Amikor múlt héten készültem kedvenc online bormagazinom Furmint Februárjára, többeknek tettem elhamarkodott ígéretet, miszerint írni is fogok róla. Aztán persze a sors és a sietség máshogy hozta. Az ilyen rendezvényeknek ugyanis általában az a legnagyobb hátránya, ami a legnagyobb előnye is: a tömeg. Ha ugyanis a rendezvény jól sikerül, akkor sokan vannak. Ha pedig sokan vannak, akkor egyre többet kell tolakodni egy borért, egyre melegebb lesz, egyre izzadtabbak a kóstolók, míg végül egyetlen, parfüm- és izzadtságszagban fetrengő, lökdösődő masszává válik az egész. Mostanában nem is szeretek ezért írni az ilyen kóstolásokról.
Ráadásul most siettem is, késve érkeztem és korábban kellett távoznom, így este azzal szembesültem, hogy a borok némelyikéről jegyzet sem született, a többiről pedig 3-4 szavak. Na, ebből legyek okos. Visszafogott illat, jó harmónia itt. Brutális alkohol ott. Üres korty, zéró gyümölcs amott. Ennyiből még a saját kóstolófüzetembe se volna pofám írni. Az egyik bornál azonban csak ennyi állt: HOPPÁHOPPÁ!!!! Így, négy felkiáltójellel. Márpedig a csupanagybetűs, felkiáltójeles hoppáhoppákat nem osztogatja az ember könnyed viccelődés gyanánt, azoknak komoly oka kell legyen. Négy felkiáltójellel meg nopláne. Ezt a bort tehát meg kell nézni.
Rohantam is csetnik borvajdánkhoz legott, hogy adna-e már nekem pár palacknyit belőle. Adott, persze. Kifizettem, hazahoztam. És most itt illatozik a pohárban a Tokaj Nobilis 2008-as furmintja a Barakonyi-dűlőből. Mert persze ez volt a hoppáhoppá. Négy felkiáltójellel.
Bárdos Sarolta a Béresnél is alkotott már maradandókat (emlékszünk még a nevezetes 2003-as Lőcse Furmintra?), de mióta főállásban saját családi pincészetével foglalkozik, valósággal szárnyal. Az Amicust már több évjáratban megkönnyeztük, kövérszőlőből készült boraival valóságos reneszánszát hozta el a fajtának, és furmintjai is karcolgatják a halhatatlanság felhőoszlopait. A Barakonyi-dűlő pedig ideális társ ehhez a műfajhoz. Déli fekvés, ásványi anyagokban gazdag riolittufás talaj, vékonka termőréteg. Szenvedjen a gaz tőkése. Illetve tőkéje.
A bor immár hagyományosan saját élesztővel, fahordóban készült, erjedés után még fél évet töltött el a 2-3 éves hordókban. Maradt benne némi cukor, esetünkben 10 gramm literenként, ami a félszáraz kategóriába tolta, hiába tartja szépen ellen 7 grammnyi sav. Mindösszesen 1500 palackot töltöttek le belőle.
Kitöltéskor elsőre sós, ásványos illat fogad, de mellé finom virágosság, leheletnyi menta társul. Diszkrét, elegáns és összetett. Szép, birses-körtés aroma utal a fajtára, picinyke mogyoró a hordós érlelésre. Hűvös, kimért, pompás. Szeretem nagyon. Benne van minden, mégis egységes, kerek egészet alkot, fiatalsága ellenére nem lóg ki belőle semmi, zabolátlanság helyett kimértséget mutat.
Szájban pedig egyszerűen perfekt. A savak, az alkohol, a gyümölcsös és hordós aromák valami elképesztő harmóniában simulnak össze, a korty nem döccen, nem akadozik, az íve az elejétől a végéig tökéletesen rajzolt. A sav pont annyi, ami még frissít, a cukorral ráadásul tökéletes párost alkot. A díszítő aromák (mogyoró, virágok) végig a gyümölcs körül táncolnak, tökéletes folytatását képezik az illatnak. A lecsengés hosszú, gyümölcsös, csodaszép. Hibátlan, elegáns, elképesztően jó bor. Nem találok rá indokot, hogy elődjéhez hasonlóan ne kapja meg a 8 pontot és az ezzel járó babérkoszorúkat. Mivel pediglen az ára is 3000 forint alatt mozog, négy felkiáltójellel vésem mellé a bestbuy-plecsnit is. Hoppáhoppá.
Utolsó kommentek