsösek, harmonikusak, áttekinthetőek és elegánsak. Ebből az összképből két bor lógott ki: a 2003-as méregdrága Knoll a komplexitásával és a 2002-es méregdrága Pichler a puskaporos übermineralitásával. A 2006-os Alzinger (pedig mennyire szép évjárat!) dugós volt. A 2007-es Alzinger Loibenberg, bár a sajtó szerint nagy ígéret, nekünk enyhe csalódást okozott: zavarba ejtett a háborítatlan gyümölcsösség, a ragozhatatlan kerekség, az egyszerűséggel határos átláthatóság. (Akkor én is dohogtam, de most milyen szívesen kortyolgatnám a diófánk alatt!) Két palack bor maradékát hazaszállítottam, és ezekről részletes kóstolási jegyzeteket gyártottam (l. lent).
Ezután jött a magyar kör, és letörtünk, mint a bili füle. Szerintem a Bussay volt a legközelebb ahhoz, hogy tisztes próbálkozásnak tituláljuk, de hát hol van attól a pihepuha, illesztésmentes élvezettől, amit az osztrákok nyújtanak. A két pannonhalminak is volt tábora, ám balszerencséjére a két negyedpalack szintén nálam kötött ki, és az osztrákok mellett (amelyek nagyságrendekkel drágábbak!) szánalmasan teljesítettek. Egyszerűek, savanyúak, éretlen, érdes savakkal. A legnagyobb pofáraesést azonban a MA két rajnai kedvence okozta. Különösen a Légli, ami afféle bezzeg-gyerekem volt, a bizonyíték arra, hogy van Tokajon kívül is hétpontos magyar száraz. Nos, vagy lefelé megy, vagy most bábozódik be, de ebben a mezőnyben jó, ha öt pontot hozott (a belső levelezésünk szerint messze nem ez az egyetlen eltompult palack). A Nyári pedig egészen gyászos állapotban van: 0-3 pont között választhatunk vérmérséklet szerint.

És akkor jöjjön a két alaposabban megismert osztrák.

Alzinger Riesling Smaragd Liebenberg 2007
Leo és ifj. Leo Alzinger a borvidék vezéralakjai, ez a smaragdjuk 28 euro a WC-ban. Ami elsőként szembeötlik, hogy a kánikulával vert 2007-es nyárhoz képest élénk, teherbíró, ugyanakkor csiszolt savakat sikerült megőrizni. A második, hogy ez egy kifinomult arányérzékkel szerkesztett bor, amiben feltételezhetően minden megvan ahhoz, hogy néhány év múlva kategóriát ugorjon. Az illat eleinte kissé zárt, aztán közepes intenzitással sárgadinnye, maracuja, ananász és némi egres bújik elő. A korty tiszta és kerek, kulturált savakkal. Inkább magas, mint széles. Ízben sárga gyümölcsök, agyag és vas. Nincsenek reszelős élek; harmonikus, selymes, kényeztető bor. A lecsengésben keményhúsú barack és virágok, némi cseresség, és ha nagyon figyelünk, egy kis zöldesség is bevillan.
Szolid elegancia. A pannonhalmiak nélkül talán föl sem tűnik, hogy egy magasabbrendű rizlingcivilizáció követe. 
7 pont

F.X. Pichler Riesling Smaragd Loibner Berg 2007
Wachau szupersztárja, Ag egyik örökös kedvence. Az ára is ehhez méltó: 46 euro. Sötétebb szín, élénkebb, gazdagabb illat. A sárga gyümölcsök mellett széna és méz. Jóval teltebb korty, rétegzettebb, érdekesebb szerkezet. Az ízt a mineralitás uralja, a gyümölcsök és a zellerszár csak másodhegedűs. Csipetnyi maradékcukrot gyanítok benne, de ez nem borítja az egyensúlyt. Viszonylag nagy test és magas alkohol. A lecsengés gyönyörű: csupa gyümölcs (árnyalatnyi citromfűvel) és üdeség, intenzív és hosszú. 46 eurót soha nem adnék érte, de örülök, hogy egyszer kóstolhattam. (Vannak persze olcsóbb beszerzési helyek is: pl. ez vagy ez.)
8 pont

Azóta is keresem a megfizethető neveket és a barátibb árazású forrásokat. Most úgy tetszik, hogy a leggazdaságosabb ismerkedési módot a korábban Freie Weingärtner Wachau névre hallgató, ma viszont Domäne Wachauként másodvirágzását élő szövetkezet rizlingjei és veltelinijei jelenthetik. Az egész kóstoló legszebb bora, a Knoll Riesling Smaragd Kellerberg 2003 pedig vélhetően itt a legolcsóbb.