A villányi sztárborász arról volt híres, hogy a nagyok közül ő készíti a legfásabb, legtanninosabb, legkeményebb innivalókat. Ez a 2003-as évjárat óta a múlté. A paradigmaváltás első meggyőző előjelének a mester jelentékeny sikereket hozó syrah-ját indokolt tartanunk. Tarolt már az is, ám az abból az esztendőből származó, Magnifico néven válogatott merlot aztán mindenkit letepert, aki találkozott vele. Vagy majdnem mindenkit.

A 2003-as syrah-ért az alkoholista kollégák is lelkesedtek – nekem kevésbé jött be –, ám a Magnifico karrierjéhez közel sem mérhető eddigi pályafutása. Utóbbi összes hazai és nemzetközi eredményének felsorolásától eltekintenék – kevés lenne a hely –, legyen elég annyi, hogy szinte minden versenyt és kóstolót simán nyer és nyert, s avanzsált egyebek közt Magyarország legjobb borává valami topszázas kiadvány szerint. Elég futtában belenyalni ahhoz, hogy megértsük, mitől van ez.

Jómagam szerb barátunk egyik törzsvendégének hála ízlelhettem meg, ezúton is köszönöm az élményt. Megállapíthattam a jeles alkalommal, hogy a Bock Magnifico tökéletes és zseniális versenybor, nem titkolózik, nem rejtegeti erényeit, inkább visszakézből leteperi az embert. Hatalmas anyag, hatalmas illatokkal, óriási testtel, sűrű alkohollal, szerény savakkal és száraz mivoltához képest megdöbbentő édességgel. Első nekifutásra iskolázott portóira emlékeztet, különösen orrba’, annyi különbséggel szájba’, hogy nem csípnek a szeszei. Illat- és ízjegyeit felsorolni képtelenség, rengeteg van belőlük. Árad, hömpölyög. Látatlanban leginkább Taklerék 2003-as Proprietors Reserve cabernet franc-ját véltem lehetséges párjának. Összekóstoltuk: az amúgy óriás szekszárdi tétel eltörpült mellette.

Mármost tudni lehet a borról, hogy harminc százalékban töppedt szőlőből készült, ami mindjárt az AM kolléga által nemrég fényképesen is megénekelt Chateau Pavie-ültetvényeket jutatta eszembe. Máris kikívánkozik a kérdés – amelyet nyájas olvasónk annak a posztnak az apropóján fel is vetett –: szabad-e, helyes-e minden egyebet feláldozni a koncentráció úgynevezett oltárán?

Tényleg eszem ágában sincs vitatni, hogy ez a bor komoly anyagból készült, igazán lelkiismeretes munkával, extrém módon meleg évjáratban. Megkóstolni, inni őt már-már katarzis, sőt sokaknak talán nem is már-már, hanem egészen az. Számomra mindazonáltal úgy, ahogyan van, túlzás. Nem titkoltam sosem, hogy a száraz – továbbá száraz jellegű – vörösborokat kedvelem, úgy tartom, azokban bontakozik ki leginkább az elegancia és a kifinomultság. Azok érdekesek. Mást mondok: bármilyen grandiózus is a Magnifico, lepontozni például képtelen vagyok szegényt. Talán Robert Parkernek vagy a Wine Spectator expertjeinek kéne megmutatni mielőbb, hátha beesne egy 100-as. Amennyiben még van belőle egyáltalán.