Mindig öröm, ha igazán elegáns borral fut össze az ember. Elegancia alatt nem csak a harmóniát értem, hanem a kifinomultságot, letisztultságot, visszafogottságot is. Természetesen az elegáns bor egyben harmonikus is, míg a harmonikus nem feltétlenül elegáns. És persze egy bor nem csak akkor esik jól, ha elegancia lakozik benne, van, amikor zúzós, lehengerlő italra szomjazom – egy jó steak mellett a kifinomult kadarka eltűnne. A bordeaux-i házasítások után rafináltságra vágyott a szervezetem, így három pinot noir került a poharamba. Egy az etyeki Debreczeni, kettő pedig Bott Frigyes révkomáromi pincészetéből. Igazán elegánsnak egyet találtam –azt hiszem ez nem is olyan rossz arány.

Debreczeni Pincészet Etyeki Pinot Noir 2006

A pincészet bemutatkozó borvacsoráján ez a bor ízlett a legjobban. Bár akkor úgy éreztem, hogy nem érdemes várni a fogyasztásával, mégis maradt egy palack a tárolómban. Nos, tévedtem: a bor életképes most is. Sok újdonságot nem jegyeztem fel a mostani kóstolásakor. A világos, cseresznyés, téglás szín nem kezdett el barnulni, nem mélyült el. A hordó szépen integrálódott, illatban a vaníliát egy enyhe puncsosság váltotta. Érett piros gyümölcsök vezetik az illatjegyeket, bontás után kis lakkosság mögé bújva. Ízben szintén a túlérett gyümölcs, leginkább a cseresznye dominál. A kortyot az enyhe édesség nem viszi lomha irányba, a savak elevenek, kicsit élesek. Az érintésnyi tannin jól áll neki, szép bor, még a kicsit rövid lecsengés sem rontja el az összképet. 6 pont.

Bott Frigyes Pinot Noir 2006

Ha jól emlékszem, ez volt az első bor, amit ettől a pincétől valaha is kóstoltam. Vettem is hamar egy palackot belőle, aztán el is felejtkeztem róla. Most, hogy az új évjárat is a polcokra került, eszembe jutott, és gyorsan kidugóztam. Kellett egy kis idő, amíg levetkőzte magáról a fülledtséget a bor, komoly animalitás jött első szippantásra az orromba. Némi pörgetés után ásványos, grafitos jegyek jelennek meg, majd a túlérett gyümölcsök. A révkomáromi borász 2006-ban hagyta túlérni, betöppedni a pinot szemeket, ez már az illatban is érződik, de igazán a kóstolás utal erre. A magas alkohol kicsit nehézzé, darabossá teszi a kortyot, noha masszív savgerincre támaszkodik a bor. Érdekes, hogy az első korty enyhén szénsavas, csípős; mintha a palackban némi almasav bomlott volna le. A dekantálás aztán ezt a bizonytalanságot megoldja. Onnantól egy markáns, telt, elegánsnak azonban nem mondható pinot-t kóstoltam. Hosszabb lecsengésű, mint az etyeki, de nem szebb annál. Maximum 5 pontra jó, és nem tudom eldönteni, hogy idővel szebb lesz-e? Ha Albert gazda egykori jegyzetéből indulok ki, nem biztos.

Bott Frigyes Pinot Noir 2007

Nagy összehasonlítási alapom nincs, de pár kóstoló alapján meg merem kockáztatni: a 2007-es Bott borok jóval kifinomultabbak, finomabbak, mint az előző évjárat termései. Ezzel nem én vagyok így egyedül. Ez a pinot noir is ezt az érzést erősíti bennem, jóval fineszesebb 2006-os társánál. Egyrészt mindene kisebb, mint annak: alkoholja csak 12,5, teste ezzel arányosan vékonyabb. A sav itt is határozottan, de nem túlzóan van jelen. Illata hűvös, ásványos. A gyümölcsök közül a kökény, a virágok közül az ibolya jelenik meg benne legmarkánsabban. A korty kifejezetten finom; élénk, rezgő savak, közepes test, hosszú lecsengés jellemzi. A gyümölcsökön túl (melyek közül érdekes módon a szamóca dominál) a mineralitás és egy cseppnyi fűszeresség is jellemző rá. A borban levő játékosság, a könnyedség, no meg az alacsony alkohol is újabb és újabb pohárra sarkall. Elegáns, 7 pontos tétel. Mint tudhatjuk, Frigyes ideálisnak a két pinot közti utat tartja. Én ellennék ezzel az utóbbival.

A Debreczeni pinot noirt az In Vino Veritasban, a Bott pinot-kat a Terroir Clubban vettem.