A Kékfrankosmaraton mai szakaszára nem jutott semmi megrendítő, a meglepetések alacsony amplitúdóval rezegnek. Fajtáról, terroirról semmi újat nem tudtam meg, viszont találtam egy kapitális best buy-t, ami lehetne akár a vörös alapellátás egyik oszlopa. Hogy valami kis álszenzációt azért csiholjak, íme a szalagcímek: Villányi Málnacukor Reserve, Kannibalizmus a Heimann-fészekaljban, The Phantom Menace from Szekszard.   

Sauska Villányi Kékfrankos 2008

Jól elvetették a sulykot. Gere Attilának is volt már ilyen izmozós kékfrankosa, ahol a fajta fő kiküszöbölendő hibájaként alighanem a világos árnyalatot, a karcsúságot és a fűszerességet jelölték meg, és a hibaelhárítás tökéletesen sikerült. Nagyon sötét szín, súlyos korona, az illat pillanatok alatt betölti a szoba minden szegletét. Sauskának tipikus, kékfrankosnak egyáltalán nem az. Már a 2007-es is ezt a vonalat vitte. Az újabb évjárat nem tanult, és nem felejtett. A hiperintenzív illatban málnacukor, fekete ribizli, narancs, gyurma és élesztő. Hosszabb szellőzés után málnalikőr és orvosság. Kóstolva testes, bársonyos, tömős, gumicukros ízekkel. Én nem ilyennek képzelem a bort. A vége keserű és tapad a tannin. A 2007-essel még türelmes voltam, de ha ez az irány, akkor biztosan nem én vagyok a célközönség. Valahol a 4-5 pont határán.

Tüske Pince Kékfrankos "Az Alapok" 2007

Ez a bor nekem nagyon nem tetszett (már az elődjének sem volt szerencséje velem). Alapvetően elhibázottnak tartom, hogy ilyen szerény anyaghoz ekkora alkoholt rendeljenek. Pedig a címke szép, az ár is mértéktartó. Innentől azonban megállíthatatlan lejtmenet. Az illat zárt, kifejezéstelen, ha jobban beleütjük az orrunkat, akkor valami virágos-vegetális mocorgásra leszünk figyelmesek. Kóstolva folytatódik a sötétben tapogatózás, biztosan csak annyit mernék állítani, hogy fás és kesernyés égett gumis jegyekkel. A korty végétől éget az alkohol, és a lecsengést lakkos mellékíz rontja el. Az éretlenség és a padlógázzal vágtató alkohol frontális ütközése. 3 pont, mert egyáltalán nem kívánom vissza.

Heimann Kékfrankos 2007

Nagytestvére, a Baranya-völgyi előbb került piacra, és bár én elvileg a pikánsabb/szikárabb stílus híve vagyok, örömmel tapasztaltam, hogy ismerősi körömben jolly joker lett. A dűlőtlen 2007-es pont ugyanilyen elbűvölő, ráadásul olcsóbb. Amikor a Csányi-tilolás kékfrankosai után megkóstoltam, kisütött a nap, megjöttek a színek. Egyrészt bombázó az illat - vénöcsákizmussal: erdei gyümölcsös fagylaltkehely -, másrészt itt végre van test és gyümölcs a savakat felöltöztetni. A legelszántabb dűlőfaggatók maroknyi táborát leszámítva, ebben a borban mindenki kedvét lelheti. Finom, selymes, könnyed és mégis tartalmas. Egy kis alkoholos hév a végén befigyel, és a lecsengés nem éppen eposzi hosszúságú, de könyörgöm, ez egy másfél rugós bor. Alapfelszerelés lehetne a minőségi bormarketinghez. 6 pont és best buy.

A legutóbbi Kékfrankosmaraton-szakaszok: Losonci Bálint, Déli kör, vegyes felvágott, Pálos Miklós.