Kóstoltattam a Nyitott Műhelyben megint. Ahogy tavaly is. Idén azt gondoltam, a Fehérországban megfogalmazott állításaimat igyekszem alátámasztani konkrét termékek segítségével. Nem mondom, hogy az ország legjobb fehérborait vásároltam össze – ezt az anyagi keretek mellett az idő szokásos hiánya sem tette lehetővé –, de igyeztem olyan tételekkel kedveskedni a többé-kevésbé vörösborkedvelő publikumnak, amelyek hátha felkeltik érdeklődésüket a másság iránt. A szeánsz után azt mondták, felkeltették.

Keveset jegyzeteltem, mert beszélés közben nem nagyon lehet, de a borokról alakított véleményemet megfontoltam jól. Nem jön túl részletes jellemzés az alábbiakban, ám osztályzat igen. Arra törekedtem, hogy magyar és világfajták egyképpen terítékre kerüljenek, és a legizgalmasabb fehérvidékek semmiképp se maradjanak ki. A tanulságot pedig levonom előre: igen, az 1500-4000 forintos magyar fehérek közt könnyebb kapásból kitűnő pédányokat találni, mintha ugyanezzel vörösben próbálkozna az ember. A paletta bővül, színesedik, és ez több, mint örvendetes.

A Pannonhalmi Apátsági Pince 2006-os rajnai rizlingjét perfekt első bornak sejtettem, és igazam volt. Szeretem továbbra is, noha kvázi belövőként 5 pontnál magasabbra ezúttal nem bírt emelkedni. Igazi rizling: virágos-gyümölcsös, könnyed, friss és tartalmas. Légli Ottó Riesling 2006-ja hozzá képest szupersztár. Az elegáns rizlingesség mellett komoly és sűrű tartalmakat hoz, érett mézesség gömbölyíti, zamatos végtelenül. Minden benne van, amitől egy fehér szép lehet. Egyik favoritom az év bora címre. 7 pont, nem vitás.

Két újfázott darabbal folytattuk. A St. Andrea 2006-os Napborában ebben az évjáratban is sok a tölgy, amely mindenekelőtt likőrösségben mutatkozik meg. Nagyon nem vibrál az elején, de később kinyílik, gazdagszik. 4 pont. A magyar barrique-bajnok sokáig Gál Tibor chardonnay-ja volt – ez már a múlt. A 2005-ösben visszafogott a vaj és a vanília, kiegyensúlyozott, jól iható chardonnay ez, korrekt egyensúllyal. 5 pont.

Konyári János és Dániel 2006-os Szárhegyét sauvignon blanc-ból, olaszrizlingből és hárslevelűből házasították. Nagy testű, finom és kedves, van benne lendület, és bár látatlanban mást gondolnék, cseppet sem bontja meg harmóniáját, hogy egyszerre széles, sűrű és szénsavas csipetnyit. Mintha az amerikai Johannisberg Rieslingek adták volna a példát. 6 pont felülről. Györgykovács Imre 2006-os hárslevelűje nyilván más karakter. Olyan, amilyennek megszoktuk. Kemény, mint a kő, túl fiatal és nyúzott még, első nekifutásra nem sokat mutat. Melegednie, szellőznie kell, hogy előjöjjön Somló és a fajta mézes-minerális gazdagsága. Egy év múlva különb lesz. 6 pont alulról.

A Villa Tolnay 2005-ös válogatott olaszrizlingje szerfölött koncentrált és rétegzett. Nyári alma, ásványosság, egyenes, törhetetlen savgerinc. Tiszta ízű, nagy testű, hosszú bor, órákig lenne jó ismerkedni vele. A harmadik helyre tettem ebben a mezőnyben. Igen izmos 6 pont. A végére Szepsy István 2006-os birtokfurmintja maradt. Ásványos-gyümölcsös-körtés illatok, melegítő alkohol, derekas test, sok-sok zamat. Izgalmas búcsú. Sokkal több, mint amilyenek a 2005-ösök voltak pályafutásuk e szakaszában. 7 pont, ahogy illik.

Utóhang: megkértem a jelenlévőket, mondják meg, mely borok ízlettek nekik leginkább. Mindegyik szereplő kapott szavazatot. Az első helyen holtversenyben a Szepsy-furmint és a Légli-rizling végzett, a 3–4. pozícióban a Gál-chardonnay és a Konyári Szárhegy csapott a célba.